Két szakvezetővel a bajnoki címért

Vága. Valójában egy adminisztratív döntésnek köszönhetően kerültek a galántai területi bajnokság őszi idényének befejezése után a tabella élére a vágaiak, akik a zöldasztalnál nyerték meg a szeredi fakócsapat otthonában egyébként 4:3-ra elvesztett mérkőzésüket.

Tavaly a feketenyékiek húzták keresztül a vágaiak számításaitKis Gábor felvétele „Gyakran járunk az V. ligás szeredi A-csapat hazai találkozóira. Ezeken rendre pályára lépett Branislav Gašparík, aki az ominózus párharcon ellenünk is csatasorba állt. Biztosra mentünk. Óvtunk és az irányító szövetség a szabályok értelmében megsemmisítette a pályán elért eredményt. Megkaptuk a három pontot, ezzel helycserére is sor került az élen. A csalást mindenütt, így a fociban is büntetik” – foglalt állást a nagy port kavart esettel kapcsolatban Szabó Jenő, az első helyezett csapatvezetője.

Egyetértő edzőpáros

A vágaiak öltözője január 18-án népesült be először a 2006-os esztendőben. A kollektíva továbbra is az eddigi edzőpáros, Horváth Jenő, Peter Hodúr duó vezetésével gyakorol, hetente három (kedd, szerda, péntek) alkalommal. Hétvégeken edzőmeccseket játszanak, zömmel a nyitrai műfüves pályán. A hagyományokkal ellentétben edzőtáborozás ezúttal nem szerepel a felkészülés menetrendjében. Helyi különlegesség, hogy villanyfényes edzéseken készülnek a futballisták, akik napi teendőik után az esti órákban hódolnak kedvenc sportáguknak. De vajon miért van szükség két szakvezetőre, milyen a munkamegosztás köztük? „Egyenrangú partnerek, akik közös egyetértésben hozzák meg döntéseiket. Peter Hodúr még Ausztriában légióskodik, elfoglaltsága idején kollégája vezeti az edzéseket” – magyarázta a szereposztás hátterét a tisztségviselő.

Napjainkban húszfős keret készül a nehéznek igérkező folytatásra. Köztük a két erősítésként kiszemelt újonc, Peter Strapáč (Sereď) és Peter Zbojek (Dolná Streda). Az előbbi egy magas termetű, sziklaszilárd hátvéd, a halfsorban és a csatársorban egyaránt bevethető Zbojek pedig gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet.

Forró Krisztián befejezte

A vezetőségnek sikerült megállapodni a diószegiekkel Sabatovič vendégjátékának meghosszabbításában. A további két lízingelt labdarúgó, Kondé és Kollárik szolgálataira viszont tavasszal már nem tartanak igényt. Hideg zuhanyként érte őket csapatkapitányuk, Forró Krisztián döntése, aki az őszi idény végén bejelentette, hogy befejezte pályafutását. A helyi focihívek számára jó hírnek számít, hogy az együttes legeredményesebb játékosa, a mezőny őszi gólkirálya (30 találattal), Rudolf Borš továbbra is vágai színekben szeretne felsőbb osztályba jutni. Érdekesnek találtuk, hogy a listavezető négy játékosa éppen a riválisokat erősíti. „Marek Krivosudský a Šintava, František Šulan a taksonyiak, Szabó Attila az alsószeli, Horváth Krisztián pedig a nagyfödémesiek mezében vendégszerepel a tavaszi folytatásban is. Nélkülük is képesek vagyunk sikerrel venni az akadályokat. Leghőbb vágyunk, hogy az V. ligába kerüljünk. Tudjuk, nem lesz egyszerű feladat bajnokságot nyerni, hiszen rajtunk kívül még további három csapatnak vannak azonos elképzelései. Egy éve is az élről fordultunk, a feketenyékiek azonban megelőztek bennünket. Reméljük, idén mi leszünk a befutók” – fogadkozott Szabó Jenő.

ELŐKÉSZÜLETI EREDMÉNYEK

Váhovce–Dolná Streda 10:2 (g.: Lučan 4, Čmarada 2, Dubnička 2, Karácsony, Jeremias)

Váhovce–Topoľníky 3:4 (g.: Borš 3)

Lovčice–Váhovce 2:0

ČFK Nitra–Váhovce 6:2 (g.: Borš 2)

Váhovce–Topoľníky 2:1 (g.: Karácsony, Borš)

Váhovce–Diakovce 2:0 (g.: Borš, Dubnička)

Váhovce–Dvorníky n/V. 3:5 (g.: Borš 2, Karácsony)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?