Változások a Csallóközben

regiofoci

Szombaton a felnőttek párharcaival rajtol el a Dunaszerdahelyi járásban a 2024/205-ös területi labdarúgó-bajnokság. A folytatásban pedig az utánpótlás-korosztály csa-patai is csatasorba állnak.

A mezőnyt összetételét figyelve a tavalyi évhez viszonyítva a VII. és a VIII. ligában is változást tapasztaltunk. Az új idényben a VII. ligában 16-ról 14-re csökkent a csapatok száma. A júniusban bajnoki címet szerzett illésházaiak a VI. ligában, a mezőnytől búcsúzni kényszerült ekecs-apácaszakállasiak pedig egy emelettel lejjebb kezdik a pontvadászatot.

„Mivel a VI. liga déli csoportjából nem volt csallóközi kieső, s a VIII. liga medvei győztese és nagyszarvai ezüstérmese nem vállalta a felsőbb osztályban való szereplést, ezért nincs újonca a VII. ligának. A VIII. ligában továbbra is 16 kollektíva csatázik a bajnoki címért. Az izsapiak eltűntek a focitérképről. Pontosabban egyesültek a nagymegyeriekkel, s a termálosok fakócsapataként szerepelnek a legalsóbb osztályban. A nagyudvarnokiak pedig nem jelentkeztek be a bajnokságba. Az U15-ösöknél is csapatfogyatkozást tapasztaltunk. Legutóbb 16-an kezdtek, a gelleiek kilépése után 15-en fejezték be a bajnokságot. Idén 11 együttes alkotja a mezőnyt. A gelleik visszatértek, hiányoznak a csallóközkürtiek, a tejfaluiak és az alistáliak. A bajnoki elsőséget megszerző kisudvarnokiak nem akartak szintet lépni, továbbra is a területi riválisokkal mérik össze tudásukat. A somorjai FC STK 1914 B csapata máshol folytatja. Lehetővé tettük, hogy két klub egy néven, de közös csapattal nevezzen a bajnokságba. A nagymagyari 1. FC Roma csapata a jányokiakkal (Janíky néven), a szapiak a bősiekkel kooperálnak, közös csapatuk Sap néven küzd a pontokért. Hasonló cipőben járnak a csenkeiek is, akik az illésházaiakkal fuzionáltak, immár Nový Život néven, a nyékvárkonyiak az egyházkarcsaiakkal (Kostolné Kračany) kooperálnak, indítanak közös csapatot a bajnokságban. Egyébként az U15-ösök mezőnyének is van névadója, Patrick Liga néven zajlik a pontvadászat. Az is pozitívumnak számít, hogy nem igazolódtak be a kósza hírek, s az eddig kevésbé aktív kluboknál is felgyorsultak a focitörténések” – foglalta csokorba lapunknak a csallóközi újdonságokat Benovič Árpád, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnöke, aki egy további aktualitással is szolgált. „Ami a hétvégi műsort illeti, vasárnap délután az eredetileg 17.30-ra megszabott kezdési időpontot a VII. és a VIII. ligában 15.00 órára változtattuk. Vasárnap délután ugyanis a Niké Ligában Dunaszerdahelyen zajlik a csallóköziek párbaja, a DAC–KFC összecsapás. Azt szeretnénk, hogy a térség futballkedvelői ott lehessenek a területi bajnokság párharcain, ugyanakkor időben elfoglalhassák helyüket a MOL Arénában” – zárta mondandóját a területi futballszövetség első embere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?