Vigyázat! Veszélyes trend terjed a gyerekek körében

mágnes

Veszélyes felhívás terjed a közösségi oldalakon! Az eredmény: több gyerek mágnest nyelt le. Közülük öten még mindig a prágai Motol kórházban fekszeken. Az interneten lévő felhívás inspirálta őket.

A kórházban fekvő gyerekek piercingre vágytak, de nem igazira, csak ki akarták próbálni, hogyan festene rajtuk. Az interneten találtak útmutatót, hogyan lehetne ilyen testékszert imitálni.

Konkrétan a TikTok közösségi hálózaton lévő minta szerint jártak el, miszerint golyós mágnesek segítségével akartak egy piercinget imitálni például a nyelvben. Aztán véletlenül lenyelték ezeket a golyókat. Az egyik páciensnek nagy szerencséje volt, és a gyöngyöket minden gond nélkül kihányta, de a többi páciens jelenleg kórházban van, kettőjüket meg kell majd műteni“ – figyelmeztetett a Motol kórház az Instagramon.

Miért veszélyes a mágnesek lenyelése? 

„Több mágnes vagy egy mágnes és egy fémtárgy lenyelése után fennáll annak a veszélye, hogy ezek összekapcsolódnak, ami egymáshoz vonzza például a gyomrot és a beleket, és kárt okozhat bennük, vagy akár kilyukadhat, gyulladás alakulhat ki, egyes esetekben akár életveszélyes is lehet, ahogy ez Nagy-Britanniában történt” – részletezte a kórház.

Nagy-Britanniában egy nyolcéves kisfiú tíz apró mágnes által okozott bélelzáródás és bélperforáció következtében halt meg. Ezeket előzőleg lenyelte. A BBC szerint két nappal a halála előtt hasi fájdalomra panaszkodott, de az orvosok ezt gyulladásnak tulajdonították. A kisfiút halottnak nyilvánító orvosszakértő reményét fejezte ki, hogy a fiú halála felhívja a figyelmet az ilyen tárgyak veszélyeire – számolt be a news.cz.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?