(pluska)
Az angol királyi család alkalmazottai randalíroztak részegen egy bárban
A Buckingham-palota bejelentette, hogy vizsgálatot indít a brit királyi család alkalmazottai ellen egy londoni „afterparty” miatt, amely verekedéssel végződött.
Az alkalmazottak részt vettek egy esti fogadáson a Buckingham-palotában, majd egy közeli bárba mentek, hogy folytassák az ünneplést. Az est azonban kicsúszott az irányításuk alól, és a The Sun szerint poharak dobálása és ütlegelés miatt a rendőrséget is kihívták. Az esetről a Reuters hírügynökség vasárnapi jelentése alapján számolt be a TASR.
A londoni Metropolitan Police tájékoztatása szerint kedd este letartóztattak egy 24 éves nőt, akit testi sértéssel, idegen tulajdon megrongálásával és rendbontással gyanúsítanak.
„A rendőröket a Victoria Street egyik bárjába hívták, miután egy vendég poharakat tört össze, és megpróbált rátámadni a személyzet egyik tagjára” – közölte a rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy a nőt másnap elengedték, miután rendbontásért hivatalos büntetést kapott.
A Buckingham-palota közleményében jelezte, hogy a palota tisztségviselői tudomást szereztek az incidensről, amely a III. Károly király hivatalos londoni rezidenciáján tartott fogadás után, a munkahelyen kívül történt.
„Noha ez egy informális társasági összejövetel volt, és nem a palota hivatalos karácsonyi ünnepsége, az esetet teljes körűen kivizsgáljuk. Az érintett alkalmazottakkal szemben szigorú fegyelmi eljárás következik, és megfelelő intézkedéseket teszünk” – áll a Buckingham-palota közleményében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.