A Ferenc által kitaposott úton halad tovább az egyház? A Vatikán diplomáciai irányt is választ

Gábor György szerint a Ferenc pápa halálát követő fokozott médiafigyelem csaknem kizárólagosan megreked a bulvár szintjén.

Különösen vicces számomra az, ahogy az egyes nemzeti sajtótermékek a saját esetleges nemzeti esélyesüket nyomják előre. A magyar sajtó azt hangsúlyozza, hogy Erdő Péternek is van esélye. De ugyanezt teszi az olasz, a francia és a többi médium is a hozzájuk köthető jelöltekkel

– fogalmazta meg fenntartásait a valláskutató rögtön beszélgetésünk elején.

Szerinte az olaszban használt „papabili” – amely pápaesélyeseket jelent – kifejezés jól szemlélteti, hogy nem is érdemes egyes számban beszélni esélyesről. Hozzáteszi, a második világháború után egyetlen egyszer használta a sajtó valójában egyes számban a fogalmat: „il papabile”. Erre II. János Pál halálát követően került sor, mert akkor egyértelmű volt, hogy ki ülhet Szent Péter trónjára.

„Joseph Ratzinger II. János Pál utolsó éveiben lényegében árnyékpápaként működött betegsége miatt. Ezután gyakorlatilag biztos volt, hogy ő lesz a következő pápa, és XVI. Benedek néven ő is lett.”

Ez viszont kivételes eset volt, és a mostani helyzet korántsem hasonlít rá. De érdemes megjegyezni, hogy a nagy esélyesek között tartják számon Pietro Parolin vatikáni bíboros államtitkárt, aki szorosan együttműködött Ferenccel, és jól ismeri a pápai feladatokat.

Nem a nevek számítanak most, hanem az, hogy mire készül a Vatikán: folytatja-e azt az utat, amit Ferenc pápa nagyon határozottan és radikálisan elindított, vagy pont ellenkezőleg, le akar térni erről az útról.

Hogyan tovább akkor?

A valláskutató szerint egyik lehetőség sem kizárható. Tény, hogy a pápaválasztó bíborosok nagy részét Ferenc iktatta be, vagyis az ő köre erősen képviselteti magát. Azonban a konzervatív irány is fajsúlyosan jelen van. Közülük többen kerültek komoly teológiai összetűzésbe a progresszívnak tekinthető Ferenccel.

„Jó példa erre, hogy a Hittani Dikasztérium 2023 decemberében kiadott egy dokumentumot Fiducia supplicans címmel.

Ebben kijelentik, hogy az azonos nemű párokat megáldhatja a lelkipásztor. Ez bizonyos tekintetben az azonos nemű párok elfogadását, tolerálását jelenti.

Fridolin Ambongo Besungu, kongói érsek, aki egyébként közel állt Ferenc pápához, ezt a leghatározottabban elutasította, hivatkozva az afrikai társadalmi helyzetre.”

Most pedig Besungut szintén a favoritok közé lehet sorolni. Ezzel pedig el is érünk a következő fontos kérdéshez.

Európa vagy nem Európa?

A kongói érsek mellett számos más konzervatív esélyes is benne van a pakliban. Robert Sarah guineai bíborost szokták például vezéregyéniségükként emlegetni, de itt van Gerhard Müller német bíboros is. Utóbbi Ferenc antipólusa. Nagyon keményen elhatárolódik attól a vonaltól, amit a most elhunyt pápa képviselt. Ez jól rávilágít, hogy kontinenstől függetlenül megtaláljuk a (legkevesebb) két járható út képviselőit a térképen.

„Egyfelől lehet azt mondani: Európa annyira szekularizálódott már, annyira elvilágiasodott, hogy mondjunk le Európáról, vagy legalábbis ne Európára koncentráljunk. Erősítsük az egyház egyetemes jellegét, és most már ne Európából kerüljön ki a pápa. Ott van például Ázsia” – utal Gábor György a szintén nagy esélyes Luis Antonio Tagle Fülöp-szigeteki bíborosra, aki egyébként a progresszívok közé sorolandó.

