Bénes és egy DAC-játékos is Calzona keretében

Calzona
Pozsony |

Csütörtök délután nyilvánosságra hozta a Svédország és Azerbajdzsán elleni NL-meccsre behívott keretét Francesco Calzona, a szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A megszokott névsorból többen is hiányoznak: Martin Dúbravka, Ivan Schranz és Juraj Kucka sérülés miatt nem állhat az olasz szakember rendelkezésére. Emellett pedig Ondrej Duda és Tomáš Suslov sem teljesen egészséges, már csak ezért is nehéz mérkőzésekre számít Calzona. „A svédek nagyon erősek fizikálisan és technikailag is képzettek. 3-4 világszínvonalú labdarúgójuk van, és különleges stílusban játszanak a válogatottban – jellemezte a kapitány röviden a jövő pénteki ellenfelet, akikkel Pozsonyban találkozik a szlovák válogatott. (Azerbajdzsánnal idegenben mérkőznek meg október 14-én.)

A 27-es keretben ismét helyett kapott a doborgazi Bénes László (Union Berlin), és bekerült a DAC-ban szereplő Christián Herc is, aki utoljára bő két éve, éppen Azerbajdzsán ellen lépett pályára címeres mezben. Nagy meglepetés Timotej Hranica behívása, a 19 éves zsolnai védő Pekarík visszatérésével kiszorult a kezdőcsapatból a komáromiak ellen a Niké Ligában. „Ki szeretnénk próbálni jobbhátvédként, látni akarjuk, nem csak Zsolnán, hanem hogy a válogatott játékosokkal hogyan dolgozik együtt, Ez az egyetlen módja annak, hogy kiderítsük, van-e benne potenciál a válogatott számára. Az U21-esekkel megbeszéltük, hogy csütörtök estig fog velük készülni, aztán csatlakozik hozzájuk – magyarázta Calzona, akinél a mallorcai Dominik Greif, az MLS-ben gólokat szerző Albert Rusnák, valamint a belga Denderben stabilan játszó David Hrnčár mellőzésére is rákérdeztek a sajtótájékoztatón.

„Kapusokból bő a választék, ezen a poszton pedig nem sokszor cserélünk, a stabil hármasunk kialakult. Amikor választanunk kellett, Dominik még huzamosabb ideje nem védett, és elégedett is vagyok a mostani hármassal. Rusnák a csatárok mögötti poszton szerepel, pechje, hogy mi más rendszerben futballozunk, a mi szisztémánkban nem tudnának megmutatkozni a kvalitásai – érvelt Calzona. – Dávidot figyeljük, hasznos az előrejátékban, de vannak hiányosságai az egy az egy elleni párharcokban és főleg védekezésben.

Az 55 éves szakember hozzátette, a lehető legmagasabb szinten szeretnék lejátszani a rájuk váró két meccset, ezért igyekeztek azokat behívni, akik már jobban ismerik a rendszerüket. „De voltunk személyesen is megnézni Hrnčárt Belgiumban. 10 napja Lengyelországban és Hollandiában jártunk. Mindenkiről képet akarunk kapni, aki számításba jöhet. 54 játékost hívtunk be a két évem alatt a csapatba, ebből 40-en pályára is léptek. Nyitott az ajtó mindenki előtt, de a csapat érdeke az első, ami egy adott helyzetben a számára szükséges, azt helyezzük előtérbe a nevezésnél – mondta Calzona, újságírói kérdésre hozzátéve, ha Róbert Mak továbbra is a médiával beszélget és nem vele, és továbbra is azt állítja, neki van igaza a vitájukban, akkor tárgytalan az esetleges szereplése. 

Érdekes

A szlovák válogatott kerete

Kapusok: Marek Rodák, Henrich Ravas, Dominik Takáč (Slovan)

Védők: Peter Pekarík, Timotej Hranica (mindkettő Žilina), Michal Tomič (Bodö/Glimt), Norbert Gyönbér (al-Kalid), Denis Vavro (Wolfsburg), Ľubomír Šatka (Samsunspor), Milan Škriniar (PSG), Adam Obert (Cagliari), Dávid Hancko (Feyenoord), Samuel Kozlovský (Lodz)

Középpályások: Stanislav Lobotka (Napoli), Ondrej Duda (Verona), Bénes László (Union Berlin), Tomáš Rigo (Ostrava), Patrik Hrošovský (Genk), Matúš Bero (Bochum), Christián Herc (DAC), Lukáš Haraslín (Sparta Praha)

Csatárok: Dávid Ďuris (Žilina), Leo Sauer (Feyenoord), Ľubomír Tupta (Liberec), Tomáš Suslov (Verona), Dávid Strelec (Slovan), Róbert Boženík (Boavista)


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?