Porrajmos – Cigány holokauszt

Varga Ágota rendező Porrajmos – Cigány holokauszt címmel forgatott dokumentumfilmet, amelyet kedden a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetében mutattak be. E film – amely egyebek közt elnyerte a 32. Magyar filmszemle történelmi dokumentum kategóriájának díját, s amelyet a filmkritikusok a 2002-es év legjobb filmdokumentumának nyilvánítottak – először tesz kísérletet arra, hogy átfogó képet adjon a magyarországi cigányok deportálásáról a dokumentumfilm eszközeivel. Varga Ágota nemcsak megszólaltatja a felkutatott túlélőket, akiket a múlt emlékeiről beszéltet, hanem a film készítőinek, támogatóinak segítségével elutaztatja őket magyarországi szenvedéseik egykori helyszínére, a Csillag erődbe – amely a Komáromi Erődrendszer része –, hogy emlékeikkel szembesítse a múlt eseményei előtt még ma is gyakran értetlenül álló embereket.

Romákat, akik a mai napig nem tudják igazán megmagyarázni, mi és miért történt velük, hiszen – amiként az idős roma asszonyok elmesélik a kamera előtt – annak idején, amikor marhavagonokba zsúfolva elhurcolták őket, senki sem adott választ arra, milyen kísérleteket végeztek velük a koncentrációs táborokban, hiszen kérdezni sem kérdezhettek, csak elviselhették és eltűrhették, amit rájuk mértek. Az azonban mindannyiuk előtt világos: csak azért kellett szenvedniük, mert cigányok voltak.

A másfél órás film levetítését követően Varga Ágotával Miklósi Péter újságíró beszélgetett, akinek első kérdésére, hogy a bemutatott képsorokkal eredeti szándékai szerint vádol, felmutat vagy ítélkezik-e, a rendezőnő egyértelműen a „felmutatok” választ adta. „1998-ban egy kis hír jelent meg a napilapokban – mondta –, amely arról tudósított, hogy a svájci kormány segélyt ajánl fel a még túlélő romák számára. Ehhez kérték fel a Magyar Vöröskeresztet, segítsen megtalálni a túlélő romákat.”

Varga Ágota megemlítette, a cigányság kiirtására tett kísérlettel kapcsolatban a svájci kormány segélyfelajánlására kezdődtek el a hivatalos kutatások Magyarországon.

„A cikk megjelenését követően adtam be a pályázatomat, hogy az érintettekről szeretnék dokumentumfilmet készíteni. A Vöröskereszttől kapott levelek nyomán jutottam el közel száz emberhez az országban. Közülük választottam ki a film szereplőit, azokat, akik számomra hitelesnek tűntek, és rokonszenves volt, ahogy a történetüket elmondták.” Varga Ágota arra törekedett, hogy az elmondott eseteken keresztül filmjével be tudja mutatni, hányféleképpen üldözték a romákat, s hogy az ország különböző részein hogyan bántak velük. A rendezőnőnek nem utolsósorban azt is sikerült tetten érnie, hogy az áldozatok részéről a megbékülés jelei is megnyilvánulnak a filmben: Ferkó, az idős cigány kezet fog annak a csendőrnek a fiával, aki őt elhurcolta, Balogh János kimondja egykori bántalmazója unokaöccsének, hogy „nem haragszom a nagybátyádra”.

A filmből az is kitűnik, hogy a túlélő cigányok nem igazán akarnak arról beszélni, ami velük történt – ahogy egyikük mondja, rossz viszszaidézni, mert ahogy nézi a korabeli fényképen magát és meghurcolt családját, csak sír egyfolytában. És a fájdalom nemcsak abban a pillanatban mar a lélekbe, hanem utána is kísért, álmaiban éjszakákon keresztül visszatérnek a rémtettek. A rendezőnő szerint ez a hallgatás talán azért is lehet, mert még ma is félnek beszélni a történtekről, és nem akarják magukat felzaklatni, újra átélni az akkori borzalmakat. (A hallgatásból adódhat, hogy a film első részében az hangzik el az egyik nem cigány nyilatkozótól: „Ötvenéves vagyok, de most hallok először erről a dologról.”) Ezen változtathatna a rendezőnőnek az a törekvése, hogy munkája a hozzá tartozó segédtankönyvvel együtt bekerüljön az oktatásba. Mint mondta, két éve, amióta különféle bemutatókon és vetítéseken a film éli a maga életét, próbálja ezt elérni, de az ez irányba beadott pályázatai mind sikertelenek voltak.

A dokumentumfilm – a túlélők meglátogatásával – arról is közvetít képet, milyen körülmények között élnek még ma is romák. Ezzel a rendezőnő szerint a film azt is sugallja, hogy a cigány holokausztnak még ma is sokan a szenvedői. „Van egy nagyon tudatosan komponált képsor a filmben. Amikor az egyik megszólaló néni azt mondja, hogy »csak a jóisten segít rajtunk«, látjuk a pápa fényképét. Ezzel azt akartam sugallni, hogy a pápa nyilvánosan megkövette a zsidóságot, de a cigányságig úgy tudom, ez ideig még nem jutott el.”

Miklósi Péternek arra a kérdésére, hogyan néz a mai magyar társadalom a cigány holokausztra, Varga Ágota azzal válaszolt: „Most ebben az évben hangoztatja Hiller István kulturális miniszter, hogy a holokauszt hatvanadik évfordulóján először együtt emlékeznének meg a zsidó és a cigány holokausztról. Ezzel azért, gondolom, valami elkezdődött.”