Sötétség Gázában

Sötétség, ezúttal szó szerint, nem csak átvitt értelemben, a Hamász-vezérek fejében, akik az annapolisi nemzetközi békekonferencia után épp úgy elutasítják a mégannyira ésszerű javaslatokat is, mint előtte. Izrael rövid időre felfüggesztette az energiaszállítást a másfél milliós Gázai övezetbe, ahol azonnal megbénult az élet, pánikszerű felvásárlás kezdődött, a települések nagyobb fele sötétségbe borult, miután ki kellett kapcsolni az egyetlen villamos erőművet. Az izraelinél sokkal sikeresebb Hamász-propaganda az al-Dzsazíra hírtelevízió segítségével kibontakozó humanitárius válságot bemutató felvételekkel árasztotta el a médiát. A nemzetközi közösség ismét nekiesett Izraelnek, mondván: kollektív büntetést alkalmaz a másfél milliónyi békés palesztinnal szemben. A zsidó állam vezetése meghátrált, a blokádot megszüntette. Túl hamar ahhoz, hogy a másfél millió békés palesztint ráébressze: az ilyen válságok okozója nem Izrael, hanem az a Hamász- (és általános arab) politika, amely szerint a zsidó államot bele kell fojtani a tengerbe, mert ez úgysem sikerülhet.

Az izraeli blokád előzménye tömören: egy hét alatt több mint száz palesztin rakétát lőttek ki izraeli területre, az izraeli megtorló akciókban pedig 19 palesztin meghalt. A blokád megmutatta, hogy az övezet önállóan mennyire életképtelen, mennyire rászorul közvetlen (zsidó és arab) környezetének segítségére. Hozzáférhető adatok szerint az övezet 200 megawatt energiát használ, ennek 60 százalékát Izraelből kapják, 8 százalékát Egyiptomtól, 32 százalékot pedig a tegnap újraindított gázai erőmű termel, a fűtőanyagot ide is Izrael szállítja, a számlát az EU állja. A járulékos élelmiszer- és gyógyszerválság is azért alakulhatott ki, mert a békés palesztinok ezek nagy részét szintén segélyként kapják, és szünetelt az odaszállítás meg szétosztás is. Tehát a rászorultság totális.

Sok palesztin tényleg szenved, nyomorog. A jajgató palesztin asszonyok fotói bejárják a világsajtót, és Izrael megint kap egyet a fejére. Tessék megfigyelni, ezek a tényleg jó fotók szinte már rituálisak, örökösen ismétlődnek. Amit az olvasók nem tudnak, de a szerkesztőségek igen: szinte kivétel nélkül minden fotó szerzőjének arab neve van. A nagy nyugati hírügynökségek – biztonsági okokból, meg a helyismeret végett – szinte csak arab tudósítókat foglalkoztatnak a térségben. A bevett gyakorlat szerint a napi sajtó a fénykép alatt csak a hírügynökség nevét tünteti fel, a fotósét nem. Távolról sem akarja az ember általában megkérdőjelezni az arab kollégák objektivitását, de azért a gyanú néha ott motoszkál. Szóval: az ilyen ügyesen kiprovokált és a Hamász-propaganda által ügyesen sajtómenedzselt szenvedés mellett a hírügynökségek többségének már eszébe sem jutott idézni az izraeli kormányfőt, aki a holland külügyminiszternek felháborodottan mesélte el, hogy például Negevben a palesztin rakéták miatt az izraeli gyerekek hetvenöt százaléka szorongásos betegségben szenved.

A mostani humanitárius majdnem-válság nem az első volt. Közelebb kerülnénk a megoldáshoz, ha a világ ezeket nem az Izrael által okozott, hanem a Hamász és más szélsőséges arab szervezetek által megtervezett és felturbózott válságként kezelné.