PS: Az összes kormány elhanyagolta a nógrádi régiót az elmúlt évtizedekben

simecka k

Az összes kormány elhanyagolta a nógrádi régiót az elmúlt évtizedekben, az eredmény pedig a fiatalok elvándorlása és a romló gazdasági helyzet – jelentette ki az ellenzéki PS parlamenti frakciójának kihelyezett ülése után Michal Šimečka pártelnök Losoncon.

„Ennek eredménye, hogy Losoncról, Nagykürtösről, Poltárról és a környékbeli falukból tömegesen távoznak a fiatalok. Rémisztő, hogyan néptelenednek el ezek a települések. Az itteniek Nyugat-Szlovákiába vagy külföldre mennek, és már sosem térnek vissza Szlovákiába se, nemhogy Nógrádba” – mondta Šimečka.

Emiatt munkaerőhiány van főleg a régió déli járásaiban, az elmaradt állami beruházások pedig az utak állapotán, a rosszabb egészségügyi ellátáson és az oktatás színvonalán is megmutatkoznak.

Az ellenzéki párt az elmúlt két hétben kihelyezett üléseket, lakossági fórumokat tartott a régióban, polgármesterekkel és vállalkozókkal találkozott. A tapasztalatokat parlamenti munkája és programjának elkészítésre során is felhasználja.

„Dacára minden nehézségnek, amikkel meg kell itt küzdeniük a polgármestereknek és a civilszervezeteknek, számos sikeres projekttel, kezdeményezéssel és újításokat bevezető vállalkozásokkal ismerkedtünk meg. Amire szükségük van, az az, hogy legalább némi segítséget kapjanak az államtól, vagy legalább ne hátráltassa őket” – tette hozzá Šimečka. A PS más régiókban is kihelyezett üléseket fog tartani.

Simona Petrík, a PS alelnöke kijelentette, Nógrádban a legkiszolgáltatottabb rétegekhez tartozó emberekkel is találkoztak, például autista gyermeküket nevelő szülőkkel, nyugdíjasokkal, ápolói munkát végzőkkel, akiknek jövőre ráadásul a konszolidációs csomag hatásait is el kell viselniük.

„Nehéz látni, meghallgatni ezeket az emberi sorsokat, de szintén azt bizonyítják, mennyire nem érdeklik a kormányt ezek az emberek, és a valódi szociális segítségnyújtás helyett nem célzott és anyagilag hosszú távon finanszírozhatatlan megoldásokat léptet életbe, amelyek nem jelentenek megoldást” – mondta Petrík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?