Könyv a bluesról

Pozsony. Bizonyára a blueszene rajongói örülnek majd leginkább a múlt héten megjelentetett Blues na Slovensku című összefoglaló alkotásnak. A hiánypótló könyv első fejezete a világ bluestörténetébe nyújt bepillantást, a továbbiakban pedig a népszerű könnyűzenei stílus honi históriáját ismerteti.

Pozsony. Bizonyára a blueszene rajongói örülnek majd leginkább a múlt héten megjelentetett Blues na Slovensku című összefoglaló alkotásnak. A hiánypótló könyv első fejezete a világ bluestörténetébe nyújt bepillantást, a továbbiakban pedig a népszerű könnyűzenei stílus honi históriáját ismerteti. A könyv egyfajta enciklopédiaként is használható, a hazai blues összes fontosabb személyisége és eseménye helyet kapott benne. Föltétlenül szükséges itt megemlíteni Sajtos Ferencnek, a szlovákiai magyar blues egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakjának munkáját, aki a kötet magyar vonatkozású részét szerkesztette.

„A könyv több mint három éven keresztül készült, szerencsére rengeteg segítséget kaptam a zenészektől, szervezőktől és mindenkitől, aki valamit is tud a stílus múltjáról. Bízom benne, hogy a kötetnek lesz folytatása is” – mondta lapunknak Ján Litecky Šveda, a szerzőgárda vezetője. A könyv keresztelője is emlékezetesre sikerült, a Stoka Színházban megrendezett minifesztiválon a szlovák blues egész élvonala képviseltette magát. Az estet Juraj Turtev és zenekara nyitotta, majd a fiatal Juraj Haruščiak lépett színpadra. Az igazi szenzációt Erik Boboš és Silvia Josifovská koncertje jelentette, ekkor már a korlátokról is emberek lógtak. A könyv keresztelője után pedig a szerző Šveda zenekara zárta a felejthetetlen estet. (sd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?