A Kultúrsztrájk (Kulturálny štrajk) elnevezésű országos akció első szakaszáról van szó, amelyet a Nyitott Kultúra (Otvorená kultúra) platform indított.
Sztrájkkészültséget hirdettek a kulturális szcéna képviselői
A kezdeményezők azt tervezik, hogy felmérik az országos sztrájk meghirdetésének lehetőségét, és ha kell, felfüggesztik a munkát.
„Országszerte összefogunk, és kiállunk saját jogainkért, közösen megvédjük Szlovákia minden egyes állampolgárának érdekeit” – mondta az egyik főszervező, Katarína Mišíková.
A kulturális sztrájkbizottság számos követelést fogalmazott meg, cselekvésre felszólítva a koalíciós pártok vezetőit és a köztársasági elnököt.
Többek között azt követelik, hogy a kulturális minisztériumot hozzáértő szakmabeliek vezessék, szüntessék meg az „ideológiailag motivált cenzúrát”, és helyezzék hatályon kívül a Művészeti Alapra (FPU), az Audovizuális Alapra és a Szlovák Televízióra és Rádióra (STVR) vonatkozó, negatív gazdasági hatásokat okozó törvénymódosításokat.
(denník n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.