Vissza a gyökerekhez

Tovább fokozódik a december 27-i parlamenti választások óta tartó erőszakhullám Kenyában. Noha Kofi Annan közvetítésével már folynak a tárgyalások Mwai Kibaki államfő és Radila Odinga ellenzéki vezér között és az ellenzéki Narancsos Demokrácia Mozgalomnak (ODM) többsége van a kenyai parlamentben. De akkor miért és ki öl az eddig egyik legstabilabb afrikai országban?

Az immáron nyolcszáz halott megerősíteni látszik azokat az elemzőket, akik szerint a decemberi választás óta generációs lázadás van Kenyában. Valóban, immáron elsősorban fiatal nincstelenek gyilkolásznak bandákba verődve, jobb híján az eddig a felszín alatt fortyogó évszázados törzsi ellentétek alapján. Ez a „vissza a gyökerekhez” mozgalom ugyan cinikusan hangzik, de akár pontos diagnózisnak is bizonyulhat a kenyai társadalom állapotáról. A hétvégén ugyanis az eddig a legtöbb vérveszteséget elszenvedett – Kibaki elnök révén hosszú évekig kivételezett helyezetben levő – kikuyu törzs lendült akcióba, mondván, elég volt az „ellenzéki” törzsek akcióiból.

Azt nem tudni, mit is akarnak a radikális fiatalok, azt viszont igen, mit nem. Azt az öreg politikai elitet, amelyet országszerte csupán a beszédes „kleptokráciának” emlegetnek. Ebbe beletartozik mind az öreg Kibaki elnök, mind az ellenzéki Odinga, hiszen mind a ketten Daniel arap Moi kenyai diktátor egykori szekértolói voltak. A decemberi választások során viszont a kenyai választók Moi három fiát és egykori kleptokráciájának más fontos elvtársát is megbuktatták.

A keménykezű Moi alatt nemigen voltak etnikai konfliktusok, hiszen az ügynökök ezreit foglalkoztató titkosszolgálatok képesek voltak kezelni ezeket. A kenyai fiatalok generációs lázadása törzsi indulatokkal fűszerezve pontosan oda juttathatja Kenyát, ahonnan Moi 2002-es távozása után elindult – egy kemény diktátor kezei közé.