Meglepő új tanulmány az ókori egyiptomiakról – A tudósok alig hittek a szemüknek!

4427159

Egy új tanulmány szerint már az ókori egyiptomiak is próbálkoztak a rák sebészeti kezelésével.

Az ókori egyiptomiaknak kivételesen képzett orvosaik voltak, akik képesek voltak a különböző betegségek és traumás sérülések azonosítására, leírására és kezelésére, protézisek készítésére és fogtömésre. Néhány betegség, például a rák, azonban meghaladta a képességeiket.

Egy nemzetközi kutatócsoport a traumák és a rák ókori Egyiptomban történő a kezelését vizsgálta. Kutatásuk eredményeit május 29-én a Frontiers in Medicine című tudományos folyóiratban tanulmány formájában tették közzé.

„Szerettük volna megismerni a rák szerepét a múltban, elterjedtségét az ókorban és az ókori társadalom reakcióját erre a betegségre” - magyarázta Tatiana Tondini, a tanulmány vezető szerzője. 

A kutatócsoport két koponyát vizsgált meg az Egyesült Királyságban található Cambridge-i Egyetem Duckworth-gyűjteményéből. A 236. számú koponya és halánték egy 30-35 éves férfié volt, aki i. e. 2687 és 2345 között élt. A második vizsgált alany, a 270. számú koponya egy 50 év feletti nőé volt, aki i. e. 663 és 343 között élt.

A kutatók a 236-os számú koponyán egy nagyméretű elváltozást (károsodást) fedeztek fel, amely a koponya kiterjedt daganatos károsodásának tekinthető. A daganat új szövetek vagy sejtek növekedése - lehet jóindulatú vagy rosszindulatú. A nagy elváltozáson kívül a kutatók még mintegy 30 kisebb kerek, áttétes elváltozást fedeztek fel a koponya egész területén.

A kutatókat megdöbbentették valamilyen éles tárgy, talán egy fémszerszám vágásnyomai, amelyeket az elváltozások körül fedeztek fel. „Amikor először láttuk a vágásnyomokat a mikroszkóp alatt, nem akartunk hinni a szemünknek” - mondja Tondini.

„Az ókori egyiptomiak nyilvánvalóan valamilyen műtétet végeztek a rákos sejtekkel összefüggésben. Ez azt mutatja, hogy kísérleti eljárásokat is alkalmaztak a rák kezelésére" - magyarázza Albert Isidro onkológus professzor, a tanulmány társszerzője. 

„Ez a felfedezés egyedülálló bizonyítéka annak, hogy az ókori egyiptomi orvoslás már több mint 4000 évvel ezelőtt a rák kezelésére vagy megértésére törekedett. Ez egyedülálló perspektívát ad az orvostudomány történetének megértéséhez” - mondta Edgard Camarós paleopatológus professzor, a Santiago de Compostelai Egyetem (USC) munkatársa.

A 270-es koponya egy nagyméretű elváltozást is tartalmaz, amely egy rákos daganat kiterjedt károsodásának eredménye lehet. Ezen kívül két olyan gyógyult sérülés is található, amelyek a közelharcban használt fegyver pengéi által okozott traumás sérülésekből származnak. A furcsa az, hogy ezeket egy nő szenvedte el - az ilyen típusú sérülések általában férfiaknál fordulnak elő. Ha kiderül, hogy ez a nő aktív résztvevője volt egy háborús expedíciónak, az forradalmasíthatja a nőkről és a korabeli hadviselésben betöltött szerepükről alkotott képet - mondta Tondini.

A két koponya sérülései azt bizonyítják, hogy a rák a múltban is gyakori betegség volt, bár napjainkban a rákos megbetegedések aránya az életmód, a várható élettartam növekedése és a környezetben lévő rákkeltő anyagok mennyiségének növekedése miatt egyre nagyobb - áll a tanulmányban.

A kutatók azonban figyelmeztetnek, hogy a csontvázmaradványok tanulmányozása bizonyos kihívásokkal jár, amelyek - különösen az ismert kórtörténettel nem rendelkező, hiányos maradványok esetében - megnehezítik a végleges következtetések kimondását. 

„Ez a tanulmány segít megváltoztatni a nézőpontunkat, és kedvező alapot teremt a paleoonkológia területén végzett jövőbeli kutatásokhoz. További kutatásokra van azonban szükség ahhoz, hogy megfejtsük az ősi civilizációk rákkezelésének rejtélyét” - zárja Camarós professzor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?