Csendes MOL Aréna, újabb vereség – első párharca után elbúcsúzott Európától a DAC

dac

Nem tudott csodát tenni a DAC labdarúgócsapata a Konferencialiga selejtezőjében. A sárga-kékek az idegenbeli vereség után odahaza is kikaptak az azeri Zirától, így elbúcsúztak a nemzetközi porondtól.

Lyukas védelem, lassú középpálya, görcsös támadójáték, 4:0-s hazai győzelem. Ez történt Azerbajdzsánban, a Zira–DAC párharc első felvonásán. A sárga-kékeknek hatalmas pofonból kellett kijózanodniuk a szezon első tétmérkőzése után, és ez a Niké ligás rajtjukra is kihatással volt, a csapat csak 2:2-s döntetlent ért el a kassaiak otthonában.

Xisco Munoz vezetőedző a KL visszavágóján nem számíthatott a sérült Csinger játékára, a nyári igazolások közül viszont bizalmat szavazott Bajónak és Almási Lászlónak. A csapat két fiatal magyarja, Vitális Milán és Damir Redzic a cserepadra szorult. 

Foghíjas lelátók fogadták a bevonuló csapatokat, a szerény nézőszámot öttel dobta meg az azeri „tábor”. A dunaszerdahelyiek felavatták retró hangulatú új hazai mezüket is, amelyre visszakerültek a kék csíkok. 

A DAC kezdte mezőnyfölényben a mérkőzést, az első 10 perc során Herc és Trusa próbálkozott egy-egy pontatlan lövéssel. Az azeriek kapusa természetesen már ezen szituációk után játszani kezdett az idővel, 30-40 másodpercekig totojázott a kirúgásokkal. A 10. perc után a vendégek már sikeresen eldugták a labdát, a dunaszerdahelyiek pedig úgy tűnt, épp csak a legfontosabb dolgot nem gyakorolták be: a magas letámadást. 

Az azeriek a 20. percben már ziccert hibáztak egy ellentámadás végén, öt perccel késobb pedig már pontosan végigvitték a kontrát, amelynek végén Utzig volt eredményes.

A DAC megtört, nem tudott nyeregbe kerülni, a szurkolás pedig megszűnt: a MOL Arénára kellemetlen, halk moraj telepedett. „Focit akarunk!” – hangzott el hosszabb idő után a B-középtől, de kívánságuk nem teljesült. A 40. percben aztán a semmiből egyenlített a DAC, Mendez éles szögből, ráadásul gyengébbik lábával vágott a hálóba egy kipattanót. Feltámadtak a sárga-kékek, szünetig még Trusa és Herc is próbálkozott, de szünetig maradt az 1:1.

A második félidő dunaszerdahelyi fölénnyel kezdődött, Andzouanának és Bajónak is volt egy sistergős lövése, majd az 54. percben Trusa ziccerénél óriásit védett az azeri kapus, majd Bajo lövését szemmel nyomta ki a kapus. 

A Zira túlélte a nehéz perceket, aztán egy végsőkig elhúzott kirúgásnál a kapus megtalálta a hosszú labdával Akmedzadét, akit Yapi csak piros lapot érően tudot lerúgni - ráadásul a tizenhatosban, szóval tizenegyest is lőhettek a vendégek. Alijev nem hibázott, 1:2, a MOL Arénába pedig visszatért a hátborzongató csend.

Mindkét edző komolyabb változtatásokat hajtott végre, a mérkőzés színvonala visszaesett, a letargikus hangulat pedig állandósult a stadionban. A vendégek a 75. perc környékén két ízben is közel jártak a harmadik gól megszerzéséhez, a DAC emberhátrányban csak nyomozta a labdát. Egy pozitívum azért jutott a meccsre: csereként pályára lépett a mindössze 15 éves Bősze Levente, aki az UEFA által rendezett sorozatok valaha volt legfiatalabb játékosa lett.

A hajrában akadt még egy azeri helyzet (Popovics nyújtózva védett), egy próbálkozásra még Bőszétől is futotta, de gól már nem esett.

A DAC sorozatban másodszor nem jutott túl az első akadályon Európában, és véget ért számára a nemzetközi kupaszereplés. A sárga-kékek vasárnap hazai pályán, a komáromiak ellen lépnek pályára a bajnokságban. 

Galéria
Jegyzőkönyv

DAC–Zira 1:2 (1:1)

Gólszerzők: Mendez (40.), ill. Utzig (25.), Alijev (57., 11-esből)

Játékvezető: Kacsevszki (északmacedón), 3754 néző

Sárga lap: Andzouana, Bajo, Vitális

Piros lap: Yapi (55., DAC)

DAC: Popovics–Yapi, Kacsaraba, Brunetti–Andzouana, Dimun (61. Bernát), Herc (61. Vitális), Bajo, Mendez–Trusa (74. Bősze), Almási (61. Redzic)

ZIRA: Tiago Silva–Alijev, Ruan, Mutsinzi, Djibrila (73. Bajramov)–Akmedzade (67. Kulijev), Hacili, Ibrahimli (68. Ibrahim)–Nurijev (67. Iszajev), Utzig, Volkov (67. M. Júnior)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?