Kilépve a mederből

Tanár úr, fölszaladt a szemöldöke, amikor a Globsec–Trends felméréséből pár hete kiderült, hogy az ország lakosságának jó harmada újra elfogadna itt egy totalitárius rendszert? 

Nem döbbentem meg rajta. A különböző kutatások nem most jelzik először, hogy a hazai lakosság tekintélyes része hajlamos elfogadni a tekintélyelvű politizálást. És elmarasztalóan tekint a demokráciára. Másrészt az emberek jelentős hányadának fejében zavar él, mert egymásnak egészen ellentmondó dolgokra képesek igennel felelni. Olykor nehéz eldönteni, hogy mikor melyik válaszukat kell komolyan venni. 

A közpolitika gorombaságának vagy a dezinformációk özönének van nagyobb szerepe abban, hogy itt 35 évvel a rendszerváltás után nagyon sokan nem bánnák a diktatórikus állam visszatértét? 

Az emberek 1989–1990-ben azért lelkesedtek nálunk a demokrácia és a piacgazdaság gondolatáért, mert azt remélték, hogy hipp-hopp, itt is ausztriai életnívó lesz. A jólét vágya lebegett a szemük előtt. A kilencvenes évek és az ezredforduló időszakának intézményi és társadalmi változásait pedig Szlovákiának az Európai Unióba és a NATO-ba irányuló belépési törekvéseivel kötötték egybe. Tulajdonképpen az euró bevezetéséig főként tehát ez az eszközszerűség és a materiális előnyök célja volt az, amiért elfogadták és támogatták a mélyreható politikai változásokat. Ma viszont azt látni, hogy az ország lakosságának számottevő része nem a demokratikus értékeken nyugvó társadalmi rendet tartja elsődlegesen fontosnak. Ezért a demokrácia támogatottsága is nagyon törékeny nálunk. 

És a hárompárti kormánykoalíció? Úgy tűnik, mintha ő maga is a demokráciában szokásos hatalommegosztás feleslegességét forszírozná. 

Lényegében igen, mert a kormányzat szavazótábora így gondolkodik. Első kormányfői időszakában Robert Fico még kétféleképpen értelmezhetően viszonyult a demokráciához. Nem lelkesedett érte, de lerombolni sem akarta. Második miniszterelnöksége idején, tehát 2012-től, a hozzáállása már nem volt ennyire ambivalens, hiszen büntetlenséget akart garantálni saját maga, a párttársai és a Smer mögött álló gazdasági érdekcsoport számára. Hogy ezt elérje, politikailag meg kellett szállni a rendőrséget, az ügyészséget, korlátozni a bíróságok hatalmát; jelentős részben lebontani az igazságszolgáltatási rendszert. Már a rendőrségi-ügyészségi szakaszban elkaszálták a büntetőjogi eljárásokat, így azok el sem jutottak a vádemelési, majd a bírósági fázisba. Tavaly október óta, a negyedik kormányának élén pedig nemcsak retorikailag penget radikális húrokat, hanem kiépítette a jogállam letámadásának kereteit, és most már a médiák elfoglalásáról is szó van. 

„A mai helyzetben lehetséges, hogy az igazságszolgáltatás megbízhatósága csak egyes bírák, ügyészek, rendőrök személyes bátorságán és erkölcsi kiállásán múlik majd” – nyilatkozta a minap Matúš Harkabus, a Kuciak-gyilkosság aktájának felügyeletétől felmentett ügyész. Mit üzen ez a kijelentés az országnak? 

Azt üzeni, hogy újra visszatérünk az itt 2020-ig működött fi cói rendszerhez, amikor egy privilegizált réteg gyakorlatilag immunitást élvezett a jogállam igazságszolgáltatási szabályainak szigorával szemben. És azt, hogy most még rosszabb a helyzet, mert az átírt Btk. megnehezíti a köztörvényes bűnözők elítélését, illetve számos őket sújtó büntetési tétel is csökkent. Ez így eléggé aggasztó.

