A hűtőszekrény privatizációja

Fico szerint az SPP-t úgy adták el, mint egy hűtőszekrényt, ezért a magánosítás kivizsgálását kezdeményezte a Főügyészségen, miután kormánya tudomásul vette a gázművek privatizációjáról készített jelentést.

Robert Fico most egy koalíciós kormány feje, a HZDS és az SNS támogatásával irányítja az országot. Érdemes visszatekinteni, milyen volt a magánosítás akkor, amikor Fico jelenlegi koalíciós partnerei voltak hatalmon (1994 és 1998 között). Vladimír Mečiar harmadik kormánya idején az ország legnagyobb vállalatait sikerült bagóért elherdálni, pontosabban: rendkívül kedvezményes feltételekkel eladni a hatalomhoz közel álló erőknek. Például a kassai vasműben (VSŽ) a Rezeš-klán és más érdekcsoportok az aktuális tőzsdei ár harmadáért, feléért vehettek részesedést. Majd az ellenőrzésük alá vont óriáscéget annak rendje és módja szerint a csőd szélére is vitték, magukkal rántva más cégeket is, például az ország ötödik legnagyobb bankját. A Slovnaftban, amelynek csak az alaptőkéje 16,5 milliárd korona volt a cég menedzserei által létrehozott Slovintegra nevű vállalat gyakorlatilag kevesebb mint másfél milliárd koronáért szerzett többségi részesedést. A Vladimír Poór, nagyszombati HZDS-elnök által birtokolt Druhá obchodná nevű részvénytársaság 500 millió koronáért jutott a Nafta Gbely Rt. 46%-os tulajdonrészéhez, ami a tőzsdén akkor 3,2 milliárdba került volna. Azonban még a félmilliárdos vételárból is csak egy 150 milliós első részt kellett 30 napon belül kifizetnie, a többit 10 évig törleszthette volna! De a kormány szívéhez (és a húsosfazékhoz) közel álló kulturális szervezetet senki sem tudta felülmúlni, a Matica slovenská szimbolikus 1, azaz egy koronáért vehette meg a Neografia nyomdavállalatot. Érdekes módon Robert Fico most ezekben az ügyekben nem vájkál. Igaz ugyan, hogy anno tolvajnak tartotta Mečiart, de jelenleg persze – a másik koalíciós partner, Ján Slota szavait kölcsönvéve – az elveknél fontosabb a koalíció fenntartása.

Marad a Dzurinda-kormányok pocskondiázása. Mert elherdálták a nemzeti vagyont. A gázműveket például 2,7 milliárd dollárért, vagyis akkori árfolyamon mintegy 130 milliárd koronáért egy nemzetközi francia–német–orosz konzorciumnak. Valljuk meg, 130 milliárd, ami 130 ezer millió azért elég szép összeg egy hűtő?szekrényért. De félretéve a cinizmust, felmerülhet a jogos kritika, vajon nem aranytojást tojó tyúkot adott-e el az akkori kormány, amelynek a hasznát most a magánbefektetők fölözik le. Nos, nem egészen. Először is a kormány csak kisebbségi részesedést, 49%-ot értékesített a cég irányításának többségi jogaival együtt. A részvények több mint a fele tehát továbbra is a szlovák állam tulajdonában van. Tavaly az SPP 2006-os nyereségéből (több mint 29 milliárd korona) az állam társasági adó formájában több mint 5 milliárd korona bevételhez jutott. E mellett a részvényesek úgy döntöttek, hogy a fennmaradó teljes adózás utáni nyereséget, 24 milliárdot osztalék formájában szétosztják. Az állam mint az 51%-os részvénycsomag tulajdonosa így újabb 12 és negyed milliárdhoz jutott. Ez azonban még nem minden. A kormány, konkrétan Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter további 16 milliárd korona rendkívüli osztalékot lejmolt ki a társaságtól. Azaz 130 milliárdos rekordbevétel a privatizációnál 2002-ben, amit a kormány nem elherdál, hanem gondosan félretesz a nyugdíjrendszer megreformálásának költségeire. Ezután továbbra is állami fejőstehén, amely tavaly több mint 33 milliárd koronát hozott az államkasszának. Ficónak ez sem elég jó. Szerinte ezért börtön járna.

És mi lenne az általa kínált alternatíva? A privatizáció leállítása. Maradjon minden a gondos állami kezekben. A kormány által kinevezett menedzserek mindent jobban tudnak. Például az olyanok, mint Redim Hreha, akinek egy év alatt sikerült kiegyensúlyozott gazdálkodásból 300 milliós veszteséget csinálni a szlovák köztévében. Bezzeg azok a gaz kapitalisták az SPP-ben, azok csak nyereséget termelnek...