Most, hogy a konzervatív spanyol kormány megbukott az al-Kaida terrorakciójának következtében és az új szocialista kormány ki akarja vonni a spanyol egységeket Irakból és Afganisztánból, még az eddiginél is több ok van arra, hogy Washington átgondolja Európához fűződő kapcsolatait.
Újra kell gondolni az európai kapcsolatokat
Most, hogy a konzervatív spanyol kormány megbukott az al-Kaida terrorakciójának következtében és az új szocialista kormány ki akarja vonni a spanyol egységeket Irakból és Afganisztánból, még az eddiginél is több ok van arra, hogy Washington átgondolja Európához fűződő kapcsolatait. A kontinensen a madridi merényletsorozat megerősítette azt a véleményt, hogy veszélyes minden amerikai kezdeményezést elfogadni. Ugyanakkor az iszlám terror lehetősége megingatta azt a gondolatot, hogy „nálunk ez nem történhet meg”. Valójában ami New Yorkban és Madridban történt, a következőre figyelmezteti mindazokat, akik Washington iraki politikáját hajlandók voltak támogatni: az iszlám terrorszervezetek ma talán még erősebbek, mint egy vagy két évvel ezelőtt, s fenyegetésük kihat egész Európára. Szakértők szerint a veszély elérhet minden európai államot, függetlenül attól, hogy támogatták-e az amerikai beavatkozást Irakban vagy nem. Washingtoni politikai körök, akármelyik párthoz tartoznak, tudják, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van Európa támogatására a terrorizmus elleni küzdelemben. Fontos, hogy Washington megértesse az úgynevezett megelőző háború szükségességét, valamint az, hogy az USA és Európa megegyezzen Irakról, mivel ez az egész Közel-Kelet jövőjét befolyásolhatja. Izrael és Palesztina között is rendezni kell a konfliktust, amely a közép-keleti térség megbékülésének legnagyobb akadálya. Az EU-nak fel kell használnia befolyását, hogy a palesztinok megszüntessék támadásaikat Izrael ellen, és Washingtonnak rá kell beszélnie Izraelt arra, hogy fogadja el egy palesztin állam létrejöttét. A Spanyolországban történtek után az USA-nak komolyan meg kell fontolnia európai politikáját. Ha ezt nem teszi, számolnia kell a következményekkel is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.