A kormányfő az elhíresült július 5-ei dévényi beszédében azt állította, hogy az országban kóros rákként terjeszkedik a progresszivista gondolat. Hogy ez a dörgedelem lényegében máig komolyabb lakossági fölháborodás, társadalmi visszhang nélkül maradt, azt jelzi, hogy az ellenzék vesztett az energiáiból? 

Nem hinném, hogy Szlovákiában gyenge lenne az ellenzék, hiszen jól tud mozgósítani. És hát Ivan Korčok is megnyerte az államfőválasztás első fordulóját, a döntő körben pedig csak kis különbséggel maradt alul. Robert Fico erősködő beszédei inkább elterelő hadműveletek, mert nem tudja megoldani az ország valós problémáit. Elég fölvetni, hogy három első kormányának összesen 12 éve alatt mit oldott meg például az egészségügyben? Pedig a szaktárca végig a Smer kezében volt. Most is csak árnyékbokszolást űz, rejtélyes ellenfeleket keres, ezt tematizálja. Ezekre a virtuális háborúira ráharapnak a választói, akiknek közben lila gőzük sincs arról, hogy mi például a progresszivizmus. Vagy hogy józan szemmel nézve, mi a szuverenitás. Amíg ugyanis kábítani tud, a tényleges gondok háttérbe szoríthatók. Más országokban is azt látni, hogy ez a módszer eléggé hosszan működik – miközben az egészségügyben nem csak képletesen szakad ránk a plafon. 

A parlamenti oppozíciónak mi mostanában a legnagyobb dilemmája? 

Az igazi dilemmája egyáltalán nem új keletű. Mármint az, hogy képes-e kellőképpen tömbösödni és együtt fellépni. És hogy megfelelőképpen tudatosítja-e, hogy Szlovákiában a tekintélyelvű, nacionalista tábornak már 1992 óta szinte mindig több választója volt. Itt a demokrata oldal csak összetartással tudott választást nyerni, illetve ha a másik táborban túl sok töredékszavazat veszett el. A parlamenti ellenzéket és a demokráciáért aggódó választópolgárt napjainkban elsősorban az foglalkoztatja, hogy az októbertől eltelt háromnegyed évben a kormányzat számos baljóslatú intézkedésével kilépett a demokrácia medréből. 

És mi, itteni magyar választók? Hol és hogyan állunk ebben az átformált helyzetben? 

Köztudomású, hogy a szlovákiai magyarok 1989 óta mindig pozitív szerepet játszottak az ország politikai és gazdasági átalakításában, amit rendre a demokrata oldalon állva, lényegében egységesen támogattak. Újabban azonban mi is megosztottak lettünk. Ezzel a szlovákiai magyarságnak, a mai pártpolitikánk döntő szavának, illetve politikusaink többségének a demokráciát meggyőződéssel segítő és európai orientáltságú szerepe megszűnni látszik. Így könynyen megtörténhet, hogy a demokratikus ellenzék országosan nem tud majd parlamenti választást nyerni. Még a ma fennálló választási rendszerben sem. Nem is beszélve arról, hogy hol tartanánk, ha szeptemberben a radikális Republika is bejutott volna a parlamentbe! 

A törvényhozásnak viszont már április 6-a óta nincs megválasztott házelnöke. És szeptember végéig nem is lesz! A szóban forgó poszt körüli áskálódás a hárompárti kormánykoalíció első szakítópróbája?

Én úgy gondolom, hogy az ilyen típusú kormányok kibírják a négy évet. Ezt mutatja az általánosan bevált tapasztalat is, minden belső üzengetés és vita dacára. Hiszen a legfontosabb összetartó erő mégiscsak a korrupt rendszer működése/működtetése. 

A Smer és az SNS az alkotmánymódosítás csalijával kollaborációra csábítja a KDH-t. Amennyiben a kereszténydemokraták bedőlnek a szédítésnek, Szlovákia, ha fekete lyukká nem is, de „elvarázsolt heggyé” válik? 

