Erről a közúti balesetről már volt ezen a helyen, Felesleges halál címmel. Akkor a következő kérdést tettük fel: Normális körülmények között hány percig bírja ki az agy oxigén nélkül? A helyes válasz: 4-5 perc.
Most ugyanerre a balesetre a bűnös szemszögéből tekintünk. Tehát…
A kétirányú úton baleset történt.
Keresés
Közlekedési baleset – felesleges börtön
Javulás csak a hétvégén
Holnapra semmi jót nem ígérhetünk azoknak, akik érzékenyek az időjárás kellemetlenségeire. A reumások számítsanak arra, hogy felerősödnek fájdalmaik. Nem lesz ritka a fejfájás, a sebek és hegek, a régi sérülések fájdalmai. Megszaporodnak a szív- és légzőszervi betegek panaszai.
GYÓGYTURMIX
A nők az erős férfiakat szeretik
Erre az eredményre jutottak a newcastle-i egyetem pszichológusai. Egy fiatal nőkből álló csoportnak ötven, férfitestet ábrázoló fényképet mutattak. A legjobb eredményeket az izmos, széles vállú, keskeny csípőjű férfiak kapták.
Gyógyulás csak otthon!
Héhány nappal ezelőtt volt a szélütésben (stroke) szenvedők világnapja. Szélütésről akkor beszélünk, amikor az agyi keringészavar állandósul. A tünetek a vérellátási zavar kiterjedésétől, illetve az érintett agyterület működésétől függnek. Kialakulhat féloldali érzészavar vagy bénulás is.
A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA
Formák kikenése sütéshez, főzéshez
A formát – tepsit, lábast, felfújtformát stb. – jól kitöröljük,
azután mogyorónyi vajat vagy zsírt teszünk a közepére és ezt vagy tiszta vajpapírdarabbal vagy kenőtollal kenjük szét, hogy az edény belseje egyenletesen át legyen kenve.
Fegyverrel a kézben, várva ikulásra
Na végre! Hát csak felvirradt a nagy nap! Reggel csukafejessel vetem ugyan bele magam a munkába, mert a munka – azon kívül, hogy nemesít – egyebek közt arra is jó, hogy a várakozás hosszú óráit kitöltse vele az ember. ĺrnom kell.
Gyermekkorom adventjei
Anyai nagyanyám adventben minden hajnalban elvitt rorátéra. Ketten bújtunk a fagyos hideg elől a hatalmas berlíner kendő alá. Viccesen meg szokta jegyezni: „Most aki mögöttünk jön, azt hiszi, hogy kövér négylábú öregasszony vagyok...
Mikulás és az angyalkák
edves, vidám Mikulás-napi ünnepséget tartottak a héten a komáromi Kassai úti óvoda Micimackó csoportjában. Több mint tíz éve már hagyományosan a szülőkkel együtt várják a gyerekek a Mikulást, aki soha nem jön egyedül: magával hozza angyalkáit és persze a Krampuszt is.
Szúnyogok
Az úgynevezett igazi szúnyogok (Culicidae) a kétszárnyúak (Diptera) rendjében közepes nagyságúnak számítanak. Eddigi ismereteink szerint a család ötven fajjal képviselteti magát tájainkon.
Ki is ő valójában?
A válasz igencsak egyszerűnek tűnik, hiszen a Mikulást minden gyerek ismeri, de azt még a felnőttek nagy része sem sejti, hogy igazán ki is rejlik a Mikulás név mögött. Pedig a dolog viszonylag egyszerű.