Tizenkét év börtönbüntetést kér a német ügyészség egy volt Stasi-alkalmazottra

Tizenkét év börtönbüntetést kér a német ügyészség egy volt Stasi-alkalmazottra az egykori NDK határátkelőhelyen, a Friedrichstraße állomáson 50 évvel ezelőtt történt halálos lövöldözés miatt. Az ügyészség véleménye szerint a 80 éves lipcsei lakos minősített, szándékos emberölést követett el.

Az egykori főhadnagy 1974. március 29-én Kelet- és Nyugat-Berlin között fekvő legforgalmasabb határátkelőhelyen lőtte hátba a 38 éves lengyel áldozatot. A vádlott a bűncselekmény elkövetésekor az NDK Állambiztonsági Minisztériumának egyik operatív csoportjához tartozott és a lengyel férfi „semlegesítésével” bízták meg.

A vádlott a tárgyalás során nem nyilatkozott. Védőügyvédje a tárgyalások megkezdésekor közölte, hogy védence tagadja a vádakat.

Az ügyben folytatott nyomozás évekig nem haladt előre. A berlini ügyészség elmondása szerint először csak 2016-ban sikerült döntő nyomot szerezni a Stasi archívumából a lövöldöző személyazonosságára vonatkozóan. Az üggyel kapcsolatban a hatóságok kezdetben pusztán emberölés bűncselekményét feltételezték. Ebben az esetben azonban a bűncselekmény már elévült volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?