Ennek a veszélye sem kizárható. Hiszen a parlamenti ellenzék csak úgy életerős, ha összetart. Jól tudja ezt Robert Fico is, ezért igyekszik csalóka módszerekkel leválasztani a KDH-t. És ha ezt így nem is éri el, de a KDH-ban legalább belső konfl iktust gerjeszt. És persze a parlamenti ellenzék pártjai között is. Stratégiailag tehát két legyet üthet egy csapásra. Elsősorban azonban a KDH vezetőségén múlik, hogy enged-e, és ha igen, mennyit enged ezeknek a szirénhangoknak.

Ismerve a kormánykoalíció eddig megtett lépéseit, az végül is egyre megy, hogy Richard Raši vagy Andrej Danko lesz majd a házelnök? 

Egyáltalán nem, mert ezt a kérdést a Hlas jövőjével, pártpolitikai márkajegyének megőrzésével kötném össze. A koalíciós szerződés világosan beszél, és aszerint ez a poszt vitán felül a Hlast illeti meg. Viszont az SNS-nek akadt most egy zsarolási pozíciója, amivel sakkban akarja tartani a kormányzati partnereit. Robert Fico pedig hatalomtechnikai szempontból még élvezi is ezt a helyzetet, mert ebben az ügyben mindkét koalíciós partnere az ő kegyeit keresi. 

Miközben a Hlas országos támogatottsága láthatóan olvad. 

A házelnök körüli konfl iktus ezért is függ össze a párt jövőjével, amely 2020-ban még egy igazi középpártként pozicionálta magát. Ez a jellege azóta sokat csorbult, de most, Peter Pellegrini személye és pártalapítói tekintélye nélkül a Hlas közpolitikai súlya és szerepe szinte minden tekintetben megkérdőjeleződik. Fő arca pártpolitikai jelenlétének elvesztéséből könnyen adódik az a következtetés, hogy a Smer előbb-utóbb kannibalizálni fogja a Hlast. És ezt a párt választói is érzékelik. 

Peter Pellegrini új köztársasági elnökként június 15-én vette át a hivatalát. Meglesz az államfői respektusa ahhoz, hogy beváltsa a beiktatási beszédében tett ígéretét Szlovákia mélyen megosztott társadalmának kibékítéséről? 

Aligha, mert ez a mélyenszántó ellentét kibékíthetetlen. Ezt a szándékot ezért Peter Pellegrini sem gondolja őszintén, elvégre nem fogja elgáncsolni a kormányzatot rögtön akár a jogállam lebontásának elgondolásában. Ebben a témakörben, pártpolitikusi múltja révén, ő nem lehet független, hanem „csak” a kormánykoalíció egyik eleme és aláíróembere. Már csak ezért is nehéz lenne elvárni tőle, hogy majd mindenki elnöke lesz. Ez az ígérete sem vehető komolyan. 

Mit érhet el nála az új államfő ősszel kinevezendő magyar tanácsadója? 

Szerintem érdemi változást nem, inkább csak jelképes gesztusokat. Egyetértésben Ficóval, akinek átgondolt érdeke, hogy három-négy százalék magyar választót valami módon beintegráljon a Smerbe vagy a Hlasba. Ami akár a Hlas fennmaradásának egyik eszköze is lehet. Egyébként a hazai magyar választóknak ez a hányada mára talán már amúgy is eljutott arra a pontra, hogy kompatibilissá váljon Robert Fico garnitúrájával. Aki ha tartósan hatalmon akar maradni, akkor neki elemi érdeke a szóban forgó magyar választói réteg maradandóbb megnyerése. És ilyen szemszögből nem is lényeges, hogy ki lesz majd az államfő magyar nemzetiségű tanácsadója. 

Az utóbbi hetek-hónapok eseményei azt jelzik, hogy mind a kormányzati, mind az extrémista politika lerázta magáról a korrektség leplét? 

Úgy látom, hogy ez az álarc végképp lehullott. Robert Fico első és második kormánya még az Európiai Unió és a NATO felé a szebbik arcát mutatta. Manapság ezt már nem is játsszák el, nem is igyekeznek ilyen színben mutatni magukat. 

Hová vezet ez a csapásirány? 

Mi most a majdnem konszolidált demokráciától való eltávolodás útját járjuk. Szlovákia a hibrid demokrácia felé látszik elmozdulni.