„A belső fényeit vetítette ki a tájra” – Vavrikné Szarka Erzsébet festészete

Szinte még bele sem kezdtünk a beszélgetésbe Szabó Csekei Tímea művészettörténésszel, máris információk, meglátások, értelmezések sűrűjében találjuk magunkat. A Duna Menti Múzeum által bemutatott kiállítás kurátorával asszociációról asszociációra járjuk be a Zichy-palota kiállítótermét. A mai Selye János Gimnázium egykori fogászának, Vavrikné Szarka Erzsébetnek próbáljuk megérteni művészetét, s kicsit az életét is.

A 20. század nyomai

Vavrikné Szarka Erzsébet 1924-ben született Pozsonyban. Pusztán a dátumból akár látatlanban ki lehet találni, hogy a második világháború az ő életét is nagyban befolyásolta. Budapesten nem tudta befejezni a testnevelési főiskolai tanulmányait, majd orvos férjével, Vavrik Gyulával csak úgy tudott együtt maradni a háború végén, hogy ápoló volt a kórházvonaton. Nem sokkal lányuk születése előtt estek fogságba, majd Bécs mellett nyerték vissza a szabadságukat – hogy aztán következzenek a jogfosztottság évei. Férje például olyan orvosi szakvéleményeket osztott ki Perbetén, amivel a kitelepítéstől mentett meg sokakat. „A megnyitóra eljött egy hölgy, akinek a családja, a szülei is az ő szakvéleményének köszönhetően maradtak itthon” – mondja a kurátor, aki szerint az életmű azt üzeni, hogy „mégsem adom fel, nem török meg”. Ezért is választotta vezető képként a napraforgóról készült csendéletet, mivel ez a növény a fényhez fordul, egyúttal a hűséget is jelképezi.

Nem szűnő alkotókedv

Néhányszor elidőzünk annál a kérdésnél, hogy voltaképp milyen festővel is van dolgunk. Amatőrrel? Profival? Talán kár is a minősítésekkel bajlódnunk, beszéljenek inkább maguk a képek. A lényeg valahol az élethosszig tartó alkotó- és tanulási kedvben van. Vavrikné gyakorlatilag a gyerekkorától kezdve festő akart lenni, s a vágyát az akadályok ellenére sem adta fel – ráadásul úgy, hogy ezeket a nehézségeket sosem festette meg, helyette mással foglalkozott a képein. Folyamatosan kereste a fejlődési lehetőségeket. Miloš Alexander Bazovský és Jozef Zaťko tanfolyamaira is járt esti kurzusokra Pozsonyba és Nyitrára – és különösen utóbbi volt rá hatással.

A tárlat több összefüggő egységből áll, ami mintegy hat évtized alkotómunkáját mutatja be dióhéjban. Az óra járásával megegyező irányban érdemes végighaladni a festményeken – s nemcsak azokon, mert van itt makramé, tűzzománc és rajz is. Utóbbiak a múzeumbarátok, ill. a fogászgyűlés tagjait ábrázolják, de van köztük testnevelési szakkönyv számára készített illusztráció is.

Az első csoportot a korai festmények alkotják, kezdve egy 40-es évek elején készült önarcképpel. A város- és tájképek minden alkotói korszaknál felbukkannak.

„Nem súlyos, nehéz festmények ezek, már ha a színvilágát is megnézzük. Nagyon szeretett kirándulni és tájképeket festeni. Úgy gondolom, az akvarell segített abban, hogy a belső fényeit vetítette ki a tájra. Van, ahol realisztikusabb, de a későbbiekban már nem. 

Azt hiszem, ő titokban olyan ember volt, aki a tájból töltekezett. Aki rájött arra, hogy a víz, a hegyek mit jelentenek. A családjával rengeteget túráztak, síeltek, sátraztak“ 

– magyarázza Szabó Csekei Tímea. Innen például az is érthetővé válik, hogy miért gyakori motívum a sátor. Vavrikné gyakran festett szabadtéren is, s ehhez jól jöttek az akvarellben rejlő lehetőségek, aminek „nagyon értette a titkát“.

