Utak és tévutak a kisebbségi magyar politikában

A határon túli magyar közösségek politikai önszerveződése a kilencvenes évek elején az érettség jele volt. Azé az elhatározásé, hogy az államszocializmus négy évtizede után a magyar nemzetrészek újrafogalmazzák lehetőségeik és jövőjük kereteit. A rendszerváltás eufóriáját ugyan hamar szétfoszlatta Marosvásárhely véres márciusa és a Balkán felől dübörgő ágyúszó, de a kisebbségben élő magyarság érdekképviseletei végig tudták, merre vezet az út az egységesülő Európába. A tekin?télyelvűség, a nacionalizmus nehéz levegőjét belélegezve is világos volt, nincs más út. Sokan tudták már akkor is, hogy a demokratikus, polgári elven szerveződő társadalom nem jön létre egyik napról a másikra, sőt még attól sem születik meg varázsütésre, hogy uniós tagállammá lettünk.

Térségünkben a demokrácia idén lesz nagykorú. Az a demokrácia, amely sokaknak tűnik tévútnak, zsákutcának, mások pedig úgy érzik, mintha megállt volna az idő. Amikor Illés Lajos temetésén páncélba öltözött rendőrök védték a gyászolóktól a mit is? – felrémlett bennem, vajon tényleg kinyílott a sárga rózsa? A könnygázfüst a Belvárosban azon az őszön nemcsak a szemem csípte. Tizennyolc év. Úgy képzelem, bajszos, hetyke legényke ma a rendszerváltozás szülte demokrácia. De vajon mi van a fejében? Hogyan nevelték, hogyan neveljük? Tényleg hazugságban fogant? A rendszerváltással csak újra kezdődött valami. Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken is voltak hagyományai a kisebbségi magyarság politikai önszerveződésének. Amit akkor átmenetinek hittek, olyannak, ami nyom nélkül befoltozható, az ma valóság. Tény, amiről ha Budapesten gondolkodunk, nemzetpolitika, ideát meg kisebbségi érdekvédelem. Odahaza alkotmányban lefektetett kötelesség, idehaza a megmaradás reménysége: szóban, írásban és cselekedetben.

Bajszos, hetyke legényke, de megnőttél! Miért érzem mégis, hogy a jogállam eresztéke olykor recseg-ropog? Miért gondoljuk sokan, hogy a zsákmánydemokrácia nem azonos a népképviselettel? Miért vagy egyszerre szép és csúnya, te felserdült fiatalember? Miért hiszel az áthallásban, a sorok között üzenő szavak erejében? Tizennyolc évesen miért lettél cinikus? Hidd el legényke, mondjanak bármit a szellem fizetett rabszolgái: a hazugság, az hazugság, a mutyi meg csalás. Hazudni, csalni meg csúnya dolog. Talán az a baj, legényke, hogy a kapaszkodó, amit mi erkölcsnek hívunk, az számodra túl magasan van. Oda te nem érsz fel. Van-e még közös víziónk: mit és hogyan? Van-e még nemzetpolitika? Avagy a hideg polgárháború felemészti minden erőnket, odahaza? Megirigyeltük az árokásást, a szóbombák süvítését, a gyűlöletkeltést idehaza? Már nem vagyunk másfélmilliónyian Erdélyben, már nem vagyunk félmilliónyian a Felvidéken, de kiépítjük magunk közt az anyaország frontvonalait. Miért?

Elhazudott rendszerváltozás szül??te bajszos, hetyke legényke, erkölcstelen volnál? Miért legyünk rád büszkék? Győzz meg minket, lakjunk bár a suttogó csíki fenyvesek között, vagy a szelíden fodrozódó szőke Tisza partján, valahol Ada és Magyarkanizsa közt, vagy akár itt, a csallóközi rónán! Talán sok mindent meg tudsz magyarázni: a sok beváltatlan ígéretet, karrierpolitikusok alig félreérthető krédóját, a rosszul elsült kompromisszumokat. Talán tényleg vannak válaszaid, de egyvalamit, akárhogy próbálod, nem tudsz megmagyarázni. A közönyt. A kisebbségi magyar választó ítéletét fölötted. Újra mondom, legényke, te rossz diák: a hazugság az hazugság, a mutyi meg csalás.

Már nem vagyunk negyedmilliónyian a Délvidéken, amikorra az önsorsrontást talán felváltja a józanész. A dolog szépséghibája, hogy a béke apostolát Kövér Lászlónak hívják, akit a hideg polgárháború bősz zászlóvivőjeként ismerünk odahaza.

Gyanúm szerint nagy összeborulás helyett az történt, hogy a korábbi árkok egyik oldaláról elfogytak az emberek. Leírták magukat, megsemmisültek, közönybe fúltak. Mert hazudni, csalni csúnya dolog. Felserdült legényke, állj meg egy szóra! A hogyan továbbról faggatnálak. A versenyhelyzet legyőzi a közönyt? Az egypártiság elkényelmesít? Az esetleges pluralizmus nem veszélyezteti-e törvényhozási képviseletünket? Az erdélyi és a felvidéki iszapbirkózásban elvek ütköznek vagy csak érdekek? Hogyan tovább? Együtt vagy külön?

Tőkés László győzelemre vitte a legnagyobb magyar ellenzéki pártot Erdélyben. Sokan is voltak, meg elegen is. Temesvár hőse tizenkilencre húzott lapot. Alsót. A politikában a győzelmet nem kell magyarázni, de elemezni igen. Ha legközelebb nem alsó jön elő a pakliból, a hatszázaléknyi erdélyi magyarság besokall. A következő partiban meg már lapot sem osztanak neki. Vagy mégis ez a helyes út? A székelyföldi tömbmagyarság véglegesen elfordult az RMDSZ-től? Ha nem indul egy alternatív formáció, ezek a szavazatok elvesznek? Most lenne igazán szükség Bethlen Gáborra, az erdélyi reálpolitikára két pogány között.

Megőrizhető-e a felvidéki magyarság politikai egysége? Avagy egy más szervezeti felépítés hatékonyabb képviseletet biztosítana? Kiket és milyen eredménnyel tudna megszólítani egy, a polgári elvek mentén, liberális értékek alapján szerveződő párt? Már ha tényleg elvek és nem pusztán érdekek ütköznek. Kolek Zsolt