Pannon ég alatt

Szerb a világirodalomból, Gergely Ágnes pedig saját gazdag költői életművéből válogatott ki száz reprezentatív verset. De milyen is a kilencvenéves Gergely Ágnes költészete? Ez a költészet, ahogy az egyik verscím jelzi, a „pannon ég” alatt született. A pannon lét részint a történelmi múlt mélyrétegeire utal, közelebbről a zsidó–magyar kultúrkörnyezetre, a kettős örökségre, másrészt arra a közös idegenségre, mely a világirodalom egészére vonatkoztatva jelöli ki a magyar költői hagyomány helyét. A nagyszerű verseskötet olvasható akár költői életrajzként is, mely mozaikokból összerakosgatva tárja elénk nagy gonddal ennek a kivételes történetnek az alakjait.

Nemcsak a közvetlen életrajz válik fontossá, nemcsak a biológiai ősök bukkannak fel, hanem a költői életrajzban fontos szellemi társak is, azok az alkotók, akik ihlették, formálták e versek költői világának alakulását, mint például Yeats, Keats, Auden, Vas István, Szabó Lőrinc, Zrínyi vagy éppen Dylan Thomas. És ugyanennek a lelki családnak a tagjai lesznek olyan művészek, mint Magritte, Michelangelo vagy Bartók. Gergely Ágnes költészete aktív költészet: még a szemlélődés is konkrét reakciókkal telik meg, ez a szövegvilág kifejezetten életközeli. „A negatív esetlegest / minek versbe emelni?” – kérdezi Sinfonietta című versében. Ugyanakkor ugyanebben a versben megfogalmazza a természetfölöttihez, a transzcendenciához való viszonyát is mint életelvet: „A magasban péntektől vasárnapig, / minden kis mozgás jelent valamit.” A létezés apró történései így válnak eseménnyé, így nyernek értelmet. Ezek az apróságok folyamatosan változnak, hiszen a kigyerekkel együtt nő meg, „ami volt”, azaz a múltértelmezés is átalakul, és a lelki térképen újabb leshelyeket és megfigyelőtornyokat jelöl ki. S mert általában „összerakódik álom és való”, a költészet sajátos nyelve a legalkalmasabb arra, hogy a tudatunkban a körvonalait elmosó emlék, ismeret vagy élmény újra kontúrokat nyerhessen.

A versek nagyon gondosan megmunkált szövegek: különleges formák, műfajok is felbukkannak, mint például a hihetetlenül zenei hangzású, sorismétléseken alapuló triolett, a kéjesen ringatózó, olaszos barcarola, vagy a szonett és a zsoltár összevegyítésével kialakított zsoltárszonett. „Emlékeim romteste bekerít” – írja Gergely Ágnes a 71. zsoltár című versében: ezek a romok épp a költészet képzeletet mozgásba hozó erejének köszönhetően tudnak kiegészülni. A tudat, az emlékezés olyan, akár egy archeológusi munkaterep: a költő-archeológus munkája azonban túlmutat egy szakember világlátásán. A költő-archeológus az érzékeltetés technikájával nyeri vissza a múltat, egészíti ki a leletegyüttes csonka darabjait.

Gergely Ágnes verseit olvasni olyan, mintha egy figyelmes, mély beszélgetésbe kapcsolódnánk bele: a versek szinte interaktívak, ugyanis nemcsak a képzeletet hozzák mozgásba, hanem a létezés közös tapasztalatának olyan rétegeit is láthatóvá teszik, melyekre a köznapokban nincs idő figyelni. Ha egy jellegzetes idézettel kellene ezt érzékeltetni, talán A súly alatt című költemény első két sora kínálkozna erre a leginkább: „Templomodat bárhol felállíthatod, / De a vétkedet is bárhol elkövetheted.” A „távolodó ég” felmérése a tévedésekben kényszerűen gazdag létezés örök feladata marad.

Meggyőződésem, hogy Gergely Ágnes kötete a 2024-es esztendő egyik legfontosabb lírai megszólalása. Nem véletlen, hogy ő kapta meg az idén alapított, első Görgey Gábor-díjat. „Gergely Ágnes nem hisz a csillogó szavaknak, és művészetében sem él velük. Ismerve életútját, tudhatjuk, milyen terhek, fájdalmak, tapasztalatok késztették mindig is az igazság kimondására költészetben, irodalomban” – olvasható Szakonyi Károly laudá­ciójában. 

Polgár Anikó