Oktatásügy: megfeneklett hajó?

Szlovákiában az oktatásügy, sajnos tradicionálisan, nem tartozik a kiemelt kormányzati figyelemben részesülő ágazatok közé. Ön a szakminiszter, Tomáš Drucker tanácsadója. A tárcavezető, de ön is nagy fába vágta a fejszéjét? 

Abszolút. Az oktatásügy szerintem a legnehezebb tárcák egyike. A nehézség fokát illetően talán csak az egészségügyhöz tudnám hasonlítani. Egyfelől nagyon sok ember – a tanulók, a szülők, az oktatók, a fenntartók – érdekét kell figyelembe venni. Szinte minden család, de biztosan minden település is érintett a dologban, ezért az összes döntés nehezen, hosszas egyeztetések után születik. Talán ezért is akadt el az elmúlt húsz év majd’ minden tervezett oktatásügyi reformja. Másfelől viszont maga Drucker miniszter úr, véleményem szerint, az egyik legjobb választás volt erre a nehéz feladatra. Nem oktatásügyi háttérből érkezett, hanem menedzserként. Korábban egészségügyi miniszterként, rövid ideig belügyminiszterként is dolgozott, tehát komoly államigazgatási tapasztalata van. Így ha van, akinek elég nagy fejszéje lehet ehhez a fához, az pont ő, és ezért is vállaltam mellette munkát, a tanácsadói szerepet. 

A pedagógusok két dolgot szeretnének: valódi változást, mert ami van, az a maga összességében szerintük sem jó, illetve végre egy kis nyugalmat, hiszen bő három évtizede ahány miniszter, annyi új reform(kísérlet)! 

Mindkét ösztönt értem – a változást és a nyugalmat is. A kettő talán ott ér össze, ha az állam képes lenne végrehajtani azokat a nagy átalakításokat, amelyekre 30 éve nemcsak a szakma, hanem a gyerekek és a szüleik is várnak – a továbbiakban pedig már nem változtatna nagyobbat a rendszeren. Jó példa az ilyen típusú átalakításra az óvodák most zajló finanszírozási reformja. Januártól az óvodáink is fejpénzrendszerre állnak át. Úgy, mint ahogy már most az alapiskoláink működnek. Ezt a változást nagyon régóta kéri az érintettek széles köre, hiszen megbízhatóbb, kiszámíthatóbb finanszírozást nyújt majd ennek az oktatási szegmensnek. Most ez az újítás minden jel szerint rövid időn belül meg is valósul, utána viszont már nem kell majd ezen változtatni, maximum apróságokat finomítani. Tehát megvalósul a változás, és utána eljön a nyugalom is. 

Az oktatásügyi szakértők is felhozzák, hogy nálunk az iskola nem a gyereket tanítja, hanem a tantárgyakat. Hogy a diák jobbára csak biflázza a tananyagot, ahelyett hogy kíváncsian és örömmel tanulna. 

Ez így van. És az „eredmény” jól meglátszik a szlovák oktatásügy nemzetközi összehasonlításban elért pontszámain. A gyermekeink leszakadóban vannak nemcsak a nyugati országokkal, hanem például az ázsiai tanulókkal szemben is. Nagyon sürgősen új módszertanra és elképzelésekre lesz szükség, mert a térvesztésünk globális összehasonlításban nagyon gyors. Viszont jó hír, hogy már él az a tantervi reform, amit még az előző kormányok indítottak el, és most Drucker miniszter úr viszi tovább. Jelenleg pár tucat iskolában már az új tanterv szerint tanulnak a gyerekek– a magyar iskolákban is –, ősztől pedig több száz iskolában lesz így, és ez az új rend hamarosan mindenhová megérkezik. Ebben épp a képességfejlesztés kerül a középpontba a biflázás helyett. 

A száraz lexikális adatokat nyilván kár bemagolni, ha azokat az okostelefonon is könnyű megtalálni. 

