Négy új tagja lett a Szlovák Televízió és Rádió tanácsának

Martina Šimkovičová

Peter Benčurík, Jozef Krošlák, Lukáš Machala és Jarmila Mikušová lett a Szlovák Televízió és Rádió Tanácsának (STVR) tagjai. Martina Šimkovičová kulturális miniszter (SNS-jelölt) egy kiválasztási eljárást követően, augusztus 1-jén, csütörtökön nevezte ki őket.

„Az öttagú döntőbizottság július 24-én ülésezett, és 19 olyan jelöltet hallgatott meg személyesen, akik megfeleltek a formai követelményeknek” – tájékoztatott a kulturális minisztérium. A miniszter a bizottság javaslata alapján három jelöltet választott ki a kulturális minisztérium nevében, a negyedik tagot a pénzügyminiszter javaslatára nevezték ki.

Az STVR tanácsának további öt tagját a parlament választja meg a parlament kulturális és médiabizottságának javaslata alapján. „A jelöléseket augusztus 9-ig lehet benyújtani, a bizottság várhatóan szeptember 6-a körül ül össze. A képviselők a szeptemberi ülésen választják meg a tagokat azok közül, akik minden feltételnek megfelelnek” – tájékoztatott Roman Michelko (SNS), a parlament médiabizottságának elnöke.

A testület újjáalakítása azon a törvényen alapul, amely július 1-jén RTVS-ről STVR-re változtatta az intézmény nevét, és megszüntette Ľuboš Machaj vezérigazgató és a tanács tagjainak mandátumát. A tanács ezentúl jogosult lesz megválasztani a vezérigazgatót, és a törvényi előírásoknak megfelelően fel is mentheti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?