Repeta kifulladásig

Bár a radikális Tomiszlav Nikolics nyerte a szerb elnökválasztások első fordulóját, az előzetes eredmények szerint négy százalékpontos hátrányban liheg mögötte Borisz Tadics, Európa egyik „legcsinosabb” államfője, legalábbis Belgrád kult(urális)program-magazinja szerint.

Bár a radikális Tomiszlav Nikolics nyerte a szerb elnökválasztások első fordulóját, az előzetes eredmények szerint négy százalékpontos hátrányban liheg mögötte Borisz Tadics, Európa egyik „legcsinosabb” államfője, legalábbis Belgrád kult(urális)program-magazinja szerint. Az apolitikus hetilap nem adta fel elveit, de legalább külcsín alapján osztályozta a jelölteket. Volt olyan jelölt – Jugoszlav Dobricsanin –, akiről még fényképet sem találtak, de ez az akció is jelzi, a szerbek (ki-ki a maga módján) komolyan vették a vasárnapi voksolást.

A nyugati mértékadó sajtó szerint az elnökválasztás tulajdonképpen referendum Szerbia számára. Vagy Európát választja Tadiccsal, vagy a nemzetközi izolációt és Oroszországot Nikoliccsal. Bár a 61 százalékos részvétel megerősíteni látszik a véleményt, Szerbiának még túl kell tennie magát – legalább formálisan – Koszovó elvesztésén. Ez pedig nem lesz könnyű, még akkor sem, ha teljesen világos a Balkánon, hogy az albánok csupán a Nyugat (az EU és az Egyesült Államok) nyomásának engedve halasztották Koszovó függetlenségének kihirdetését a szerb elnökválasztás utáni hetekre. Nem csoda, hogy Koszovó a legforróbb politikai téma, amely Szerbia számára 1999-től, amikor megszállta a jugoszláv hadsereg, elvesztett tartomány.

De amíg Koszovó a legfontosabb téma, Szerbia képtelen lesz újítani. Vasárnap szinte hajszál híján a négy évvel ezelőtti eredmény született – akkor is Nikolics nyert az első fordulóban, és akkor is Tadicsot emelték pajzsra a másodikban a kicsit józanabb szerbek. Vélhetőleg így lesz ez két hét múlva is, bár a radikálisoknál a szemtanúk szerint jó kis disznótort rendeztek a vezír 39 százaléka és a magas választási arány tiszteletére. Úgy vélik, ezzel megdőlt az az elmélet, mely szerint radikális jelöltre maximum harminc százalék szavaz, és Nikolicsnak esélye van a második fordulóban. Ráadásul Koszovó elméletileg nekik kedvez.

Vagyis a szerbek nagy valószínűséggel repetázni fognak – a második fordulóban ismét Nikolics–Tadics párharc lesz. Koszovó elvesztésének megemésztése nélkül azonban a Balkán legproblemtikusabb országa aligha fogja rövid távon követni Szlovéniát, Horvátországot, Macedóniát és Montenegrót az európai úton. Ehhez vélhetőleg nem lesz elég az egyébként a szerb trikolór előtt pózoló európai Tadics, az európai kék alapon kampányoló radikális Nikolics és néha egy-egy fontos politikai pillanatnál kijózanódó szerb többség. Most még repeta kell, de akkor legyen kifulladásig. Utána pedig jöjjön az újabb szerb politikai katarzis és az új nemzedék, ahogy már annyiszor a modern szerb történelem folyamán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?