Hadd reagáljak az okostelefonokra. A telefonok és tabletek alapiskolai oktatásban betöltött szerepe az egyik legfontosabb aktuális kérdés. Hogy megértsük, mi a jelenlegi szakmai konszenzus, az OECD párizsi székhelyű és az egyes államok részére szakpolitikai tanácsadásra specializálódott nemzetközi szervezetétől kértünk segítséget. Az OECD adatai meglepők voltak: az okostelefon használatának napi első egy órája segíthet a tanulásban, minden, ami afelett van, az már ellenkező irányban hat. Elvonja a koncentrációt, gyengíti a tanulmányi eredményeket. Ennek alapján döntött a minisztérium arról, hogy hamarosan jelentősen korlátozni fogja a mobiltelefonok használatát az alapiskolákban, különösen az alsó tagozaton.

Kijelenthető, hogy iskoláinkban, a „hibátlan” oktatásügyünknek hála, a diákság zöme elsajátítja a tantárgyakon átívelő, jól használható tudást, készségrendszert, a kreatív problémamegoldó gondolkodást? 

A nemzetközi összehasonlító kutatások, mint a PISA-kutatás, kifejezetten ennek ellentétét mutatják. Épp a minap jelent meg egy külön PISA-eredménysor a kreatív gondolkodást illetően. Abban Szlovákia, tehát az itteni diákok nem teljesítettek elég jól. De így van ez például az olvasás terén is. Ezek egyértelmű jelzések abban az irányban, hogy nagyon is szükség van a már említett tantervreformra, mert a közoktatás jelenlegi módszereivel nem vagyunk képesek megfelelő nívón jó oktatást adni. De persze ebben is hatalmas szerepük van maguknak a tanároknak, a tanítóknak. A minisztérium, a reformok segítségével, maximum a körülményeket tudja megteremteni a pozitív változásra, viszont annak igazi végrehajtói a pedagógusok. Ők azok, akiken a legtöbb múlik. Ezért minden segítséget meg kell nekik adnunk, hogy motiváltan és eredményesen végezhessék a munkájukat. 

A 21. század harmadik évtizedében járunk. Ideje túllépni azon, amit a közoktatásban eddig bevált „tanodai” tanításnak, iskolai tanulásnak gondoltunk? Mert hát a Gutenberg-világból mára átléptünk a Neumann-galaxisba. 

A frontális, lexikális tudáson alapuló tanítás ideje lejárt. Ehelyett a képességfejlesztésre kell helyeznünk a hangsúlyt, ideális esetben már a legkisebb kortól! 

Az álhírek özönében és egy megváltozott társadalmi környezetben élünk. Rávezet nálunk az iskola a kritikai gondolkodásra? 

Sajnos nem eléggé. Ezt a témát így egyetlen napig sem hanyagolhatjuk el. Drucker miniszter úr ezért röviddel a belépése után a minisztériumban létrehozott egy új és közvetlenül a saját hatáskörébe vont stratégiai osztályt, amelynek egyik fő témája épp az álhírek, a dezinformációk elleni harc. Ezekből szinte napról napra egyre több van, ezért a gyerekeket nemcsak az egyes konkrét dezinfókkal kapcsolatban kell informálnunk, hanem a jövőt nézve általános módon kell őket felvérteznünk. Meg kell érteniük, hogyan működik a dezinformáció, miért van belőle ennyi, és melyek a leleplezésük eszközei. Hiszen ha belegondolunk, a ChatGPT és a hasonló mesterségesintelligencia-eszközök előretörésével szép lassan abban sem lehetünk biztosak, hogy amit olvasunk vagy látunk, az „valódi” tartalom-e, vagy a gép által elénk generált, mesterséges tartalom. Egy ilyen világban a ma gyermekeinek helyt kell tudniuk állni. Mondjam, hogy egyébként rossz hírem az idősebb generációk számára, miszerint nekik is trend, sőt a világ működési metódusa is egyre inkább az egész életen át tartó tanulás. Ma már nem igaz, hogy valaki az életének első 20-25 évében tanul, aztán már csak abból él…

Ön milyennek látja a pedagógusok társadalmi megbecsülését? Régebben, akár még a múlt század derekán is, a jó tanítót nálunk presztízst jelentő értelmiséginek tekintette a közvélemény. Manapság a szülő beviharzik az iskolába és legorombítja a pedagógust, mi több, fizikailag is bántalmazza! 

