2007 kipipálva

Rossz évet zárunk. És egyáltalán nem vicceset. De azt is gyorsan hozzá kell tenni: nem a legrosszabbat az elmúlt tíz évben. Gondoljunk csak bele: tíz éve még Vladimír Mečiarnak hívták Szlovákia kormányfőjét. Aztán jött pár jobb év, s most Mečiar lájtosabb változata irányítja Szlovákiát – több-kevesebb sikerrel. Amikor tavaly megalakult a koalíció, katasztrófakormánynak, bugriskoalíciónak hívtuk; ma inkább szerencsekormánynak nevezhetnénk. Eddig ugyanis egyetlen kabinetnek sem volt olyan szerencséje, hogy beleüljön a készbe, s bár hajlama van a rombolásra, olyan alapokat kapott, hogy hiába nyiszálja, faragja az építményt – most úgy tűnik –, nem lehet ledönteni.

Általában megállapítható a szlovák közélet primitivizálódása és nacionalizálódása. Elég csak a Malina Hedvig-ügyre gondolnunk, vagy a Beneš-dekrétumok gerjesztette nemzeti egységfrontra (igaz, ez utóbbihoz hozzájárult a szlovákiai magyar politika is).

Viszont azt is le kell írnunk: inkább csak a verbális megnyilatkozások szintjén jelentkezik a magyarellenesség. Az oktatási, a kulturális és más minisztériumok megnyilvánulásai nem mások, mint puhatolózások: meddig lehet elmenni, mit bírnak még el a magyarok, és mit már nem (az MKP beszorítása a szalonképtelen sarokba ugyanezt a célt szolgálja). A Pátria rádió esete is ezt bizonyítja: noha szerencsés véget ért, ne higgyük, hogy a sztori véget ért. Lehet azt a húrt még feszíteni.

A politika megpróbál mindenre rátelepedni. Robert Fico mindenhatóként viselkedik, koalíciós partnerei csak erősítik ebben, az ellenzék pedig annyira szétszórt és annyira tehetetlen, hogy az ember el sem tudja képzelni, hogyan tudtak ezek nyolc éven át kormányozni, s véghezvinni olyan reformokat, amelyek egyedülállóak Európában. Legalábbis mostanáig. S ha azt írjuk: a miniszterelnök kínos, akkor gyorsan hozzá kell tennünk, hogy elődje, Dzurinda még kínosabb. Mikor tudatosítja végre, hogy elkopott az ábrázata?

És most néhány mondat az Új Szóról: kemény kritikának voltunk kitéve idén (is). Támadtak bennünket a már-már giccses véget ért Ifjú Szivek-ügy miatt. Elfogultsággal vádoltak bennünket, s még az is lehet, hogy igazuk volt. Pedig mi nem tettünk mást, csak értéket védtünk, s módszer ellen harcoltunk. Sógor-komaság ellen. És az ellen, hogy a politika rátelepedjen mindenre, de mindenre. December közepén aztán felavatták az együttes új színháztermét, az egyetlent, amely magyarként működik majd a szlovák fővárosban. S tudják hány magyar politikus jelent meg az avatáson? Egy sem. Mert nem az történt, amit ők akartak, nem az lett az igazgató, akit ők akartak (de lehet más megoldás is: nem volt mit megkoszorúzni). Ám ez egyben jó hír is lehet: megindult a politika kivonulása azokról a szakmai területekről, ahol semmi keresnivalója. Majd meglátjuk.

A másik támadási ok az MKP volt. Elfogultsággal vádoltak bennünket, ami jókora tévedés. Pusztán kritikusak voltunk, s az idő nagyrészt minket igazolt. Mert ki legyen kritikus a szlovákiai magyarság fősodorbeli politikai képviseletével szemben, ha nem a szlovákiai magyarság? A „kicsi, vízfejű, de a mienk” elvet ideje lenne elvetni. Senkinek sem tesz jót, tükör nélkül nem lehet borotválkozni.

S hogy mi vár ránk 2008-ban? Csak annyit ígérhetünk, hogy továbbra is kritikusak leszünk. Mindennel szemben, ami azt jelenti, mindennel szemben, vagyis a szlovákiai magyarsággal szemben is, lett légyen az politikus vagy pedagógus, művész vagy műveletlen.

És vár még ránk egy jelentős változás: 2008 az euróbevezetés éve lesz. Ez befolyásolja majd mindennapjainkat, minden gondolatunkat, minden lépésünket. Ha Európa és a kormányfő is úgy akarja.

2007 kipipálva. Jöjjön, aminek jönnie kell.