Áldozat vagy győztes?

Az emberek közti irigységet a jólét hozta magával a gazdasági különbségek, ami már annyira elfajul, hogy a szeretetről szó sem esik. Rohanunk, dolgozunk és nem szeretünk. Szörnyűség, de ez az igazság, amit nem tudatosítunk, hiszen erre sincs időnk, hogy efelett elgondolkodjunk.

Mindenki fel akar zárkózni, mindenki el akar érni valamit. Azt látjuk nap mint nap, hogy versengenek a legjobb barátok. Már ott sem a belső értékek: az egyetértés a becsület dominálnak, hanem az, hogy ki jut feljebb, ki lesz sikeresebb.

A karrierizmus győzött a szeretet felett. Már nemcsak a produktív 30–40 éveseknél beszélünk erről, hanem egyre fiatalabb korban. Nem akarunk kimaradni a mókuskerékből, ezért már nagyon fiatal korban elkezdünk törtetni előre, előre, csakis előre. Munkát vállalunk, mert fejlődni szeretnénk.

Meg akarunk felelni... De kinek? Magunknak? A társadalomnak?

Ha mélyen magunkba nézünk, talán bevalljuk azt, hogy sikerélményre vágyunk. Kevesen vallják be, még talán saját maguknak is, hiszen akkor oda a tekintély, oda mások csodálata.

A mókuskerék már nem áll meg, vagy beszállunk és pörgünk, vagy kinn maradunk és lemaradunk. Miről maradunk le? Talán nem leszünk sikeresek és tehetősek. Lélekben viszont gazdagabbak leszünk bárki másnál. Mindenkinek el kell döntenie, mit választ. Áldozat vagy győztes szeretne-e lenni. Hogy ki itt a győztes és ki az áldozat? Azt mindenki maga határozza meg.

„Csupán egyetlen siker létezik. Az, hogy az ember a saját elképzelései szerint élheti az életét.” – mondta Christopher Darlington Morley.