A Mátyusföldre és Csallóközre jellemző tájtípusok adták a válogatás gerincét. Egy-egy vizes élőhely ábrázolása szinte bárhol lehetne ezen a területen, de van, ami nagyon konkrétan felismerhető: ilyen például karvai Duna-part háttérben a Gerecse halmaival. Mellettük azonban északabbi szlovák, svájci, svéd, bolgár és magyarországi tájak is megjelennek a falakon, hiszen nagyon sokat utaztak a családdal.

A legszemélyesebb részt a „szalon” jelenti: itt személyes berendezési tárgyak is vannak, például fotelek vagy egy horgolt terítő. A Határőr utcában még ma is meglevő lakás megidézése több ok miatt is fontos. Egyrészt számos neves művész és értelmiségi fordult meg itt, például Sütő András vagy Blaskovics József. Másfelől pedig a lakás ablakaiból feltáruló látványt többször, több évszakban is megfestette. 

„Fontosnak tartottam, hogy legyen kitárt, kinyitott ablak. Ennek az az üzenete, hogy a másik, a szomszéd felé is nyitok“ 

– mondja Szabó Csekei Tímea. Gyorsan hozzáteszi: a hozzátartozóival beszélgetve kitűnt, hogy „Erzsi néninek” fontos volt a nemzetisége, a származása és a református hite, de egyúttal nyitott a „másik” felé – például eljárt a helyi Matica előadásaira is. 

A kiállítás arra is jó példa, hogy szemléltesse, milyen egy életen át tartó kísérletezőkedv. Ez a 2002-es keltezésű színkompozíciók egyik lehetséges üzenete. A Münchenben élő lánya ugyanis befizette őt egy festőkurzusra a bajor városban, s ennek hatására közel a 80-hoz kezdett el ilyen elvont formákkal kísérletezni.

Óriási anyag – lesz még munka vele

A kiállításhoz nagy mennyiségű mappát, emlékkönyveket, fényképalbumot kellett átnézni. Összességében óriási mértékű anyagról van szó. Mivel a 100. születésnapról volt szó, ezért az alkotó kedvenc, az egykori lakásán tárolt képeiből, ill. a szűk családi körben megtalálható festményekből válogatott a kurátor. 

Szabó Csekei Tímea most nem tudott igazi „művészettörténészi mélységben” belemerülni az anyagba, de gyorsan megegyezünk abban, hogy az életmű később megérdemel egy rendes szakmai feldolgozást is. Ez fontos volna a kapcsolattörténeti adatok miatt is, hiszen a festmények újra felhívták a figyelmét a klubmozgalmakra. Vavrikné a fiatalokkal is kapcsolatban volt például a csicsói vagy a nyárasdi alkotótáborok alkalmával. Olyan nevek merülnek itt fel, mint Szilva József, Novák Ágota, Darázs Rózsa, Gráfel Lajos, Platzner Tibor és mások. Nincs még igazán feldolgozva az, hogy a 80-as években miként alkottak a művészek ezeken a helyszíneken. Az is érdekes kérdés, hogy mely más festőkkel rokonítható az életmű. Témaválasztásban úgy tűnik, Barta Gyulával vannak közös pontjai Vavrikné Szarka Erzsébetnek, néhány motívumban pedig Zmeták Ernő neve is felmerülhet.

Van már ötlet arra is, hogy a nem is annyira távoli jövőben milyen tárlatba lehetne még beilleszteni a képeket például épp a Zmetákkal való párhuzamok mentén. Szabó Csekei egy „könnyed, nyári kiállításban” gondolkodik, amely a hasonló tájakat állítaná egymás mellé.

A mostani kiállítás október 18-ig látogatható a Zichy-palotában.