A királyi udvarok hóbortjai

dd

Az uralkodóknak saját hússzeletelőjük van, és külön alkalmazott töri be a cipőiket. A királyi családok mindig is megengedhettek maguknak néhány fura hóbortot, illetve a világ minden tájáról érkező divathullámokat. De ma már kevesebben tolerálják, hogy az átlagemberek számára felfoghatatlan fényűzésben élnek. 

A királyi udvaroknál olyan szakmákban is folkoztatnak embereket, amelyeket nyugodtan nevezhetünk excentrikusnak.

A cipőbetörő

Nyilván mindannyian ismerjük az érzést, amikor felveszünk egy új cipőt, amely kényelmetlen és vízhólyagokat okoz. A nemesség tagjainak lábával azonban ilyesmi nem történhet meg. Ez ugyanis kedvezőtlenül befolyásolná a járásukat, és nagy feltűnést keltene a nyilvánosság előtt. Éppen ezért a legtöbb királyi udvarban találunk egy olyan személyt, akit azért alkalmaznak, hogy megoldja ezt a problémát. Ő betöri az összes új cipőt és az uralkodónak többé nincs ilyen problémája. Amellett azonban, hogy fontos az azonos méret, fontos a hasonló lábforma is.

A fő hússzeletelő

Ez a poszt szintén csak az angol királyi családra jellemző, és egy hagyományhoz kötődik. Nagy-Britanniában több száz éves szokás, hogy az uralkodó nem vághat magának egy szeletet a finom sült húsból. Egyesek szerint ez balszerencsét hozhat, mások szerint az etikett szempontjából a pozíciójukhoz nem illő, mert kisebb házimunkának számít. A Buckingham-palotában ezért minden alkalommal, amikor ételt szolgálnak fel, van egy hússzeletelő, aki közvetlenül az asztalnál szolgál fel. Érdekes módon ez a foglalkozás egyetlen családon belül öröklődik, nem pályázhatnak rá. A legenda szerint ez egy különleges adottság, amely generációról generációra száll.

A hattyúk őrzője és jelölője

Ez a foglalkozás Angliára jellemző. Több évszázada minden uralkodó automatikusan az ország összes hattyújának őrzője. Ez a hagyomány a mai napig tart, ezért alkalmaznak embereket a hattyúk gondozására. Általában egyikük feladata, hogy gyűrűkkel jelölje őket, ugyanúgy regisztrálva a hattyúkat, mint a postagalambokat. A másik pedig az egészségükre vigyáz. Ha valahol az országban találnak egy beteg hattyút, akkor őt hívják, és ő megpróbálja meggyógyítani a madararat. 

A jelképek őrzője

Ezt a tisztséget csak egyes monarchiákban töltik be. Ezek általában a leghosszabb hagyományokkal rendelkező országok, ahol tekintélyes bélyeggyűjteménnyel is rendelkeznek az uralkodó családok. Mindazokat, amelyek az uralkodók képmását viselik, a levéltárban helyezik letétbe. 

Nem csak olyan ritka darabokat tartanak, amelyeket különböző alkalmakkor adtak ki. Külön albumokban helyezik el a közönséges bélyegeket is, amelyek kaphatók, és amelyeket a postai küldeményekben használnak. Ennek a személynek a feladata, hogy pontos listákat írjon, ellenőrizze a szortírozásukat, esetleg karbantartja őket.

Képkeretek és fényképek restaurátora

Egyes munkaköröket a monarchiákban a hagyományok miatt tartanak fenn, másokat a modern kor vagy az új igények kényszerítenek ki. Az egyik újabb szakma a képkeret- és fotórestaurátor. Az évek során rengeteg portré és festmény gyűlt össze a palotákban. Ezek bekeretezése idővel kisebb kiigazításokat igényel, hogy ne essenek szét. Ezért inkább alkalmaznak valakit, aki egész évben gondoskodik róluk. Ezenkívül ügyel arra, hogy a fotók megfelelően ki legyenek állítva, és hogy frissebbekre cseréljék őket. 

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?