Minden kiskamasz arra vágyik, hogy láthatatlanná váljon...

A Zöld Lomb Általános Iskola minden diákja hetek óta várja a karácsonyt, de idén nem az ajándékok, a karácsonyfa vagy akár a jó kis téli szünet miatt, hanem azért, mert az iskola egy hatalmas gálaműsorra készül. Ha a műsor jól sikerül, akkor a szponzorok segítségével továbbra is fennmaradhat a kis, falusi iskola.

A fényeskői suli minden diákja szöveget tanul, díszletet fest, gyakorol, és izgatottan várja a nagy eseményt, hiszen még a tévétől is érkeznek majd riporterek! Egyedül a negyedikes Miksa vonja ki magát a gyakorlásból. Nem mintha őt nem érdekelné az iskolája sorsa, inkább arról van szó, hogy bármennyit is mondja otthon a szövegét, ha mások előtt kell felmondania, összegabalyodik a nyelve, elfelejti a következő sort, és legszívesebben a föld alá süllyedne vagy láthatatlanná válna. A többiek meg nem értik, hogy az osztálytársuk miért nem veszi ki a részét az iskola megmentéséből, ahogyan azt ők teszik.

Miksa nem olyan, mint a többi gyerek. Nehezen barátkozik, osztálytársai gyakran csúfolják, mert elfelejt ezt-azt, vagy mert könnyen kicsúsznak a kezéből a dolgok. Egyetlen bizalmasa az iskola kabalaállata, a Keksz nevű törpenyúl. Neki meséli el azt is, hogy mennyire jó lenne, ha láthatatlanná tudna válni, hogy ne kelljen részt vennie a műsorban, mert úgy érzi, csak elrontaná az egészet. Eközben felcsendül a nyolcadikosok kórusa a tornateremben, az iskolába beszökik a karácsonyi varázslat, és Miksa kívánsága teljesül: másnap hiába bukik el a küszöbön, a többiek nem nevetik ki, sőt, nem is figyelnek rá. Teljesen láthatatlanná vált!

Melyik kiskamasz nem örülne annak, ha néha el tudna tűnni a föld színéről? Nemcsak a ,,ciki” iskolai szituációk, gúnyolódások és feleltetések elkerülése érdekében, hanem azért is, mert akkor senki se szólna rájuk, hogy ne csúszdázzanak a lépcsőkorláton, hogy az osztályba csak váltócipőben lépjenek, hogy ne egyenek meg tíz darab szilvásgombócot a sulimenzán...

Bár a történet mesés, Wéber Anikó sem bíz mindent a varázslatra. Az iskola fennmaradásáért való küzdelem (pont úgy, mint Miksa láthatatlanná válása, mint később kiderül) nem a karácsonyi csodán múlik, hanem inkább egy kis közösség összetartásán és közös munkáján. Miksa, aki láthatatlanul, szinte külső megfigyelőként figyeli a gálaműsorra való felkészülés feszült heteit, kezdi megérezni, hogy nemcsak neki van szüksége a többiek támogatására – bármennyire is azt gondolta, hogy jobb lesz neki egyedül –, hanem ő is segíthet a társain és az iskolán. Igaz, nem a műsorban való részvétellel, énekléssel, szerepléssel, hanem a maga módján. Láthatatlanul, mégis jól észrevehetően.

A való életben persze a kisiskolákat nem a háttérben konspiráló gazdag befektetők veszélyeztetik, és nem mindent old meg egy-egy jól sikerült iskolai műsor. Mégis, a szlovákiai magyar olvasónak különösen jóleshet a közösség összetartó erejéről és a helyi értékek megéléséről, az egymásért való küzdésről olvasni.

Wéber Anikó regénye a kisiskolás korosztályt, Miksa kortársait szólítja meg. Pedagógusi tapasztalatát segítségül hívva az írónő egy olyan könyvet alkotott, ami igazán megszólítja az olvasót, de egy oldala sem fog erőltetetten hatni.

Lazán szedett, de nem túl rövid. Mondatai egyszerűbbek, de nem szájbarágósak. Mese, de mégsem az. Egy felhívás az összetartás fontosságára, ami mindannyiunk számára kihívás lehet, legyünk akár felnőttek vagy gyerekek.

Vojtek Lili