Az első szlovákiai magyar sorozat, a Pressburg is verseng a díjért (Képarchívum)
Több magyar esélyes, de nem lesz élő közvetítés – megijedt a köztévé a Slnko v sieti gálától

Erős évet zárt tavaly a szlovák filmipar. Rekordszámú film készült, és a közönség érdeklődése is jelentősen megnőtt a hazai produkciók iránt, amelyben sok magyar színész és filmes alkotó vett részt. A legfontosabb szakmai díj, a Slnko v sieti holnapi ünnepélyes átadóját mégsem közvetíti az állami STVR, mert félnek a köszönőbeszédekben elhangzó esetleges kritikáktól.
Olyannyira, hogy nemcsak a korábban természetesnek tekintett egyenes adástól zárkóztak el, hanem attól is, hogy hat nappal később felvételről adják le a díjkiosztót. Az esemény fő szervezője, a Szlovák Televíziós és Filmakadémia az utolsó pillanatig igyekezett kiharcolni a közvetítést, de nem jártak sikerrel. Elmondjuk, miért.
A szakmailag szinte kifogástalan döntéseknek köszönhetően az utóbbi 8-10 évben rendkívül olajozottan és transzparensen működő hazai filmipart tavaly alaposan átszervezte a Martina Šimkovicová-féle kulturális minisztérium. Ez a folyamat sokak szerint csak most kezdődik, a továbbiakban nem számíthatnak támogatásra azok az alkotók, akik kritizálják a tárca működését és a döntésekben érdekeltek hozzáértését. Ezzel kapcsolatban a díjazottak közül néhányan már a tavalyi Slnko v sieti-gálán hangot adtak aggodalmaiknak. A szlovák köztévé – bár ezt nem mondták ki egyértelműen – úgy döntött, idén nem ad műsoridőt az ország legfontosabb filmes eseményének.
Rekordérdeklődés a szlovákiai filmek iránt
Tavaly a hazai moziknak 5,4 millió látogatójuk volt, közülük 1,5 millió nézőt vonzottak az új szlovák filmek, ami rekordnak számít. A 2024-es Slnko v sieti-díjátadót 203 ezren nézték élőben az STVR-n, a holnapi, 14. évfolyam iránt pedig sokak szerint ennél is nagyobb az érdeklődés. Olyanok is kíváncsiak rá, akik eddig soha, beleértve a szlovákiai magyar filmrajongókat is. Az érdeklődők azonban csak az interneten követhetik figyelemmel a díjátadót – a szervezők honlapján, illetve több más netes médiaplatformon.
Idén rekordszámú, 49 filmes és televíziós alkotás érkezett be. A legjobb dokumentumfilm kategóriában 15, a legjobb animációs film kategóriában 5, a legjobb tévéfilm/minisorozat/sorozat kategóriájában pedig 8 alkotást neveztek, illetve egy új kategória is létre jött – a legjobb rövid játék- vagy dokumentumfilm kategóriájába 7 nevezés érkezett.
Borbély Alexandra és a Pressburg is az esélyesek között
Összesen 19 kategóriában jelentették be azt a három-három alkotást, amelyek esélyesek a díjra. A legtöbb jelölést a Jiří Mádl rendezésében készült cseh-szlovák koprodukció, a Hullámok (Vlny) szerezte. A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepkét (Ema a smrtihlav) 12 díjra jelölték. Iveta Grófová rendezése a Hullámokhoz hasonlóan esélyes a legjobb játékfilm, rendezés, forgatókönyv, operatőr, vágás, filmhang, filmzene, látványtervezés, jelmez, maszk, és a legjobb vizuális effektek kategóriájában is.
Ezenkívül az Emma és a halálfejes lepke két színésznője kaphat díjat. A főszereplő, Marika karakterének megformálásáért Borbély Alexandrát a legjobb női főszereplő díjára jelölték, a szomszédasszonyát alakító Bandor Éva pedig a legjobb női mellékszereplő kategóriájában esélyes a díjra.
A dokumentumfilmek közül a kassai rendező, Kerekes Péter Wishing on a Star című alkotása verseng a legjobbakkal. A film, amely egy olasz asztrológusnő boldogságra vágyó ügyfeleinek útját kíséri végig, Velencében mutatkozott be nagy sikerrel, a napokban pedig Hong-Kongban vetítették. A Wishing on a Star további négy kategóriában – legjobb rendezés, forgatókönyv, operatőri munka és vágás – is jelölt.
Mérföldkőnek számít a hazai filmiparban az első szlovákiai magyar sorozat, Molnár Csaba rendező Pressburgja, amely jelenleg is látható a Netflixen, és a legjobb tévéfilm/minisorozat/sorozat kategóriában esélyes a díjra. A Matusek Attila és Anna Jakab Rakovská főszereplésével készült kétnyelvű sorozat egy dél-szlovákiai magyar fiú pozsonyi boldogulásának története, amelyben egy kétnyelvűségért harcoló titkos csoport, a Felvidéki Betyárok is fontos szerepet játszik. A Pressburg Peter Bebjak Vedľajší produkt és Ján Sebechlebský Čas nádejí című alkotásával száll ringbe holnap este a díjért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.