Mészáros Lajos alkotmányjogász
Jogászok állnak ki a szabad kultúra mellett: Mészáros Lajos is köztük van
Nyilvános felhívásban foglalt állást a kultúra mellett 60 jogász. Úgy vélik, ha a kultúra nem lélegzik szabadon, a demokrácia és a jogállamiság sérül. „A kultúrának különböző tapasztalatokra kell reflektálnia, nem csak arra, amit a közhatalom látni akar” – fogalmaztak. Az aláírók között szerepel korábbi igazságügyi miniszter és ombudsman, de volt alkotmánybíró is Mészáros Lajos személyében. Őt kérdeztük a felhívásról.
Miért támogatta aláírásával ezt a kezdeményezést?
A szabadság és az emberi jogok korlátozása ellen mindenkinek fell kell lépnie, de a jogászoknak különösen. És főleg azoknak, akik az emberi jogokkal is foglalkoznak, hiszen ők látják pontosan a korlátozások következményeit. Miután megszólítottak, úgy gondoltam, hogy én aki, mindig igyekeztem kiállni az emberi jogok mellett, most szintén kiállok, mivel emberi jogokról és kulturális alapjogokról van szó. Valójában a művészet szabadsága a tét, az pedig tágabb értelemben a véleménynyilvánítás szabadságához tartozik.
Ön tehát úgy gondolja, hogy Martina Šimkovičová kulturális miniszter eddigi lépései a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozzák?
Maradjunk annyiban, hogy a művészet szabadságát. Az állam nem akadályozhatja az emberek egy csoportjának művészi tevékenységét. Én viszont úgy látom, a korlátozás jelei tapasztalhatók. Volt például egy színházi előadás, amit megszakított a kormány egyik embere. Mivel ő az államot képviseli, kijelenthető, hogy az állam bele akart szólni, hogy mi kerülhet színpadra. Ez nem megengedhető.
Ha jól értem, az aláírásgyűjtés elméleti célja, hogy állást foglaljanak ezekben a történésekben jogászként. De mi a gyakorlati cél?
Az a célja, mint minden ilyen aláírásgyűjtésnek, vagyis, hogy felhívja a figyelmet. Ebben az esetben arra, hogy az emberi jogok és a művészet szabadsága veszélyben van. Közösen kell tennünk ez ellen, közösen kell védünk a demokratikus társadalmat. Nem határolódhattam el a kezdeményezéstől, mert az emberi jogok védelmétől sosem határolódtam el.
Alkotmányjogászként mi a véleménye Šimkovičová és a kulturális tárca eddigi ténykedéséről?
Azt látom, hogy veszélybe került a kultúra. Ez nemcsak egy miniszternek tudható be, az egész kormány felel az intézkedésekért.
Mi a véleménye a Szlovák Nemzeti Színház, a Galéria és legutóbb a Múzeum igazgatójának menesztéséről?
A kulturális élet képviselői – azok, akik jobban belelátnak a kultúra működésébe nálam – szintén azt hangsúlyozzák, hogy korlátozó jellegűek a minisztérium lépései, tehát hatással vannak a szabadságra.
A szlovákiai magyar kultúrát egyébként milyen mértékben védi az alkotmány?
Pontosan úgy védi az alkotmány a kisebbségi kultúránkat, ahogy a többségit. Az alkotmány értelmében az önkényességet ki kell zárni. Nem fordulhat elő az, hogy egy állami szerv önkényesen döntsön a kultúráról általánosan, és főleg nem a művészet szabadságáról. Márpedig most úgy tűnik, hogy az állam több alkalommal önkényesen járt el. Én mindig az emberi jogok szemszögéből közelítem meg a dolgokat, és az mindig felszólalásra késztet, ha látom, hogy gond van. Mindenesetre ha a szlovák kultúra veszélyben van, akkor a szlovákiai magyar kultúra is veszélyben van.
Mi oldhatja fel a veszélyhelyzetet?
Elsősorban az kell, hogy egy demokratikus társadalomban azok, akiket ez a leginkább érint, fellépjenek az önkényesség ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.