Ötven nap hordaléka

Tanár úr, Robert Fico az új kormány beiktatását követő 24. napon már a belpolitikai térkép jövőre várható jelentős átalakulását helyezte kilátásba. Egyúttal az újabb előre hozott parlamenti választás lehetőségét is meglebegtette. Mit jelentsen ez a hamari kormányfői vacillálás?

A legvalószínűbb olvasatban azt, hogy Robert Fico ugyan magához ragadta a hatalmat, de még nem eléggé biztos nyeregben érzi magát. A kormánykoalíció parlamenti többsége mindössze négy fő, ezért az eleve törékeny. Fokozza a helyzet bizonytalanságát, hogy az innen-onnan toborzott SNS-frakció egysége is kétes, és a pártelnök Andrej Danko jövőre európai parlamenti képviselővé akarja magát megválasztatni. A Hlasban pedig Peter Pellegrini minden előjel szerint tavasszal jó esélyekkel indul majd a közelgő államfőválasztáson, és akkor az ő pártjának a sorsa szintén ingataggá válik. Legalábbis addig mindenképpen, amíg Ficóék nem tudják úgy kiskorúsítani a Hlast, hogy a befolyásos tagjainak többségét visszaszippantsák a Smerbe. Szerintem Robert Fico fejében az jár, vajon ez a koalíció ennyi átalakulással tényleg kitart-e négy évig.

Egyelőre láthatóan azon ügyködik, hogy revansot vegyen azért, ami őt és több neki lekötelezett embert 2018-ban kitessékelte a hatalomból. No meg az akkoriban még vígan egységes Smert is a 2020-as választáson az ellenzékbe utalva eljelentéktelenítette.

Tőlük szeptember 30-a után ez a magatartás volt várható, hiszen az idei parlamenti választás előtt hosszú hónapokon át a visszavágással fenyegetőztek, ez uralta a retorikájukat. Lényegében már az utóbbi másfél-két évben nagy garral csak ezt harsogták.

Önt politológusként vagy a választáson szerencsétlenül szerepelt Magyar Fórum alelnökeként hökkentette meg komolyabban, hogy a Smer–Hlas–SNS kormány legeslegelső intézkedése a kisebbségi kormánybiztos azonnali menesztése volt?!

Ha ezt – akár csak egyszerű állampolgárként is – a mai realitások szélesebb keretében értelmezem, erre szintén azt felelem: tőlük ez is várható volt, így hát ez sem lepett meg.

Hanem mi?

Az, amilyen tempóban veszélyeztetik a demokráciát meg a jogállamot. És ezzel azt az íratlan szabályt erősítik, hogy demokraták nélkül demokrata jogállam sincs.

Pestiesen szólva, levették a fedőt a teafőzőről?

A Fico-kormányok 2006 óta már három kormányzati időszakban is veszélyeztették a demokráciát, de akkor még nem támadták tudatosan a jogállam alapjait. „Csupán” a korrupt védett kör ügyeit leplezendő, politikailag lebénították a rendőrséget és az ügyészséget, az igazságszolgáltatás más szerveit. Akkoriban még nem az zajlott, hogy Robert Fico – a lengyel minta alapján, vagy Orbán Viktorhoz hasonlóan – határozottan nekilátott volna a demokrácia és a jogállam szisztematikus leépítésének. Az én aggodalmam, hogy most mindez másként körvonalazódik. Most a kormányra lépés első napjától egész pályás és átgondolt letámadás folyik. Megszüntetni a Speciális Ügyészi Hivatalt, paralizálni a Speciális Bíróságot, támadást intézni a médiák, a civil szervezetek, a polgári szerveződések ellen. Mindezt így és azért, mert Robert Fico már 2018 óta tudja, hogy milyen az, ha elveszti a hatalmát, ha akár büntetőjogilag is felelősségre vonhatják őt és vele a haszonélvezők csapatát is. Ezért akarja most mindenáron elkerülni, hogy kiessen a kezéből a hatalom!

Ám mennyire stabil az a kabinet, amely működésének már röpke ötödik hetében házon bévül ideoda csereberélni kénytelen az államtitkárait?

Paradox módon az egyik erős kampányígéret valóban épp az volt, hogy a matoviči káosz helyett a Smer a ficói biztonságot és professzionalizmust ígérte. Az pedig az SNS kiüresedettségét mutatja, hogy ezek a hamarjában megejtett személyi csereberék az ő kormányzati jelöltjeik között történtek. Tudniillik egy dolog népszerűnek lenni a Facebookon, az elektronikus médiában s ezáltal bejutni a parlamentbe; de teljesen más dolog érteni is egy-egy szakterülethez. Ez utóbbi az SNS jelöltjeinek esetében meglehetősen távol áll egymástól.

Ha a társadalom peremén sem kívánatos extrémizmusnak, dezinformációknak, a Facebook-lovagok paralel világának nálunk ma kormányzati szinten is vannak követői, akkor a hazai közélet és közpolitika megtarthatja a józanságát?

Nem. Vagy szerencsésebb esetben is csak nehezen. De ami ennél rosszabb, hogy ezek az emberek simán hatalomban maradhatnak. Erre nemzetközileg számos példát látni, ahogy arra is, hogy ez mennyire leépítheti a demokráciát. Robert Fico ebben a tekintetben is szintet lépett. Erősen radikalizálódott, a szélsőségesség élére állt; magához vonta az adott tábor szavazóit. A Republika szeptemberben ezért nem jutott be a parlamentbe. Itt tehát jelenleg nem azok a kisebb pártok a radikálisak, amelyek akár a törvényhozásba is bekerülhetnek, hanem a legerősebb kormánypárt az, amelyik szélsőséges. De régebben az sem volt divat, hogy kormánytagok járjanak a dezinformációkat és a putyini propagandát terjesztő alternatív médiákba interjúkat adni.

