Egy leánygimnáziumi tanuló panaszkodik a 3-as latindolgozata miatt, közben arról álmodozik, hátha az influenzajárvány miatt bezárják az iskolát, egy másik alkalommal pedig boldogan újságolja el naplójának, hogy kapott „egy rém guszta nadrágszoknyát”, s most nem lesz ideje sokat írni, mert ki akar menni benne biciklizni. 1938-ból csak két bejegyzés van az akkor 12 éves Kucses Évától (a későbbi Janikovszky Évától), ám a következő évtől megszaporodnak a szerencsésen fennmaradt, s most Janikovszky Jánosnak (az írónő fiának) és a Móra Kiadónak köszönhetőnek nyomtatásban is megjelent naplóban a híradások.

A járvány előtti életünket is a technológia folyamatos használata jellemezte, a home office-ba szorult ember azonban még inkább összenő a képernyőkkel, a kütyükkel: munkahelyi és személyes kapcsolataink a digitális közvetítettség révén jönnek létre. Milyen viszonyt alakítunk ki eszközeinkkel, mennyi idő jut az önreflexióra? Függővé válunk, szorongunk, elszigetelődünk?

Andrzej Sapkowski legújabb könyve, a Narrenturm – Bolondok tornya (Huszita trilógia 1.) messze nem ér fel az író Vaják-sorozatához. A lengyel író ezúttal sokkal visszafogottabban bánik a fantasy-elemekkel. Az új regényben a rusnya szörnyek és a nagy erejű varázslók helyett az 1400-as évek forrongó Kelet-Közép-Európája kerül a főszerepbe, ahol a keresztény inkvizíció legfőbb célja a cseh huszita mozgalom eltörlése.

Amikor a Narcost nézzük a Netflixen, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a kokain valami távoli, megfoghatatlan dolog, amivel egy közép-európai átlagember nem is nagyon találkozhat.

Erős volt a kísértés, hogy itt és most valamelyik koronavírusos antológiát ajánljam a nyájas olvasó figyelmébe, de tegyük a szívünkre a kezünket: ki szeretne ma arról olvasni, hogy XY kortárs szerző a pandémia okozta döbbenetet hogyan transzformálja az egyetemes szorongás helyenként abszurd humorral átitatott képeibe? Inkább meneküljünk. Vagy kétszáz évet vissza az időbe, a Bridgerton család békés-bájos pszeudovilágáig, ahol mondvacsinált problémákon rágódnak főhőseink, még végül boldog beteljesedés lesz az osztályrészük.

Amikor Szőke Erika először járt sötétkamrában, és a fotópapíron a szeme láttára jelent meg a kép, elkápráztatva annyit mondott: hú, ez nagy boszorkányság. Azóta vonzza a fotográfia felfedezett és felfedezetlen világa, minden, ami a fényképpel kapcsolatos, az új technikák és a régi eljárások egyaránt.

Idén sokszor, sokat hallottunk a Black Lives Matter (vagyis a Fekete életek számítanak) mozgalomról, és a rendőri erőszak, majd az ezt követő tiltakozáshullám kapcsán sokan talán először gondolkoztak el azon, hogyan is áll most Amerika a rasszizmussal. Valahogy úgy, mint a régi, keserű viccben: hivatalosan nincs, de igény van rá.

Sok szülő, nagyszülő írott formában is gyűjtögeti a kicsik aranyköpéseit, bölcs és/vagy vicces megállapításait, mert tudják, hogy az óvodásoknál frappánsabban ők maguk sem tudnák megfogalmazni az élet fura fonákságait. Ezért egy ilyen témájú verskötet több generáció számára szerezhet örömet.

Bejelentkezés.

Az 1986. április 26-án történt csernobili atomkatasztrófa szó szerint beleégett az emberi történelembe. Bár manapság viszonylag keveset foglalkozunk vele (jelenleg a koronavírus, korábban a globális felmelegedés volt az első számú fenyegetés), Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig.

Velence fiatal maradt, / mint balzsamos halottak arca... – írta Jékely Zoltán Az éjféli Velence című versében. A költemény zárlata még ennél is hatásosabb: „Vénusz vagy, vízből született: / bölcsőd volt, sirod lesz a tenger.”

Max Porter regényének öt szereplője van: egy apa, egy fiú ikerpár, egy halott feleség-anya és Varjú. A The Telegraph szerint „vicces” könyv; inkább szellemesnek mondanám.

Márai Sándor 1944-ben kegyetlen és reményvesztett szarkazmussal jegyezte be a naplójába: „A »Harc« című zsidóellenes szaklap, »Európa legjobb antiszemita hetilapja« hirdetésben közli, hogy új számában »az utóbbi idők egyik legszebb antiszemita versével jelentkezik A. G., a kiváló költő«. A hírt megkönnyebbüléssel olvasom. A magyar líra él.”

Marc-Uwe Kling QualityLandje a Kurt Vonnegut írásai vagy Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposnak című regénye által kitaposott ösvényen jár: disztópikus sci-fi és abszurd társadalomkritika egyszerre. Egyes részein hangosan nevetsz, míg egy-egy bekezdése után rohannál leragasztani a laptopod kameráját, és legszívesebben törölnéd magad minden közösségi oldalról.

Milyen lenne ma Magyarország, ha a trianoni döntésre nem a ma ismert formában kerülne sor? Milyen király lett volna Esterházy Péterből? Mi lett volna, ha a szovjetek segítenek a Tanácsköztársaságnak? Vagy fordítva: mi lenne ma Budapesttel, ha a győztesek a Magyar Királyság teljes területét szétosztják egymás között? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Nézzünk bizakodva a mútba – Alternatív Trianon című kötet, melynek megjelenését a trianoni szerződés 100. évfordulójára időzítették.