Minden ilyen iskolán belüli konfliktus egy-egy nehéz helyzet. A bérezés pedig egy másik problematikus pont. Azt látom, hogy a ma fiataljaiban egyre kisebb a hajlandóság tanári pályát választani. Másutt kevesebb erőbedobással is több pénzt lehet keresni. Ezt pár százalékos béremeléssel lehetetlenség megoldani. Vagy találunk egy hosszú távú megoldást a pedagógusok jobb megbecsülésére, vagy két évtizeden belül, szerintem, funkcionálisan pedagógusok nélkül maradunk. És akkor itt is jöhetnek a robotok, ki tudja, milyen áron… 

Gondolom, nem a riporter emlékszik rosszul, ha szóba hozza: Szlovákiában 35 év alatt még egyetlen párt sem tette ütős kampánytémává a megfeneklett iskolaügy hangsúlyos „előreigazítását”, az oktatást!

 Itt is az a helyzet, hogy más témákkal és kisebb erőfeszítéssel is lehet több szavazatot szerezni. És hát az oktatásügyben nem működnek a gyors, elsöprő válaszok. Csak jól előkészített, választási időszakokon átívelő lépésekre van szükség, és ezek ráadásul nem is mindig népszerűek. Nem csodálkozom, ha keveseknek fűlik a foguk ahhoz, hogy ezzel kampányoljanak. 

Mennyivel nehezebb a pedagógusok feladata, ha a gyerekek nem hoznak otthonról megfelelő iskolakészültséget, amire építeni lehet? 

Ha a gyerek felkészületlenül érkezik az általános iskolába, akkor ott már kármentésről beszélhetnünk, nem oktatásról. Ezért sem hanyagolhatjuk el az élet első 6 évét – az iskola előtti időszakot –, mivel itt még nagyban befolyásolható a gyerekek fejlődési íve, javíthatók az elmaradások. Az alapiskola szintjén ez aztán már sokkal nehezebb. 

A hazai közoktatás milyen fokon tanítja, ha egyáltalán, egymás elfogadását, a megbélyegzés és gyűlölködés tilalmát, a szociálisan sérülékenyek vagy a testi hendikeppel élők iránti érzékenyítést? 

Azt gondolom, hogy helyszíne és iskolája válogatja. Van, ahol jól működik az inklúzió, máshol a „más” gyereket – romákat, testi vagy szellemi fogyatékkal élőket – egyszerűen kinyomják a fősodorból, mellékpályára szegregálják őket. Ez hosszú távon nemcsak nekik nem jó, hanem a többieknek sem, hiszen nem tanulják meg a másság elismerésének fontosságát, nem építik ki az empátiát. Rendszerszinten is van mit tennünk ezen a téren, de a döntő hangsúly az egyes intézményeken, pedagógusokon van. 

Közoktatásunk a diákok tehetségének kibontakozásához szükséges feltételeket képes biztosítani? Az Eurostat kutatása szerint ugyanis 2023-ban Szlovákiában a 15 és 29 év közötti fiatalok 11,2 százalékának nem volt munkahelye, és nem is vett részt oktatásban vagy egyéb képzésben. Miért jövőkép nélküli itt ennyi fiatal? 

Be kell vallanunk, hogy nehéz időkben élünk. A világ gyorsan változik, és ahogy mondani szokás, a ma születő gyerekek zöme olyan állásokat tölt majd be, amelyek ma még nem is léteznek. Ilyen körülmények között a rugalmasság, a tanulékonyság, a jól képzett agy az, ami segíteni tud a fiataloknak az elhelyezkedésben. Egyre kevésbé az a kérdés, ki mit tanult, hanem az, hogy ki mire képes. Sőt: ki mire lehet képes. Aki rugalmatlanul viszonyul az élet kihívásaihoz, már fiatalon parkolópályára kerülhet, ahonnan aztán nagyon nehéz az elmozdulás. Az ilyen fiataloknak egyebek mellett a tudásfrissítés, az újraképzés segíthet, ami a jövőben egyre fontosabb lesz, és nem csak a fiatalabb generációk számára. 

A miniszteri tanácsnok időről időre önmagának milyen tanácsot ad, hogy a munkájának foganatja legyen? 

Ha sok és nehéz a munka, mindig arra gondolok, hogy az oktatásügy szépsége az, hogy végül is a gyermekek azok, akikért dolgozunk. A körükben elért változások évtizedekre meghatározzák az ország működését és állapotát. Ez mindig jó motiváció egy nehéz nap végén. És segít fókuszálni az energiáimat is. A kívánt pozitív változás elérésére.