Rossz ajtón kopogtatunk

Miért van szükség olyan fórumokhoz fordulni panaszainkkal, amelyek nem dönthetnek ügyünkben? Kettős állampolgárok brüsszeli kálváriája – egy jelenet, amelyet ki lehetne hagyni.  Ez idáig rendben is lenne, ezért választottuk őket – mondhatná a választópolgár. A lépés azután válik megkérdőjelezhetővé, hogy kiderül: az EP ebben az ügyben lényegi döntést nem hozhat. Merthogy az állampolgárság nem alapvető emberi jog. Az EP-képviselők és frakciók kiterjedt apparátust működtetnek, rá kellene jönniük, hogy az ügyben nem illetékes a brüsszeli szerv. Miért kopogtatunk olyan ajtón, amely nem nyílhat meg előttünk? A panaszosok egy részének célja vélhetően az, hogy minél több fórumon megnyissák a kérdést. Ha már ajtót nem is nyithatnak, legalább zörgessünk minél több helyen, hátha valaki kinéz az ablakon és tesz valamit – szólhat az érvelés, hogy a kopogtatós párhuzamnál maradjunk.  Ez logikusnak tűnik, ugyanakkor van egy komoly hátulütője: az ellenérdekelt fél – ez esetben a szlovák kormányzat – minden egyes elutasítást saját győzelmeként fog ünnepelni és eladni. Nem azt fogja kommunikálni: azért nem marasztalták el Szlovákiát, mert erre az EPnek ehhez nincs meg a hatásköre, hanem azt, hogy az EP szerint is rendben van a szlovák törvény. S tudjuk azt is, milyen lesz a magyar közvélemény jelentős részének vélekedése egy ilyen határozat után: Brüsszel kettős mércét alkalmaz, a magyar kormányt mindenért elmarasztalja, bezzeg a szlovákot még akkor sem vonja kérdőre, amikor kellene. A történet ezen a ponton átcsap a tipikus magyar önsajnálatba: minket senki sem szeret, senki sem ért meg. Pedig ebben a konkrét ügyben speciel mi nem értettük meg, hogy mi intézhető el Brüsszelben és mi nem.  Több mint kérdéses: mennyire előremutató és fair a meghurcolt kettős állampolgárokban csalfa reményeket kelteni? Az érem másik oldala, hogy minden politikus keresi a megjelenési, kitörési lehetőségeket. Az EP-képviselők viszonylag ritkán kerülnek reflektorfénybe, egy-egy ilyen sztorival viszont hamarabb be tudnak kerülni a hírekbe, mint a tipikus brüsszeli „uborkás” témákkal – függetlenül attól, hogy mi lesz az ügy végeredménye. S tegyük hozzá őszintén azt is: a különféle elhúzódó sérelmi ügyekre egy idő után rátelepszenek a megélhetési aktivisták és politikusok, akik azért viszik az ágendát, mert ezzel politikai vagy társadalmi tőkét tudnak kovácsolni. És ne zárjuk ki teljesen annak a lehetőségét sem, hogy egyesek valóban úgy vélik: Brüsszel rá tudja kényszeríteni Pozsonyt a törvény megváltoztatására. Eközben a kassai Alkotmánybíróság téli álmát alussza, a belügy pedig a téli hónapokban terjeszti majd elő törvénymódosítását. Amellyel jogilag alapvetően átírja a Fico-féle ellentörvényt, ám gyakorlatilag meghagyja annak magyarellenes élét. Csak az a kérdés: az utóbbi másfél évben általános meglepetésre kiválóan alakuló Fico–Orbán kapcsolatokat ez mennyire fogja megviselni…