Ez az immár nálunk is egy éve grasszáló pandémia az egész ifjú generáció számára úgy tette idegenné a fiatalság minden eddig ismert megszokottságát, akár a rossz sivatag. Mekkora frusztrációt és küzdelmeket jelent(het) ez a részükre? Komzsik Attilát, a nyitrai KFE Közép-európai Tanulmányok Karának korábbi dékánját szembesítettük ezzel az aktuális dilemmával.

Tavaly decemberben az oktatásügyi tárca 12 pontos, ebben az „iskolahálózat optimalizációját” is érintő intézménycsomagot jelentett be. Értelemszerűen a nemzeti kisebbségek iskoláira is kiható tervezet azóta mind szakmai, mind politikai vitatémaként él a közbeszédben. Fodor Attilával, a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet igazgatójával beszélgettünk.

Rigó Konrád: „Szlovákiában az utóbbi 30 évben sem építettük ki azt az intézményhálózatot, amely például az ilyen nehéz időkben is kötődést és stabil életvitelt biztosítana a művészek, a kultúrában dolgozók számára”

Hetvenhat éve, 1945. január 27-én szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a leghírhedtebb és legnagyobb náci haláltábor. Ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

Bara Zoltán: „Amerikában a győztes demokraták sem hitethetik el önmagukkal, hogy végső csapást mértek a republikánusokra, akiknek meg vesztesekként kell megvívniuk saját harcukat az utóbbi négy év démoni örökségével”

A közbeszéd az öngyilkosságokat gyakran hozza összefüggésbe az értelmetlen halál fogalmával.

Néptáncos és koreográfus, néptánckutató és a szlovákiai magyar folklórmozgalom úttörője. Néptáncmozgalmunk megalapozója és a pozsonyi vár amfiteátrumának színpadán 1952-ben tartott első népművészeti seregszemlénk szervezője. Hagyományteremtő és mindmáig fáradhatatlan örökhagyó. Ő Takács András. Január elején lesz 90 éves!

Szlovákia újonnan kinevezett és az állomáshelyét hamarosan elfoglaló nagy-britanniai nagykövete a Rimaszombatban született Ondrejcsák Róbert.

A nyugdíjasok száma világviszonylatban, így persze Szlovákiában is, évről évre növekszik. Jogos hát szóba hozni, hogy nálunk vajon ezzel arányosan javul-e, bővül-e az irántuk tanúsított társadalmi figyelem és a kormányzati gondoskodás? A kérdést Németh Gabriella szociális és családpolitikai szakértővel feszegettük.

Kilenc hónapja, a február 29-ei parlamenti választás éjszakáján, majd a kormányváltás időközében talán valami naiv optimizmussal rengetegen azt hittük: a dolgok rendbe hozhatók.

A Kuciak-gyilkossághoz fűződően a közvéleményben egyre több érzelmet generálnak a nagy horderejű és a felbujtók kilétét érintő „Kočner–Zsuzsová perben” 2020. szeptember 3-án hozott felmentő ítéletek utáni reakciók.

Kontinensünk kereken öt éve határozatlan a 2015 óta húzódó súlyos menekültválság megoldásának ügyében; nyakunkon az égető klímaválság globális gondja; és bő fél esztendeje már, hogy a pandémia is gorombán és tartósan megfricskázta az orrunkat. A válaszokat Szaló Csaba szociológussal, a brünni Masaryk Egyetem docensével kerestük.

Európában 1945 tavaszán véget ért ugyan a II. világháború, de a szeptemberben nyílt új tanévben – a beneši dekrétumok sérelmes légkörében – egyetlen (cseh)szlovákiai iskolában sem kezdődhetett el a magyar tannyelvű oktatás. Ahogyan utána még több évig.

Petőcz Kálmán: „Valószínűleg először a legmélyebb árkokat kell betemetni. Úgy gondolom, a tárgyalássorozat későbbi stádiumában valamilyen formában színre lépnek a most még hiányzó formációk vezető képviselői is”

Az idén tapasztalt nagy járványügyi megszeppenés, általános életmenetünket nézve, sajnos távolról sem annyira „ragályos”, mint ama ijedtség volt, amit a télen-tavasszal megjelent fertőző koronavírus és a velejáró riadalom okozott.