Drucker: Oktatási miniszter vagyok, nem érdekel más poszt

Tomáš Drucker

Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter nem akar más posztot betölteni a kormányban, hangsúlyozta, hogy a kormányprogram oktatásügyre vonatkozó részének megvalósításáért felel. Drucker ezzel Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter távozására reagált.

„A tárcánál 40 projektet indítottunk el, az én feladatom ezek sikeres befejezése, az oktatás javítása és jobb eredmények elérése érdekében” – jelentette ki Drucker.

Dolinková távozását sajnálja, de megérti döntésének okait. Ugyanakkor azt várta, hogy ezután Peter Kotlár (SNS), a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos is lemond. Szerinte Kotlár tevékenysége „mindenről szól, csak nem a járvány alatti intézkedések és az eszközök felhasználásának ellenőrzéséről”.

Dolinková pénteken jelentette be a távozását. Elmondta, nem érzett kellő támogatást céljai megvalósítására és az egészségügy javítására, és a konszolidációs csomagot is bírálta. Peter Kotlárt (SNS), a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztost dezinformációk terjesztése miatt kritizálta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?