A Matúš Šutaj Eštok (Hlas) által vezetett minisztériumot a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) büntette meg 200 ezer euróra. A belügyminisztérium ennek felét kénytelen megfizetni.
200 ezer eurós bírságot kapott a belügyminisztérium
Matej Neumann, a minisztérium szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget arról, hogy a belügyminisztériumot megbírságolta a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO), mégpedig azért, mivel a minisztérium 2022-től keretszerződés formájában vásárolta meg személyi igazolványok és jogosítványok, valamint forgalmi engedélyek és útlevelek üres példányait.
Neumann hozzátette, hogy a belügyminisztérium már a törvényes határidőn belül értesítette a hivatalt, hogy egyetért a határozattal, és nem készülnek fellebezni. Az érvényes törvények szerint a hivatal a 200 ezer eurós bírságot a felére csökkenti, vagyis a minisztériumnak 100 ezer euró körüli összeget kell megfizetnie.
Neumann továbbá hangsúlyozta, jelenleg elegendő irattal rendelkeznek. A minisztérium szerint a személyügyi központ új berendezései a dokumentumok előállításának sebességét is növelik, a tartalék munkahelyek kiépítése pedig biztosítja a kiadást válsághelyzet esetén is. A minisztérium tervei között szerepel továbbá az iratok digitalizálása is.
Šutaj Eštokot sürgette az idő
Az iratok problémájának megoldása az egyik prioritásommá vált, mivel a belügyminisztérium korábbi, Mikulec és Ódor alatti amatőr vezetése megszokta a többé-kevésbé zökkenőmentes ellátást, ami ezt a százezres bírságot eredményezte, ezt a hivatallal folytatott tárgyalásokon keresztül sikerült minimalizálni – mondta a belügyminiszter.
A belügyminisztérium nyilatkozatában hozzátette, hogy már 2023-ban sürgősen foglalkoznia kellett az ellátással, és állításuk szerint óriási időhiányban dolgoztak a modern útlevek kifejlesztésén, és azok ellátását is biztosítaniuk kellett. Az erőfeszítéseik ellenére 2024-ben késtek az útlevelek kiadásával, aminek következtében vissza kellett téríteniük az ezzel kapcsolatos díjakat.
Mikulec szerint a jelenlegi belügyminiszter az amatőr
Roman Mikulec (Slovensko) parlamenti képviselő, volt belügyminiszter a TASR-nek elmondta, hogy a keretszerződést, amelyet a minisztérium az ő irányítása alatt írt alá, később Ľudovít Ódor illetékes miniszter és Šutaj Eštok miniszter is meghosszabbította.
Mikulec szerint Šutaj Eštok hozzá nem értése okozta a problémákat.
Ha akkor aláírta volna a szerződéseket, amelyeket még a mi hivatali időnk alatt készítettek el, nem lett volna gondja az üres dokumentumokkal. Az üres másolatokra kiírt pályázat, amelyet a mi kormányzásunk idején hirdettek meg, összhangban volt a közbeszerzési törvénnyel – tette hozzá Mikulec.
(TASR, aktuality.sk, pravda.sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.