Szlovákia–Svédország: rangadót játszanak Pozsonyban a C divízió nagyágyúi

calzona

Csoportrangadót játszik a Nemzetek Ligája C divíziójában a szlovák labdarúgó-válogatott, amely pénteken 20.45-kor Svédországot fogadja Pozsonyban.

A C divízió 1-es csoportjában a szeptemberi meccsek során maradéktalanul érvényesült a papírforma, az esélyesebbnek számító Szlovákia és Svédország egyaránt le tudta győzni Észtországot és Azerbajdzsánt is. Így Pozsonyban ma gyakorlatilag a B divízióba jutást érő csoportelsőségért folyik a csata.

A szlovákok két veteránjuk, Martin Dúbravka és Juraj Kucka nélkül lépnek pályára a rangadón. Előbbi helyett valószínűleg a Szaúd-Arábiában védő Marek Rodák védheti a kaput, míg Kucka helyett Bénes László kaphat lehetőséget a középpályán, aki az Union Berlinbe való igazolása óta háromszor csereként lépett pályára a Bundesligában, a legutóbbi fordulóban viszont már nem kapott esélyt a bizonyításra.

„Nehéz megnevezni az esélyest, talán papíron ők az erősebbek, értékesebbek, de megvan a minőségünk ahhoz, hogy győzzünk” – fogalmazott Milan Škriniar, a szlovákok védője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. A PSG védőjét a Juventus állítólagos érdeklődéséről is kérdezték, de Škriniar kijelentette, nem tud a dologról.

Francesco Calzona szövetségi kapitány szerint csapata készen áll. „Maximálisan figyelnünk kell, mert az ellenfél komoly játékerőt képvisel. A védekezésünk nem volt optimális a szeptemberi meccseken, de az elmúlt napokban sokat dolgoztunk a presszingen. Nem aggódom a hiányzók miatt, a fiúk keményen edzettek, és ezáltal kellemes gondot okoznak nekem azzal, hogy ki kerüljön a kezdőbe... Nincsenek pontosan olyan profilú játékosaink, mint a hiányzók, ezért kisebb korrekcióra szorulunk a taktikát illetően. Szokás szerint azt kérem a játékosoktól, ne foglalkozzanak azzal, ki ellen lépnek pályára, fókuszáljanak önmagukra” – mondta az olasz szakember.

A svédek legnagyobb sztárja, Alexander Isak sérülés miatt nem tagja a keretnek, de a skandinávok a Newcastle csatára nélkül is impozáns támadószekcióval rendelkeznek, elég csak a Sporting magyar származású csatátár, Viktor Gyökerest vagy a Tottenham szélsőjét, Dejan Kulusevskit említeni. „Szlovákia nagyon erős csapat. Láthattuk, hogy milyen jók voltak az Eb-n, különösen az angolok elleni nyolcaddöntőbenˮ – jelentette ki Jon Dahl Tomasson, a svédek szövetségi kapitánya. A csapat lemaradt a legutóbbi Európa-bajnokságról és a világbajnokságról is, ráadásul közben az európai harmadik vonalnak számító C divízióba zuhant a Nemzetek Ligájában.

A két csapat egymás elleni mérlege egyértelműen a svédeknek kedvez: az eddigi hét mérkőzésen Szlovákia nyeretlen maradt. Legutóbb is a skandináv csapat örülhetett győzelmenek, 2021-ben, az Európa-bajnokság csoportkörében Emil Forsberg tizenegyesével győzni tudott. „Sem mi, sem a svédek nem a C divízióba valók – jelentette ki a mérkőzés előtt Ondrej Duda, a szlovákok középpályása. – Néha a válogattottaknál is előforul egy rosszabb időszak. A mi rossz időszakunk két évvel ezelőtt volt, most viszont már meg kell mutatnunk, hogy tanultunk a hibákból, és vissza akarunk térni a magasabb szintekre.ˮ

Első ránézésre a svédek valóban túl erősnek tűnnek a C divízióhoz, viszont a csapatot még korai lenne túldicsérni: idén a portugálok mellett a dánoktól és a szerbektől is kikapott felkészülési mérkőzésen, azaz még nem feltétlenül áll készen a magasabb szintre.

A játékvezető az olasz Mariani lesz, a mérkőzést a cseh Sport 1 élőben közvetíti. Telt ház valószínűleg nem várható Pozsonyban, csütörtök délutánig még csak nem egész 14 ezer jegy talált gazdára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?