Megvan a második magyar arany – olimpiai bajnok a férfi párbajtőrcsapat

Megvan a második magyar arany – olimpiai bajnok a férfi párbajtőrcsapat

Ötvenkét év elteltével ismét magyar siker született a férfi párbajtőrözők olimpiai csapatversenyében, mivel a Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid összeállítású válogatott pénteken két fölényes győzelem után a döntőben a címvédő Japánt is felülmúlta Párizsban.

A magyarok a kazahokat és a franciákat is 45–30-ra győzték le – Siklósi, Koch, Andrásfi felállásban –, a fináléban pedig – Nagy Dáviddal kiegészülve – ráadástussal, 26–25-re diadalmaskodtak a japánok felett.

A tavaly Eb-győztes magyar csapatban a döntőre is maradt az eredeti felállás, azaz a Párizsban egyéniben negyedik Andrásfi Tibor, a 2019-ben világbajnok, Tokióban ezüstérmes Siklósi Gergely és a tavaly vb-aranyérmes Koch Máté kezdett.

A címvédő japánoknál Kano Koki a duplázásért küzdött, mellette Jamada Maszaru és a Minobe Kazujaszu helyére korábban becserélt Komata Akira vívott.

Nem esett egymásnak a két vívó az első párban, egy perc után passzivitásért Siklósi és Jamada is megkapta az ilyenkor járó sárga lapot. Az első tust a japán vívó adta, de a magyar párbajtőröző fordított. A második párban Koch vállon szúrta Kanót, majd egyre fokozódott a francia szurkolók őrjöngése, – ekkor aratta újabb győzelmét, ezúttal 200 méter vegyesen az uszodában Léon Marchand, el is énekelték a tiszteletére a Marseillaise-t –, de ez nem zavarta meg Kochot, aki két tust is adott ebben a szakaszban, végül 3–1-re nyerte asszóját. Andrásfi-Komata párharc következett, és csakhamar mindkét fél büntetőtust kapott, mert egy percig nem esett találat. Aztán Komata kétszer pontosan szúrt, közben volt egy együttes is, Andrásfi pedig az előny csökkenése után már nem erőltette az akciókat, nehogy még közelebb jöjjenek a japánok.

Nagy Dávid és a Kano Koki

Koch Jamada ellen lábszúrással kezdett, majd testre is elhelyezett egy szép találatot, harmadjára pedig a pást végén védett parádésan. Továbbra is a rá jellemző felfokozott idegállapotban vívott, mint a nap során korábban végig: amikor eltalálta őt a japán, lekapta a sisakját, annyira dühös volt. A párharcot 3–1-re hozta, Siklósi pedig Komatával szemben 2–2-vel őrizte a különbséget. Az első találat nála volt, de aztán jó ütemben indult meg, és pontosan szúrt, majd megkerülte ellenfele pengéjét. Az idegek harca zajlott a páston, a hátrány miatt a japán vívó jött előre, és talált is. Nagy Dávid állt be Andrásfi helyére és az olimpiai bajnok Kanóval kellett vívnia. Nagy egyéniben nem vívott, így ez volt az első pástra lépése az olimpián. Ez az elején nem látszott meg rajta, az első két tust ő adta. Később a japán javított, de Nagy a nehéz helyzetben döntetlennel őrizte a különbséget.

Koch és Komata asszója együttes találattal indult, aztán a remekül vívó japán egyenlített. Újabb együttes következett, majd Koch egy feltartó szúrással visszavette a vezetést. Ez a párharc 5–3-as japán győzelemmel zárult, így Nagy másodjára 17–16-nál ment fel a pástra Jamadával szemben. Hamar jött az egyenlítés, de Nagy is tudott tust adni, majd hátrálva váratlanul a japán vívó csuklóján is elhelyezett egyet, később pedig egy remek tempójú megindulás után még egyet. A végén Jamada egy dobott tussal csökkentette a hátrányukat. Siklósi és Kano 21–18-nál kezdett, zúgott a „ria, ria, Hungária”, majd elkezdődött az idegtépő küzdelem: Kano faragott a hátrányból, aztán egyenlített is. Együttessel folytatódott a párharc, aztán Siklósi közelharcban volt eredményes, nem sokkal később pedig pengéről indítva növelte az előnyt. Együttes találat, majd japán tus jött, aztán megint együttes, hét másodperccel a vége előtt pedig Kano egyenlített. Letelt az idő, hosszabbítás következett, Siklósi pedig bevitte a győztes tust.

A lelátón hatalmas őrjöngés fogadta a magyar győzelmet, a csapat tagjai pedig magyar zászlóval ünnepeltek.     

Ezt megelőzően 1972-ben, Münchenben győzött legutóbb magyar férfi párbajtőrcsapat olimpián, akkor a Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál, Erdős Sándor, Osztrics István alkotta együttes nyert aranyérmet.

A férfi párbajtőrözők a magyar küldöttség ötödik érmét és a második aranyat szerezték a párizsi játékokon, egyben a sportág 39. magyar olimpiai diadalát aratták.

Az olimpiák történetében ez a negyedik magyar győzelem a férfi párbajtőrözők csapatversenyében. Korábban ez 1964 és 1972 között sikerült sorozatban háromszor.

Eredmények:

    férfi párbajtőr, csapat:

    negyeddöntő:
Magyarország–Kazahsztán 45–30
Franciaország–Egyiptom 45–39
Japán–Venezuela 39–33
Csehország–Olaszország 43–38
    elődöntő:
Magyarország–Franciaország 45–30
Japán–Csehország 45–37
    bronzmérkőzés:
Csehország–Franciaország 43–41
    döntő:
Magyarország–Japán 26–25
    

A végeredmény:

    férfi párbajtőr, csapat, olimpiai bajnok:

   Magyarország (Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid)
2. Japán (Jamada Maszaru, Komata Akira, Kano Koki, Minobe Kazujaszu)
3. Csehország (Martin Rubes, Jakub Jurka, Jiri Beran, Michal Cupr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?