Terjed a gyűlölet az interneten, Šutaj Eštok az ellenzék felelősségéről beszél

A belügyminiszter fotókat is mutatott a házkutatásról, amely alapján eljárást indítottak a merényletet támogató férfi ellen
Pozsony |

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter szerint továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Robert Fico (Smer) miniszterelnök ellen elkövetett merénylet után. A rendőrség október elején egy újabb személyt vett őrizetbe a közösségi médiában tett kijelentései miatt, de a tárcavezető szerint a humoristáknak is el kellene gondolkozniuk. Šutaj Eštok nem szalasztotta el az alkalmat, hogy ismét az ellenzékre hárítsa a felelősséget a társadalomban uralkodó feszültségek miatt.

Šutaj Eštok a csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a miniszterelnök elleni merénylet után mindenki arra számított, hogy a politikusok megpróbálják csillapítani a felkorbácsolt kedélyeket a szlovák társadalomban.

„Azt vártuk, hogy a politikai párbeszéd visszatér a konstruktív, tényszerű és racionális mederbe, gyűlöletkeltő megjegyzések nélkül”

– fogalmazott a belügyminiszter, hozzátéve, sajnos négy hónap elteltével semmi sem változott. A történtekért elsősorban az ellenzéki képviselőket vonta felelősségre, akik a merénylet után 100 nap békét ígértek, de szerinte ez a hozzáállás pár nap alatt szertefoszlott. Ehelyett újabb tüntetéseket szerveztek, amelyek a belügyminiszter vélekedése alapján csak tovább szították a feszültséget.

Az ellenzéki képviselők a gyűlöletkeltést éppen a koalíció számlájára írják, szerintük a kormánypárti képviselők némelyike a merénylet után mindent megtett azért, hogy politikai hasznot kovácsoljanak a Fico elleni támadásból, elsősorban az ellenzék hibáztatásával.

Relativizálás

Šutaj Eštok elmondta, ahogy a kormányfő állapota jobbra fordult, a közösségi médiában egyre sűrűbben jelentek meg a merénylet súlyosságát enyhíteni próbáló, relativizáló hozzászólások, amelyekben egészen odáig mentek, hogy valójában is nem került sor semmilyen támadásra.

„Én ott voltam a helyszínen, jártam a miniszterelnöknél a kórházban, láttam és a sérüléseit és a vért, amely ezekből folyt. Ezt üzenem azoknak, akik szerint az egész csak egy átverés, egy megrendezett jelenet volt”

– jelentette ki a Hlas elnöke.

Ezt követően emlékeztetett arra az esetre, amikor a merénylet után pár nappal a köztársasági elnök lakhelye előtt egy autó haladt el, amelyben egy kisgyermek egy játékpisztolyt szegezett az épület irányába. Az incidensből végül nem lett tragédia, de a belügyminiszter szerint ez hatalmas szerencse, hiszen ilyen kiélezett helyzetben, a pillanat hevében a testőrség akár határozottabban is reagálhatott volna a fenyegetőnek látszó esetre.

Ismét felszólította az embereket, hogy vegyék komolyan a helyzet súlyát, és mérlegeljék, milyen módon nyilvánulnak meg.

Újabb gyanúsított

Šutaj Eštok továbbá arról tájékoztatott, a rendőrség eljárást indított egy férfi ellen, aki a közösségi médiában közzétett videójában nemrégiben arról beszélt, hogy a támadónak inkább a miniszterelnök homlokára kellett volna céloznia. A hatóság a házkutatás során olyan bizonyítékokat foglalt le, amelyek alapján terrorcselekményben való részvétel bűntette miatt indított eljárást, és indítványozta a férfi őrizetbe vételét, attól tartva, hogy folytatni fogja a jogsértő tevékenységet. A bíróság ilyen esetben akár 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat.

Šutaj Eštok fényképeket is mutatott az említett házkutatásról. Az egyik egy faliújságra emlékeztető tárgyat ábrázolt, amelyen többek közt Robert Fico miniszterelnök, Maroš Žilinka főügyész, valamint Jaroslav Haščák, a Penta befektetési csoport alapítója is szerepelt. A belügyminiszter szerint érdemes elgondolkozni azon, hogy a táblán szereplő személyek vajon egy tervezett merénylet újabb áldozatai lettek volna-e. A faliújság alján ellenzéki képviselők fotói is szerepeltek, amelyek fölé az „ellenzék, fogjatok össze!” feliratot írták. Šutaj Eštok többször is kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy a gyanúsított a bizonyítékok alapján egyértelműen az ellenzék támogatója. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért hangsúlyozza ennyire a gyanúsított politikai hovatartozását, a belügyminiszter úgy válaszolt, pártelnökként politikai felelősséget is kell vállalnia, ugyanakkor mindenkit biztosított a rendőrségi eljárás függetlenségéről és pártatlanságáról.

A humorista esete

A belügyminiszter bemutatott egy másik esetet is, amelyben a rendőrség ugyan nem indított eljárást, de szerinte morális szempontból egyértelműen elítélendő dologról van szó. A videófelvételen Matej Makovický humorista látható, ahogy az egyik előadásán a Fico elleni merényletről beszél.

„Amilyen ország, olyan Kennedy”

– hallható a felvételen, majd a humorista hozzátette, itt az ország lakossága még a saját miniszterelnökét sem tudja lelőni. A tárcavezető nem találta viccesnek Makovický kijelentéseit. Saját bevallása szerint támogatja, hogy a humoristák kritizálják a kormánykoalíció képviselőit, hiszen ez is a feladatuk, hogy görbe tükröt mutassanak a politikai vezetésnek, de ez már túlment a határon.

Az újságírók arra is rákérdeztek, a belügyminiszter mikor számol be a merénylet ügyében zajló nyomozás részleteiről. A tárcavezető azt mondta, ez elsősorban a Főügyészségen múlik, de ő maga is bízik abban, hogy az eljárás mihamarabb lezárul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?