Ez szimbolikus lépés is lenne. Ráadásul Ázsiában élénk küzdelem folyhat az Iszlámmal a »lelkek piacán«.

Tagle esetében viszont éppen az okozhat problémát, hogy bekerült a Vatikánba. Ezzel pedig kissé elveszítette a hátterét. A Vatikánban egy fontos ember, de a sok fontos közül csak egy.

Ha viszont abból a tényből indulunk ki, hogy Európában megüresedtek a templomok, más következtetésre is juthatunk. Vagyis: erősítsük a vallásilag meggyengült Európát.

„Ez beleillene abba a vonalba, amit még II. János Pál indított el. Ez az ún. re-evangelizációs folyamat.”

De mi lesz a diplomáciával és a nemzetközi politikával?

Alapvető kérdés, hogy hogyan viszonyul majd az új pápa az Egyesült Államokhoz, Kínához, Oroszországhoz vagy épp a Közel-Kelethez. De messzemenő következtetéseket nehéz levonni a teológiai irányból.

Nem lehet egyértelműen megmondani, hogy mondjuk egy konzervatív, vagy mondjuk egy liberálisabb álláspont az ilyen vonatkozásban mit képvisel egyértelműen. Egy olyan általakuló világban élünk, amelyben ezek a hagyomános fogalmak nem vagy alig működnek.

Az viszont nyilvánvalónak tűnik, hogy egy szociálisan érzékeny pápa konfrontálódni fog Donald Trump, az USA elnökének politikájával. Ilyen vonatkozásban érdemes megemlíteni a „papabili” közül az olasz Matteo Zuppi bíborost. Ő ugyanis elég egyértelműen balra helyezhető a politikai spektrumon. Esetében például az sem lenne kérdés, hogy hogyan vélekedik az orosz-ukrán háborúról, hiszen ő volt Ferenc pápa megbízottja ez ügyben.

„Ő a migrációs kérdésekben is sokat hallatja a hangját, és a homoszexuálisok kérdésében a diszkriminációval szemben foglal állást” – mondta el róla Gábor György.

Az orosz egyház is lehet minta?

Miközben Ferenc pápa a szegények egyházát és a politikai hatalmaktól való függetlenséget hirdette, a Vatikán előtt ott a lehetőség – vagy a kísértés – hogy ismét nyisson olyan erők felé, amelyek szorosan összefonódnak az állami hatalommal. Ilyen például az orosz ortodox egyház, amelyet sokan nem pusztán vallási intézményként, hanem az orosz állam ideológiai támaszaként értelmeznek.

Gábor György szerint a pravoszláv egyház már a 18–19. század óta az orosz birodalmi eszme egyik fő hordozója, amely Európát – különösen a nyugat-európai világot – dekadensnek, erkölcstelennek, Krisztustól eltávolodottnak látja. A cél pedig nem más, mint a „romlott” Nyugat visszaterelése a „keresztényi tisztaság” útjára – legyen az akár szakrális vagy szekuláris eszközökkel. A Szovjetunió idején ezt a szerepet a kommunista párt vette át, most viszont ismét az egyház tölti be az ideológiai közvetítő szerepet.

Ferenc pápa élesen elutasította azokat a katolikus irányokat, amelyek ehhez hasonlóan ún. „törzsi katolicizmusra” épülnek – vagyis a nemzeti szuverenitáshoz, hatalmi struktúrákhoz igazítják a hitet. A kérdés az:

vajon az új pápa, illetve a Vatikán továbbra is elkötelezett-e az állam és egyház szétválasztásának eszméje mellett, vagy nyitottabb lehet egy, akár orosz típusú, hatalmi alapon szerveződő valláspolitika irányába, amely az egyházat újra közjogi tényezővé tenné.