A híres-hírhedt klórozott csirke

<p>Egyre gyakrabban jelennek meg a klórban áztatott amerikai csirkékkel, génmódosított kukoricával és kisemmizett európai vállalkozókkal riogató írások, amelyek szerint az USA és az EU között készülőfélben lévő egyezmény a földi poklot hozza majd Európára.</p>

A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség, amelyet angol rövidítése után TTIP-nek hívunk, arra hivatott, hogy a világ két leggazdagabb régiója között tovább mélyítse az integrációt. Az USA és az EU együtt a világ GDP-jének közel 46 százalékát állítja elő, a világ kereskedelmének egyharmada is köztük zajlik. Már számos vámtól és más tarifa jellegű korláttól megszabadult a két tömb, most a szabályozást akarja összehangolni.

A tiltakozás pedig amiatt kezdett spontán módon a felszínre törni, mert a tárgyalások két évvel ezelőtti beindítása óta sokáig semmit sem lehetett tudni az Európai Bizottság és amerikai partnere között folyó egyeztetésekről. Ez gazdag táptalajt adott mindenféle elképzelésnek, mindenki a saját rémét láthatta bele a készülő megállapodásba.

A helyzet tényleg nem egyszerű: az unió a kereskedelem terén valóban önálló hatáskörrel, így e tárgyaláson saját mandátummal rendelkezik. Az unió azonban nem valami lufiként kering a tagállamok felett, hanem ezer szállal kötődik hozzájuk, hozzánk. S mivel erősen a kezdeti szakaszban lévő tárgyalásról van szó, így mindenkinek adott a lehetőség, hogy mérlegelje és elmondja érdekeit a döntéshozóknak, politikusoknak, megfelelő kamaráknak és szövetségeknek, akik ezt a brüsszeli irodákig vihetik. A legérzékenyebb kérdésekről feltehetőleg idén ősszel kezdődnek az egyeztetések.

Mivel a legnagyobb uniós tagállam, Németország egyértelmű érdeke a TTIP aláírása, ahogy az amerikai vállalatok is várják ezt, így a kisebb tagállamok már csak egyetlen dolgot tehetnek: minden eszközzel érvényesítik érdekeiket, mert megakadályozni már nem nagyon lehet az egyezmény létrejöttét. A nagy játékosok egyelőre nagyon szeretnék az aláírást. A középsúlyú és kisebb államok pedig, ha elég ügyesek, akkor hosszú távon képesek lehetnek többet nyerni, mint amennyit veszíthetnek.

Ehhez azonban fel kell adni a struccpolitika jellegű, nem párbeszédre és érdekképviseletre épülő kampányokat, minden oldalon. A cél, hogy az európai szereplők – államok, ipari szektorok, kkv-k és a végén minden polgár – képesek legyenek felmérni a lehetőségeiket a TTIP-ben és tudatosan készüljenek a változásokra. Az egyezményről még évekig fognak tárgyalni, majd jó eséllyel évekig tart a ratifikálási folyamat. Van időnk, de most kell kihasználnia a felkészülésre mindenkinek: vállalkozóknak, beszállítóknak, fogyasztóvédőknek egyaránt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?