Erről a közúti balesetről már volt ezen a helyen, Felesleges halál címmel. Akkor a következő kérdést tettük fel: Normális körülmények között hány percig bírja ki az agy oxigén nélkül? A helyes válasz: 4-5 perc.
Most ugyanerre a balesetre a bűnös szemszögéből tekintünk. Tehát…
A kétirányú úton baleset történt.
Közlekedési baleset – felesleges börtön
Most ugyanerre a balesetre a bűnös szemszögéből tekintünk. Tehát…
A kétirányú úton baleset történt. Két személygépkocsi frontálisan ütközött. Egy Volvo és egy kis Tico. A Volvo vezetője elaludt a volánnál. Világos, hogy a kis Tico és személyzete húzta a rövidebbet.
A Volvo vezetője hívta a mentőt, amely 10 perc múlva meg is érkezett. Az ügyeletes orvos már csak a halált tudta megállapítani. Még szerencse, hogy a Ticóban más nem ült. A boncolás érdekes dologra derített fényt. A halottnak két bordája, a kulcscsontja és a combcsontja tört el. Az agya nem károsodott. Ebbe a sérülésbe azonban nem szoktak belehalni.
Az orvos véleménye:
A sérülés alapján az orvosnak az volt a véleménye, hogy a Tico sofőrje nem volt lekötözve, s fejjel a vezérlőpultnak esett. Ezután önkívületi állapotba került. Az ütés nem sértette meg sem a koponyáját, sem pedig az agyát. Valami olyasmi volt, mintha az ökölvívó egy nagyobb ütést kapott volna. Az eszméletlen állapot azt okozta, hogy a test elveszítette uralmát az agy fölött. Az eszméletlen sebesültnek torkára csúszott a nyelve, és elzárta a légutakat. A halált fulladás okozta. Az agy nem kapott elég oxigént. A csonttöréseket súlyos következmények nélkül kezelni lehetett. Teljesen felesleges halál volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.