Érsekújvár stratégiai terve a hajléktalanellátáshoz

Érsekújvár
Érsekújvár |

Stratégiai dokumentumot dolgoztak ki a járási székhelyen, A hajléktalanok problémáinak megelőzésére és megoldására a 2025-2033-as évekre megnevezéssel. A koncepcióval az első őszi ülésükön foglalkoztak a képviselők. 

A 2021-2027-es évekre kidolgozott városi szociális fejlesztési tervben már megfogalmazták, hogy Érsekújvár nyitott, biztonságos és méltó helyet nyújt minden itt élő lakos számára függetlenül attól, milyen szociális helyzetben vannak. 

Segítés és felzárkóztatás

A szociális fejlesztési terv prioritásainak egyike a hajléktalankérdés megelőzése, illetve kezelése és nem utolsó sorban a társadalom peremén élők felzárkóztatása. A városi hivatal szociális és iskolaügyi osztálya a SocioFórum társulással közösen idén februárban kezdte meg a stratégiai terv kidolgozását. Az úgynevezett Ethos tipológiai jegyeket vették figyelembe, azaz az utcán élőket, a krízisközpontban, bizonytalan lakhatásban meghúzódókat, valamint a méltatlan körülmények közt tengődőket. A veszélyeztetett csoportba tartoznak a kilakoltatás előtt állók, valamint a kedvezőtlen anyagi körülmények közt lévő mozgásban akadályozottak, de az intézeti nevelés után hajléktalanná válók is. A tervek között szerepel a housing-led, azaz a vezetett lakhatás bevezetése. Érsekújvár költségvetéséből 21 százalékot, a megye költségvetéséből 23 százalékot fordítanának erre a célra, tőke jellegű kiadásként a helyiségek felújítására 35 ezer eurót fordítanának. A szükségszállásnál gondozói szolgáltatásokat kínálnának, amelyek üzemeltetését évi 60 ezer euróban határozták meg. Szociális és jogi tanácsadással egészítenék ki a hátrányos helyzetűeknek nyújtott szolgáltatásokat, valamint átképzési és továbbképzési lehetőségekkel az álláskeresőknek. A Lépésről lépésre program keretében tizenkét férőhelyes alacsony komfortfokozatú szállás építését tervezik. A krízisközpontban menedékhely, gondozó és rendelő is működne 2028-tól. Mindent egybevetve az ülésre beterjesztett anyagból kiderült, hogy a megelőzési és a hajléktalanokat segítő intézkedések megvalósítása 2025-től 2033-ig mintegy 4 millió euróba kerülne, a tőke jellegű kiadásokat 305 000 euróban határozták meg. A projektet több forrásból fedeznék, strukturális alapokból, városi és megyei támogatásból és a munkaügyi minisztérium támogatásából. A testület a beterjesztett stratégiai dokumentumot többségi szavazattal jóváhagyta. 

Illusztrációs felvétel

Mintha otthon lennének

A Mintha otthon lennének (Ako doma) projekt kidolgozásával a munkaügyi minisztérium felhívására reagáltak a járási székhelyen, ugyancsak a szociális fejlesztési tervben foglaltakkal összhangban. Érsekújvárban a projekt pozitív elbírálása esetén 3,6 millió euróból valósulna meg a szociális és egészségügyi komplexum megépítése a Pázsit és a Jeruzsálem utca találkozásánál. Egyszintes, átrium típusú épületet terveznek, amelyben harminc férőhelyet kínálnának a gondozásra szorulóknak. Más formában szállásolnák el a lakókat, mint ahogy az megszokott a nagyszabású, több száz ügyfelet ellátó komplexumokban. A szobákhoz vezető folyosókat közösségi teremmel kötnék össze a családi típusú központban. Az önkormányzati ülésre beterjesztett anyag alapján Érsekújvár önkormányzata a jövő évi költségvetéséből 723 473 euró önköltséggel járulna hozzá a szociális központ megépítéséhez. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?