Az állam rossz gazda: Szlovákia szétesik, a kormány hatalmas összeget költ magára

Az Állami Számvevőszék (NKÚ) két és fél évvel ezelőtt egy riasztó jelentést tett közzé a szlovákiai hidak katasztrofális állapotáról. Míg 2004-ben 4500 közúti híd volt nagyon jó műszaki állapotban, 2020-ra már alig valamivel több mint 2400. Ez tizenhat év alatt 63 százalékos csökkenést jelent. A közel 5400 híd több mint egyötödét a legrosszabb kategóriába sorolták, ezek így azonnali javításra szorulnak.

A helyzet azóta tovább romlott. A fent említett, Besztercebánya Keremcse (Kremnička) városrészében található híd gyors lezárása és lebontása, csak a jéghegy csúcsa. Bár a közlekedési tárca finanszírozási alternatívákat keres PPP-projektek formájában, egyértelmű, hogy a hidak javítására nincs pénz. Már maga a kísérlet, hogy magántőkét vonjanak be a felújításukba, a nyílt elismerése annak, hogy az állam önmaga képtelen pénzt találni még a kritikus infrastruktúra fenntartására is. Pedig az ezzel járó költségek rohamosan nőnek. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb lenne ugyanis a még viszonylag jó állapotban levő hidakat megjavítani, mint a már kritikus állapotba kerülteket. Végül ugyanis nem marad más hátra, mint a hidak lebontása és újjáépítése. Ez azonban többszörösen drágább beruházás.

Hogy a meglévő infrastruktúra fenntartására nem találnak pénzt, az egyértelműen az állam rossz gazdálkodásának a jele. 

„A híd becsült élettartama, ha megfelelően karbantartják, száz év. A hidak fenntartói azonban csak a halasztást nem tűrő javításokat végzik el; a jobb állapotban levő hidak megelőző javításai kivételesek. Mivel eddig nem fektettünk a hidakba, sokkal több időbe fog kerülni a javításuk”

 – figyelmeztetett már Karol Mitrík, az NKÚ korábbi elnöke is.

Híd a jövőbe

A hidak szimbolikus kapcsolatot jelentenek a múlt és a jövő között. Ez a kapocs azonban a modern Szlovákiában több területen is csődöt mondott. Hasonló helyzetben van a vasúti közlekedés, a csatornázás, de a kórházak és a kormányzati épületek is. Szlovákia beruházási adóssága az elmúlt évtizedekben nem milliárdos, hanem tízmilliárdos nagyságrendűre nőtt. Az olyan kritikus infrastruktúra esetében, mint amilyenek például a hidak, csak idő kérdése, hogy mikor történik meg a tragédia. A magas beruházási adósság a magánszférában is megmutatkozik. A koronavírus-járványt követően például Szlovákiában volt az egyik legmagasabb infláció az Európai Unióban, amihez nem csekély mértékben járult hozzá az élelmiszeripar innovációs lemaradása.

Paradox módon azonban a jelenlegi kormány a társasági adó erőteljes növelésével és a vállalkozásokat sújtó banki tranzakciós adó bevezetésével szeretné egyenesbe hozni az államháztartást. Emiatt azonban a magánszférában is csökken majd a beruházások volumene, miközben az állami beruházások esetében már most is messze elmaradunk a régiónktól. A legfrissebb adatok szerint Szlovákiában az állam 2022-ben a bruttó hazai termék (GDP) mindössze 3 százalékát fordította tőkeberuházásra. Magyarországon ezzel szemben az állami beruházások háromszor nagyobbak, de a többi szomszédos ország is többet fektet be, mint Szlovákia. Ha szeretnénk felzárkózni az uniós átlaghoz, akkor közel kétmilliárd euróval többet kellene fordítanunk a beruházásokra. Egy ekkora összeg ugyanakkor már jelentősen hozzájárulna a meglévő infrastruktúra felújításához.

Szlovákia problémája azonban nem csak az, hogy nem költünk eleget a beruházásokra. Nem kevésbé fontos tény az is, hogy a kormány ezekre szinte semmit sem ad a hazai forrásokból. Idén az Európai Uniótól érkező átutalások várhatóan 2,5 milliárd eurót, jövőre pedig közel 3 milliárd eurót tesznek ki. Ez azt jelenti, hogy az állami beruházások túlnyomó többségét uniós pénzekből finanszírozzák. Az elkövetkező években azonban az uniós források is csökkenhetnek, az államnak így eurómilliárdokat kell majd találnia a beruházásokra. Ez pedig, a szociális támogatásokra fordított növekvő összeg miatt, egyáltalán nem lesz könnyű feladat.

Populisták szorításában

Az alacsony állami beruházások problémája nem kizárólag szlovák jelenség. Bár Szlovákia a sereghajtók között van, hasonló tendencia minden fejlett országban megfigyelhető. A második világháborút követően a kormányok a gazdasági növekedést elősegítő állami beruházásokba kezdtek. Az elmúlt években ezeket alaposan visszafogták, de sok politikus azt szeretné, ha visszatérnénk ehhez a gyakorlathoz, ami azonban a szociális támogatások miatt nem lesz könnyű. Példaként a kapitalizmus bölcsőjének számító Egyesült Államok említhető. 1950-ben a közszolgáltatásokra fordított kormányzati kiadások ott a GDP 25 százalékát tették ki, ami főként az egészségügyre, az oktatásra és más közszolgáltatásokra vonatkozott. A szociális kiadások akkoriban a GDP mindössze 3 százalékát tették ki. Hetven évvel később a helyzet azonban gyökeresen megváltozott. A GDP mindössze 15 százalékát fordítják közszolgáltatásokra, és körülbelül ugyanennyit szociális támogatásokra.

