Már látszik, hol lehet fehér a karácsony

időjárás tél

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzései szerint a karácsonyi ünnepek idejére elmarad a korábban jellemző felmelegedés, de hóra elsősorban a hegyekben és keleten lehet számítani.

Az SHMÚ meteorológusával, Andrej Kozákkal a Pravda napilap beszélgetett. A szakember elmondása szerint az ünnepek idejére Szlovákiában megszokottá vált az úgynevezett karácsonyi felmelegedés jelensége. Ugyanakkor a jelenlegi előrejelzések alapján hosszú idő után ismét előfordulhat, hogy karácsonykor nem lesz számottevően melegebb, mint az ünnepeket megelőző napokban. 

A szinte tavaszi időjárás elmaradásának oka prózai: a felmelegedés már a korábbi napokban megtörtént, pénteken pedig egy hidegfront érkezett az ország területére, ami a következő napokban jelentősen csökkenti az országos átlaghőmérsékletet.

Kozák szerint elképzelhető, hogy az utolsó adventi hétvégén, elsősorban vasárnap akár havazhat is, igaz, nem számít túlságosan sok csapadékra. A meteorológus előrejelzései szerint főként Közép- és Kelet-Szlovákiában lehet a délutáni órákban hóval számolni, ahol öt-tíz centiméternyi hóréteg is lehullhat. A predikciók alapján vasárnapról hétfőre virradóan folytatódhat a havazás, majd felszakadozik a felhőzet: az alacsonyabban fekvő régiókban a karácsonyi napokon már nem számolhatunk igazi havazással.

Kozák becslése szerint Szenteste mínusz kettő-plusz három fok közt alakulhat a hőmérséklet, míg az ország legdélibb és nyugatibb régióiban még ennél is melegebb lehet. 

Akik bíznak a havas karácsonyban, leginkább északon és keleten nem csalódhatnak, ott ugyanis az ünnepre virradó napon egész nap havazhat. Kevésbé járnak jól a délen élők, ahol a hó helyett a magasabb hőmérséklet miatt havas eső vagy eső eshet – mutatott rá a meteorológus.

Kozák figyelmeztetett arra is, hogy az ünnepek alatt a szél felerősödik, ezért a havazás vagy eső akár erősebb északnyugati- északi széllel párosulhat, helyenként hóátfúvások alakulhatnak ki az utakon. Leginkább Kelet-Szlovákiában elképzelhető, hogy járhatatlanná válik néhány út, a magasabban fekvő területeken pedig hóviharokkal is számolhatunk. Karácsony első és második ünnepén lassú felmelegedést tapasztalhatunk, délen öt-hét fok körül alakul a hőmérséklet. Az ünnepek közti időszakban, az év második felében az előrejelzések alapján már számottevően nem változik az időjárás: marad a változóan felhős, helyenként napos, leginkább csapadékmentes idő.

A szakember rámutatott, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján folyamatossá váltak a melegebb ünnepi időszakok, amit az átlagos hőmérséklet ingadozása is mutat.

 A felmelegedés miatt nyugaton és délen már ritkasággá vált a fehér karácsony – ellenétben a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?