Losonc városa bővíteni kívánja a szociális szolgáltatásokat, és 1,5 millió eurós támogatásra pályázik egy új nappali ellátó központ létrehozására, amelynek finanszírozását a helyreállítási tervből szeretné biztosítani. A hírről Michaela Baboľová, a város szóvivője tájékoztatta az állami hírügynökséget.
Új nappali ellátó központ létrehozására pályáznak EU-s forrásból
A nappali ellátó központ létrehozásának hátterében a komplex szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények iránti fokozott kereslet áll. A létesítményt olyan egészségügyi problémákkal küzdő emberek vehetnék igénybe, akik elszigetelten élnek, vagy akik dolgozó családtagjaik miatt napközben segítségre, támogatásra és szakszerű gondozásra szorulnak.
„A város lakosságának közel 20 százaléka 65 év feletti, és ez a korcsoport teszi ki a legnagyobb részt a nappali ellátó központ célcsoportjából is. Az intézmény modern és barátságos környezetet biztosítana számukra, ahol szakképzett személyzet segítségével közösségi életet élhetnek, társasági programokon vehetnek részt”
– mondta Alexandra Pivková, Losonc polgármestere.
A tervezett nappali ellátó központ a város központjához közel, a Dr. Herza utcai épületben kapna helyet, amelyet a város évek óta próbál felújítani pályázati támogatások segítségével. Amennyiben sikerül megszerezni a támogatást, a projekt keretében felújítanák az épület homlokzatát, tetőszerkezetét és nyílászáróit, valamint teljes körűen korszerűsítenék a vízvezetékeket, gáz- és villamoshálózatot. Ezenkívül új belső berendezések és fűtési rendszer is kialakításra kerülnének.
A teljes felújítás után az intézmény 25 fő számára biztosítana ellátást, és 10 új munkahely is létrejönne. A projekt költségvetése előzetesen 1 512 000 euróra becsült.
„A nappali ellátó központ az intézményesített ellátás helyett közösségi alapú gondozást nyújtana, amely a kliensek igényeihez igazodik. A szolgáltatás egyik legnagyobb előnye, hogy a rászorulók nem veszítik el a kapcsolatot családjukkal. Számukra változatos szabadidős, terápiás, kulturális és vallási programokat szerveznénk, valamint szociális tanácsadást is biztosítanánk”
– tette hozzá Pivková, kiemelve, hogy az intézmény pszichológiai segítséget is nyújtana a klienseknek és családtagjaiknak.
Losonc városa jelenleg is számos szociális szolgáltatást biztosít, köztük házi gondozást, szociális tanácsadást, válságkezelő szolgáltatásokat, segédeszközök kölcsönzését, éjjeli menedékhelyet, mosodát és közösségi központokat. Emellett a város két nappali idősek klubját is működtet, míg egy 29 férőhelyes nappali ellátó központot egy nonprofit szervezet üzemeltet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.