Ez a tendencia nemcsak az Egyesült Államokra, hanem a fejlett országok mindegyikére jellemző. A világ legfejlettebb országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban 1980-ban a szociális kiadások átlagosan a GDP 14 százalékát tették ki, ami 2022-re 21 százalékra nőtt. Mindez a demográfiai mutatókkal magyarázható. A lakosság elöregedése ugyanis egyre nagyobb sebességbe kapcsol, ami növeli az állam ezzel járó kiadásait. Az emberek egyre idősebbek, így egyre többet követelnek az államtól. Olyan politikusokat választanak, akik magasabb szociális juttatásokat kínálnak nekik, még a jövőbeni magasabb költségek árán is. Úgy tűnik tehát, hogy az erősödő populizmus az elöregedő népesség egyik tünete, és nehéz lesz megakadályozni.

A fent jelzettek miatt az államok egyre kevesebb pénzt fordítanak közszolgáltatásokra és egyre többet szociális juttatásokra. Az állami szolgáltatások minősége ezért természetesen romlik, és ezt mindenki érzi. A rendszer megváltoztatására és reformjára irányuló erőfeszítéseknek kicsi az esélyük. Míg az 1980-as és 1990-es években számos, a gazdasági növekedés előmozdítását célzó reformot vezettek be, 2010 után a reformok megtorpantak. Az eredmény: lassuló gazdasági növekedés, kevesebb beruházás, magasabb államadósság.

Az állam ára

Sok olyan ország, amely rendkívül nagyvonalú szociálpolitikát folytat, miközben a gazdaságpolitikája nem növekedéspárti, a jövőben súlyos nehézségekre számíthat. Ilyen például Görögország és Olaszország, amelyeket a pénzügyi válság évtizedekig sújthat. De hasonló irányba tart Szlovákia is, amelynek a GDP-je 2013 óta csupán a kétharmadával nőtt, miközben a szociális juttatások csaknem megduplázódtak, az adóbehajtás pedig nem tart lépést a kiadások növekedésével. Ez utóbbi miatt a kiadásokat adósságból kell finanszírozni. Ha pedig az adósság eléri a határait, radikálisan megemelik az adókat, ahogy azt épp most is teszik, ami tovább fékezi a gazdasági növekedést.

Egy ilyen helyzetben alapvető fontosságú, hogy a hatalmon levő politikusok olyan megoldásokat találjanak, amelyek szociálisan érzékenyek, ugyanakkor nem befolyásolják radikálisan az ország gazdasági kilátásait. A napokban elfogadott konszolidációs csomag adóügyi zűrzavara azt sugallja, hogy a jelenlegi szlovák kormány nem ezt az utat választotta. Az elsődleges célja, hogy mindenáron megtalálja a 2,7 milliárd eurót. Ez az ár azonban nagyon magas lehet, különösen az alternatívákhoz képest. Mivel a kormány szociálpolitikája nem objektív és mérhető paramétereken, hanem politikai preferenciákon alapul, számos esetben túllép a fenntarthatóság határán.

A hatékony spórolásra ugyanakkor meglenne a lehetőség, ha az állam racionálisabban viselkedne. Ezt mutatja például a közszféra fizetésemelése. A közszféra 2013-ban 6,3 milliárd eurót költött dolgozóinak a fizetésére, 2024-re pedig már 14 milliárd eurót. A közalkalmazotti fizetésekre fordított kiadások tehát alig több mint egy évtized alatt 120 százalékkal nőttek. Ez a GDP bővüléséhez képest csaknem kétszeres növekedés.

Az állami moloch nemcsak nagyobb, hanem kevésbé hatékony is. Csak a közigazgatás bérköltségeinek a 10 százalékos csökkentése másfél milliárd eurót takarítana meg. Többet, mint amennyit az áfaemelés hoz. Ennek ellenére a szlovákiai közigazgatás kiadásai más uniós országokhoz képest nem kiugróan magasak. A személyi költségeket tekintve ezek a GDP alig több mint 10 százalékát teszik ki, ami csak enyhén magasabb az európai átlagnál. Az állami fogyasztás is az uniós átlagnak megfelelő, a GDP 6 százalékát teszi ki. Szlovákiának így nem a közszférával van problémája, hanem a felduzzasztott központi kormányzattal. A kormány és a törvényhozás költségei az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint Szlovákiában a GDP 2,8 százalékát teszik ki. Ez csak Magyarországon, Bulgáriában és Portugáliában több. Az európai átlag 2 százalék. Ha a kormány elérné ezt az átlagot, egymilliárd eurót spórolna.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy az államháztartás konszolidálása az adóterhek növelésén keresztül elhibázott lépés. Ha a kormány úgy állította volna össze a konszolidációs csomagot, hogy az egyharmadát saját magán, egyharmadát a szociális kiadásokon spórolná meg, egyharmadát pedig az adók emelésével foltozná be, akkor sokkal jobb kilátásai lennének nemcsak a gazdasági növekedésnek, hanem a jövőbeli infrastrukturális beruházásoknak is. Míg azonban a szlovákiai háztartások túlélhetik a jövőkép nélküli gazdaságpolitikát, sok szlovákiai vállalat pedig alkalmazkodik az új helyzethez, a szlovákiai hidak aligha bírják majd a terhet. Egy ilyen gazdaságpolitika költségei jóval nagyobbak lesznek, mint azt a kormány gondolná.

A szerző a Trend gazdasági hetilap főszerkesztője