A Smer elnökének eltökélt kormányfői szándéka, hogy ellehetetlenítse a független sajtót és lábhoz rendelje a közmédiát?

Úgy látom, itt frontális támadás készül a média elfoglalására. Egyegy autokrata vezető, aki több választási ciklusokon keresztül kíván hatalmon maradni, az jól tudja, hogy a sajtó megszerzése és a közmédia kézi vezérlése prioritás. Nálunk az RTVS kettéválasztása máris pont ilyen színjáték. Ezt annak idején Mečiar is meglépte. Nyilván Robert Ficóra is vonatkozik, hogy a sajtó azon kritikus részét, amelyre a hatalomban maradáshoz szüksége lehet, mielőbb megszerzi. Vagy legalább olyan helyzetbe lesz képes azt beterelni, hogy ne legyen vele szemben ellenséges, esetleg szigorúbban bíráló. És persze az internetes tér egy jelentős részét szintén uralnia kell.

Október 25-e óta a kormányzati és más államigazgatási posztokra a korrupció vádjával meggyanúsított, korábban a maffiával együttműködő emberek is kerültek; a parlament egyik alelnöke a szocializmust magasztalja, Zuzana Čaputová államfőt becsmérli és Che Guevarát dicsőíti. Mindez hová taszítja az országot?

Ennek előjátéka a mai kormánypártok választási kampányában is reálisan megjelent. Ezért lehangoló, hogy az ország lakosságának nagy hányada ezt a garnitúrát tudatosan visszaválasztotta az ország élére. A Smerre szép számban szavazó szlovákiai magyarok is. Ez így eléggé tragikus. Mintha itt az emberek nem tudták volna eleve mindazt, ami a maffiaállamról előbb 2018, majd 2020 után még inkább napvilágra került. Most hát ott tartunk, hogy a politikusoknak és a „vállalkozóknak” újra lesz egy olyan köre, akik kívül esnek az igazságszolgáltatás hatáskörén. Akik védettek és érinthetetlenek. Éppen ezt a célt szolgálják a már folyamatban lévő intézményes változások. Illetve azon törvényjavaslatok belengetése, amelyekkel érdemben csökkenthetők lennének a különböző korrupciós bűncselekményekre kiróható büntetési tételek.

Akiben gyalogpolgárként némi szarkazmus él, joggal azt mondhatja: itt most Justitia vád alá helyezése és a maffiaállam szereplőinek rehabilitálása készül?

Találó hasonlat! Napjainkban ezért inkább az a kérdés, hogy a bűnüldözés és a igazságszolgáltatás intézményeinek szlovákiai rombolása eléri-e az Európai Unió ingerküszöbét. És hogy az Európai Bizottság a jogállami normák megszegése miatt intézkedéseket fog-e kezdeményezni Szlovákia ellen.

Még ha Robert Fico egy óvatlan percben akarná is, ő nem hagyhatja ott a választási kampányban ígért politikai revans és gyűlölködés hajóját, mert a fedélzeten a saját választói nyüzsögnek?

Nem, ő nem léphet le a Smer-hajó kapitányi hídjáról. Mert ő pár éve már észrevette és tudatosította, hogy populista politikusként hiba volt tompítani a szélsőséges hangnemet, visszafogni a civil szféra támadásának élét, mert azonnal megcsappant az egyéni népszerűsége, a pártja pedig a 2020-as parlamenti választáson szinte padlóra került. Okulva a történtekből, illetve a Matovič- és Heger-kormányok botladozása láttán ezért visszatért a nagyon szélsőséges, nemegyszer egyenesen radikális retorikához. Így a választói is el lettek vadítva ebbe az irányba. Egyelőre viszont nem igazán tudni, hogy mit fog kommunikálni az uniós csúcstalálkozókon és a NATO-ban. Idehaza biztosan nem fordul el a szélsőjobb táborba tartozó választóitól, de ez meg nem zárja ki azt, hogy Brüsszelben beleegyezzen és aláírjon mindent, ami az otthon mondottak totális ellentettje. Ezt a kétarcú stílust rögtön az Európai Unió október végi miniszterelnöki csúcstalálkozóján be is mutatta. Viszont itthon ez nem veszélyezteti az ő népszerűségét, mert a választók többsége nem a kritikai gondolkodásról híres. És a Smer elnöke pragmatikus politikus, aki egyben azt is tudja, hogy a választóinak nagy része oroszbarát. Így befelé mást harsog, de azzal szintén tisztában van, hogy a pénz az uniós alapokból az EU közös kas - szájából jön, tehát Brüsszelben is jó fiú akar maradni. Persze, hamarosan kiderül, hogy csak szavakban lesz-e oroszbarát és a kijelentéseiben miniszterelnökként is megmarad-e az ukránellenes elem, mert az manapság sokak körében népszerű. De egyelőre az igazán komoly kérdés az, hogy a gyakorlati döntéshozatalban meddig merészkedik az EU-val való szembenállásban. Hogy beáll-e Orbán Viktor mellé, és majd ketten fognak-e a vétókkal fenyegetőzni.

Ön szerint egyáltalán fontos ennek az új kormánynak, hogy megőrizze az ország jó hírét és nemzetközi tekintélyét?

Hát nem ez a prioritás. Ami az elsődleges, az visszaállítani a saját büntetlenségüket. Azt az évekkel ezelőtti világot, ahol a hatalom túszul ejtette az igazságszolgáltatást. Náluk a jó hír meg a nemzetközi tekintély – sajnos – rangsorban a harmadik-negyedik helyre sekélyesedett.