Hétvégi programok a Pátria rádióban

Szombaton reggel 7 órakor indul adásunk. A Hétről hétre című ötórás magazin tartalmából: szerdán meghallgatták a komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra jelentkezőket. Mint ismeretes, öten jelentkeztek.

Szombaton reggel 7 órakor indul adásunk. A Hétről hétre című ötórás magazin tartalmából: szerdán meghallgatták a komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra jelentkezőket. Mint ismeretes, öten jelentkeztek. Műsorunk vendége a győztes, akivel nemcsak programterveiről, hanem a színházban uralkodó helyzet konszolidálására vonatkozó elképzeléseiről is beszélgetünk 10 óra után. Jelentkeznek állandó rovataink, továbbá beszámolunk a Szepsi Csombor Márton Napok hétvégi eseményeiről, és szót kap László Béla, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanszékvezető tanára annak kapcsán, hogy új, a Közép-európai Tanulmányok kara nyílik szeptembertől az egyetemen. Az oktatással, illetve annak sikereivel még egy beszélgetés foglalkozik, majd egy következőben a komáromi Selye János Gimnázium kiemelkedő eredményeket elért diákjai szólalnak meg. A szerkesztő-műsorvezető Hominda Katalin. 12.10-től Nótacsokor. Ezután Cs. Liszka Györgyi Ezüstszálon című kötetét mutatja be a Téka 13 órakor, a szerző vendégeinek közreműködésével. A Keresd a nőt! című, 13.30-kor kezdődő magazinban Dr. Szemereyné Nagy Melindát, a Magyar Feng Shui Egyesület elnökét, illetve a Feng Shui magazin főszerkesztőjét e keleti életszemlélet lényegéről kérdezzük. Gróf Zsuzsanna elmondja, milyen problémákon tud segíteni a kineziológus, végül az akné és a mitesszeres bőr ápolásához kaphatunk tanácsokat. 14.05-től Slágerhullám. Az Őszidő mikrofonjával a csízi magán nyugdíjas otthonba látogattunk, és ott voltunk a naszvadi nyugdíjas klubban is, ahol a jubiláló idős embereket köszöntötték. Mindezt 15 órakor forgatjuk le, majd a hírekig félórás népzenei összeállítás következik. 16.05-kor Köszöntő, 17.30-kor pedig Napzárta.

Vasárnap reggel ugyancsak 7 órától közvetítjük műsorainkat. 8 óráig egyebek mellett elhangzik a sportösszefoglaló, a belpolitikai tükör és a hét politikai eseménye. 8.05-kor Kaleidoszkóp. A tartalomból: átadták a Pro Patria Honismereti Szövetség Díját; érettségi találkozót tartottak az Ógyallai Pedagógiai Szakközépiskola magyar tagozatának utolsó végzős diákjai; a II. Rákóczi Ferenc-emlékoszlop kapcsán megszólal Bara Mihály tardoskeddi polgármester; bemutatjuk a Muravidéki Baráti Egyesületet, amely a szlovéniai magyarok támogatására vállalkozott, Csémy Éva tanítónőt, valamint egy sokoldalú férfit, aki nappal egy falutévé szerkesztő-riportere és bemondója, éjjel pedig kenyeret süt a helyi pékségben. 9 órakor a református félórában ifj. Fülöp Sándor mokcsakerészi lelkipásztor szól a hallgatókhoz. Beszámolunk a dunaszerdahelyi református templomban megtartott ünnepi istentiszteletről is, amelyen elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló, és köszöntötték a beiktatott lelkipásztort. A világ tíz legszebb szerelmes dalát hallhatják A zenei szerkesztő ajánlatában 9.30-kor. Rendhagyó lesz a Randevú műsorideje, 10.05-kor kezdődik ugyan, de csak 13 óráig tart. Puha József témája az egyetemeken tervezett tandíj bevezetése – megszólalnak a diákok és az oktatásügyi államtitkár is. Az ezt követő egy órában a parlamenti pártok képviselői lesznek D. Kovács József stúdióvendégei, akik az Európai Unióval kapcsolatos véleményüket mondják el, valamint azt, mi vár a kisebbségekre az Unióban. Várjuk hallgatóink kérdéseit a 02/5 72 73 666 és a 02/54 414 511 telefonszámokon, illetve üzenetrögzítőn a 02/5 72 73 718-as számon. Mi a különbség az újságíró és a publicista között? – erre válaszol Jakab István 14.05-kor az Anyanyelvünk című műsorban. Ezután a BBC-magazint sugározzuk. 15 órakor A kultúra világában megszólal Kocsis Ernő festőművész, valamint Katona István, a martosi Pünkösdi Művészeti Ünnepség szervezője. Néprajzi összeállítás 15.30-tól: a Mátyusföld kitűnő ismerőjét, Mórocz Károlyt mutatjuk be. A 16.05-kor kezdődő Köszöntő és a Napzárta után, 18 órakor ér véget adásunk. (-tek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?