Xisco Munoz a DAC veresége után: A zsolnaiak két lépéssel előttünk járnak

dac

Így látta a DAC–Žilina (0:3) Niké ligás labdarúgó-mérkőzést Csinger Márk, Bari Krisztián és Xisco Munoz.

A DAC labdarúgócsapata 3:0-s vereséget szenvedett hazai pályán a zsolnaiaktól a Niké Liga 10. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. 

„Szerintem nagyon jól fel voltunk készülve az ellenfélből taktikailag, remekül működött a presszingünk. Próbáltuk kihasználni a területeket a védők mögött, így szereztünk két gólt is. Megérdemelten győztünk, különösen örülök annak, mert először sikerült ez nekem is és a csapatnak is” – mondta lapunknak Bari Krisztián, a zsolnaiak játékosa. Utolsó mondatával a bal oldali mindenes arra utalt, hogy a MOL Aréna megnyitása óta a sosonok most győztek először Dunaszerdahelyen.

Ami a taktikai felkészülést illeti, Csinger Márk, a DAC védője egyetértett Barival. „Úgy néz ki, többet készültek ránk, mint mi rájuk. Megvoltak a helyzeteik, és ki is tudták használni őket. A játékban mi mindig egy lépéssel el voltunk késve, ők mindenhol előttünk jártak.”

Xisco Munoz a mérkőzés utáni tévés interjúban mosolyogva jelentette ki, hogy „az egész élet egy nyomás”, a sajtótájékoztatón viszont már komorabb volt. „A helyzet egyértelmű, ellenfelünk két lépéssel előttünk jár. Sokkal hatékonyabbak voltak nálunk, és pontosan ez az, amiben fejlődnünk kell. Öt lövésből három gólt szereztek, mi tízből egyszer találtuk el a kaput. Láthatjuk, hol tartunk most. Nem véletlenül győztek a zsolnaiak hatszor egymás után, jelenleg ők a liga legjobb csapata... Ha ellenük játszol, két dolgot tehetsz: a párharcokra fókuszálsz, vagy átadod nekik a területet. Mi az előbbit tettük”. 

Elgondolkodtató, hogy a spanyol szakember nem beszélt a „felvesszük velük nyíltan a harcot és játszunk egy élvezetes ki-ki meccset” nevű harmadik opcióról. Pedig az elmúlt években szinte mindig ez vezette sikerre a DAC-ot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?