Üres szavazólapot?

Szlovákia tizenegy éves történelme során az eddigi két államfőnek, de főleg Rudolf Schusternek döntéseivel, tetteivel sikerült a köztársasági elnök – mint intézmény – hitelét majdnem teljesen lenulláznia.

Szlovákia tizenegy éves történelme során az eddigi két államfőnek, de főleg Rudolf Schusternek döntéseivel, tetteivel sikerült a köztársasági elnök – mint intézmény – hitelét majdnem teljesen lenulláznia. A politikai pártok közül néhány viszont röpke öt év alatt olyan helyzetet teremtett, hogy a kormánykoalíció – bár csak közvetve – a választások második fordulójának bojkottjára szólította fel szavazóit. Egyes politológusok szerint nem létezik a kisebbik rossz fogalma. Ha csak két jelölt marad, az ember akkor is fel tud állítani egy értékrendet, mely alapján az egyik közelebb, a másik pedig legalább valamivel távolabb áll tőle. A szabad, titkos választás a demokrácia egyik alapköve. Természetesen ahogy mindenkinek joga van arra szavazni, akire akar, ugyanúgy joga van a választásokat ignorálni is. Viszont a demokratikus gondolkodástól nagyon messze áll az, ha egy párt arra buzdítja híveit, hogy ne vegyenek részt a választásokon. A politikai pártoknak társadalomnevelő hatást is ki kellene fejteniük. S az sem jó, ha nem látnak az orruknál tovább, ugyanis ez a javaslatuk rövid és hosszabb távon egyaránt veszélyes.

Míg 1998-ban a civil szervezetek és a jobboldali pártok tíz- meg tízmilliókat fordítottak a fiatalokat választásra buzdító kampányra, rendezvényekre, mostanra teljesen elhallgattak. Ironikusan azt is mondhatnánk, hogy végre nem akarják megmondani a pártok, hogy kire szavazzunk, nincs sulykolás, ez lesz az első igazi szabad államfőválasztás. A koalíciós partnerek helyett a Demokrata Párt, pontosabban annak elnöke, Ľudovít Kaník próbálkozott a gordiuszi csomó átvágásával, amikor azt javasolta pártja támogatóinak, hogy menjenek el választani a hétvégén, de üres szavazólapot dobjanak az urnába. Ezzel jelezzék, hogy a választás fontos számukra, de a jelöltek elfogadhatatlanok. Ez elég abszurd javaslat, de legalább valaki próbálkozott valami elfogadható megoldással. Aki a maga értékrendjében nem tudja elhelyezni a két jelöltet, az azért menjen, és szavazzon a fenti javaslat szerint, hogy legalább részben legyen tiszta a lelkiismerete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?