Miért kell Ficónak Hudák

<p>Másfél hónap után eldőlt: a pénzügyminisztérium államtitkára lesz az új gazdasági miniszter. Smeres erős ember helyett egy párton kívüli szakember. Kilenc hónappal a választások előtt fő az elővigyázatosság.</p>

Vazil Hudák. Az meg ki a fene? – kérdezheti az átlagos választó, ha azt mondják neki, ő lesz az új gazdasági miniszter. Jó, persze, tízből négy-öten valószínűleg azt sem tudták, ki volt eddig a miniszter, ám az új tárcavezető csak az elhivatott politikafigyelők számára nem új. Talán pont ezért esett rá a választás.

Miután Pavol Pavlis április végén – a Váhostav-botrány kellős közepén – egy sógornak lepasszolt megbízatás után „eltakarította” magát a minisztérium éléről, Robert Fico azt mondta: a Smer egyik erős emberére kell bízni a tárca vezetését. Akkor még úgy gondolhatta, így adja a legkisebb támadási felületet az ellenzéknek, egy masszív pártkáder pedig nem követ el olyan amatőr hibákat – pitiáner lenyúlásokat –, mint az azóta parlamenti képviselővé visszaléptetett Pavlis.

Aztán eltelt másfél hónap és az eredeti elhatározásból semmi sem lett. Vagy azért, mert Ficónak rá kellett jönnie: minden jelentősebb smeres politikus már miniszter vagy más fontos állami tisztséget lát el, vagy belátta, hogy jobb egy pártfüggetlen imázssal bíró szakértőt a minisztérium élére ültetni. Ficónak általában jók a politikai ösztönei, így a második verzió a valószínűbb, s ezúttal igaza is van.

Vazil Hudák 2012-ben jól fizető nyugati bankok vezető menedzseri pozícióit hagyta ott, hogy a Smer-kormány egyik pénzügyminisztériumi államtitkára legyen – hogy ezt miért tette, azt e sorok szerzője nem pontosan érti, de ennek a kommentárnak most nem ez a tárgya. Ami biztos, hogy a gazdasági és pénzpiaci elemzők az egyik legfelkészültebb, legnormálisabb kormányzati politikusként tartották őt számon. A miniszterelnök tudja jól, hogy 9–10 hónap alatt – ennyi marad hátra a második Fico-kormány megbízatásából – egy új miniszter nem váltja meg a világot, pláne egy olyan unalmas tárca élén, mint a gazdasági. Ellenben van mit elrontani, mint az az éppen kilenc hónapig basáskodó Pavlis példája is mutatja. Amire pedig a Smernek a legkevésbé van szüksége a választások előtt, azok a botrányok. Hudák alatt pedig kisebb az esélye, hogy lenyúlások és inkompetens lépések történjenek, mintha egy Jahnátek típusú kádert ültettek volna oda.

Az új gazdasági miniszternek nagyon sok dolga nem lesz, ám egy kiemelkedő feladat vár rá: le kell vezényelnie a Szlovák Villamos Művek többségi tulajdonrészének eladását. Mármint a Smer számára megfelelő irányba terelni az olasz tulajdonos „vágyait”. Erre pedig mindenképpen alkalmasabb egy hozzáértő miniszter, mint egy magas beosztású pártkáder. Ha pedig Vazil Hudák jól teljesít, lehet, hogy a következő, koalíciós Smer-kormányban is posztot kap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?